Lehetetlen küldetés?

2013.02.28.
Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karáról kevesen hinnék, hogy a sportban is kiemelkedő teljesítményre képes. A közel fél éve alakult labdarúgócsapatunk azonban igyekszik a kétkedőkre rácáfolni.

„Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága..." – akár Radnóti Miklós szavaival is jellemezhetnének minket, akik arra adták a fejüket, hogy az iskolapad mögül kilépve a labdarúgó pályán is képviseljék egyetemüket. Lehetetlen küldetés? Az alig hat hónapja együtt játszó csapat, a PPKE Saláta, a rövid idő és a viszontagságok ellenére is nagyon szép eredményeket ért el.

Tavaly ősszel már túl voltunk az első házibajnokságon (Campus Kupán), és ismertük egymást annyira, hogy próbára tegyük tudásunkat karunkon kívül, amire a Jog- és Államtudományi Kar által szervezett Összpázmányos Kupa jó lehetőséget nyújtott.

Amit reméltünk, beigazolódott. Nem csak az órákon és a vizsgákon tudunk jó eredményt elérni, hanem a zöld gyepen is. Nem is akárhogy! Az említett Összpázmányos Kupán meg sem álltunk a dobogó legfelső fokáig. Ekkor döntöttünk úgy, hogy lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk minél többet együtt játszani. Lehetetlen küldetés? November elején, egy héttel a siker után jött a következő megmérettetésre. Az „Egyetemek Kupája – A nagy játékos börzén"  a harminckét csapat közül a legjobb tizenhat közé jutottunk. Már ekkor erős csapatként jellemezték a Salátát. Amit pedig novemberben megelőlegeztek, azt idén februárban igazoltuk. Egy lépéssel előrébb jutottunk. Az „Egyetemek Kupája – A szupertorna" néven meghirdetett bajnokságon – ahová meghívás után érkeztek a csapatok -, már az ország legjobb nyolc egyetemi csapata között szerepeltünk, és csak egy hajszál választott el bennünket a továbbjutástól.

Felső sor (balról jobbra): Havasi Zsolt, Csányi Árpád, Doman Gergő: Kommunikáció- és Médiatudomány BA, Varga Gergő: Anglisztika BA

Alsó sor (balról, jobbra): Kele Balázs, Laucsek Csaba: Nemzetközi Tanulmányok BA, Tóth Péter Tanári MA

És hogy minek köszönhető a siker? Talán annak, hogy a rossz széljárás közepette egyszerre tudunk csapatként és barátként is játszani. Igaz, a diplománkban hiába keressük majd sporteredményeinket. Ezek a tevékenységek mindig a papír „mögött" maradnak. Rejtett küldetésként fogható fel, hogy a diploma mellett emberek is legyünk, barátokat szerezzünk, s igyekezzünk a közösségünknek elismerést szerezni. Képesek vagyunk rá, hiszen ez nem egy lehetetlen küldetés.

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt