Hallgatóink lengyel-magyar nyári egyetemen jártak Krasiczynben

2020.09.16.

2020. augusztus 24-28. között rendezték meg a 3. Lengyel-Magyar Nyári Egyetemet Krasiczynban. A varsói Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet rendezésében közel 200 lengyel és magyar hallgató vehetett részt az országainkat érintő panelbeszélgetéseken. Buszunk hétfőn indult a II. János Pál pápa térről, és jó hangulatban telt kilenc óra utazás után megérkeztünk Krasiczynbe, ahol már vártak ránk a szervezők. A kötelező lázmérés után megkaptuk a heti programot, és névkártyáinkat, ami a hét folyamán az ismerkedésben is segített. Ezt filmvetítés és az Intézet munkjának bemutatása követte.

Az első programok után pedig, jött a várt vacsora. A szállásunk elfoglalása után folytatódott az ismerkedés, hiszen sokan, sok helyről, sok egyetemről voltunk. Hajnalig tartó beszélgetések, és nevetések után, fáradtan ugyan, de kíváncsian indultunk el szállodánkból. Második napunk reggelivel kezdődött, majd a történelemmel és a jövővel kapcsolatos panelbeszélgetést halhattunk. Ebéd után, pedig találkozhattunk a przemyśli Adam Szal érsekkel. Ezt követően díszvacsorán vettünk részt, és táncházban égethettük a bevitt kalóriát. Természetesen nem csak - a fiatalságtól néha igen messze álló - panelbeszélgetésekből állt, nem csak díszvacsorákon vettünk részt. Ezek a közös gondolkodást alátámasztó programok olyan közeget teremtettek, amely a közös gondolkodás, a kapcsolatépítés melegágya. Azzal, hogy közös gondolataink születtek, kapcsolatok kezdtek épülni magyar-lengyel és magyar-magyar viszonylatban is. A szerdai panelbeszélgetés témái a demokrácia biztosítéka a XXI. században, Területvédelmi erők és az ifjúsági szervezetek a haza védelmében voltak, valamint szó esett a COVID19-ről is. Természetesen a közös csoportkép sem maradhatott el, illetve egy délutáni kötetlen beszélgetés keretein belül megismerhettük egymás gondolkodását, jelenünket, illetve jövőnket illetően. Esti programként Agnieszka Hekiert koncertjét tervezték a szervezők, ám az időjárási viszonyok miatt előbb tértünk vissza szállásunkra, ahol egy rögtönzött szállodabuli kerekedett. A jól összeszokott társaság együtt bulizott és koccintott az új barátságokra. Csütörtökön is az előző napokhoz hasonlóan, rendkívül gazdag napunk volt. Megismertük a lengyel Kárpátalja kincseit. Valamint betekintést kaptunk a katonáskodásba. Ebéd után meglátogattuk a przemyśli erődöt, és szabad sportprogramra is lehetőség nyílt.

Vacsora után pedig ismét koncertek vártak minket. Fáradtan, ugyanakkor nagyon jó hangulatban, és kicsit szomorúan tértünk vissza szállásunkra. Hiszen ez volt a Nyári Egyetem utolsó estéje. Pénteken Szentmisén vettünk rész, és a búcsúzkodást követően elindultunk Budapest felé. De vajon mi is az egész apropója? Hogy lehet, hogy közel száz magyar és nagyjából ugyanannyi lengyel diák közösen mulasson, hallgasson panelbeszélgetéseket és töltsön közösen időt? Miért éri meg a szervezőknek egy ilyen program támogatása? Közép-Európa népei testvérekké lettek a múltból fakadóan. Így - mi magyarok - azt is elmondhatjuk magunkról, hogy a lengyelek a mi "ikertestvéreink". A szervezőknek feladata, hogy megtanítsanak minket erre a testvériségre, mint ahogy ezt a tudást nekünk is tovább kell majd adnunk a jövő nemzedékeinek. Mindezért úgy tértünk vissza, hogy közelebb kerültünk a lengyel néphez. Kapocs épül köztünk és mindezeknek, valamint a mi feladatunknak tudatában tekintünk a jövőbe. A Nyári Egyetem volt a nyarunk nagy bulija. Tudással és sok-sok élménnyel gazdagodva térhettünk vissza, és még hónapokig meríthetünk az ott szerzett élményekből. Viszlát Krasiczyn, viszlát Przemyśl, viszlát Nyári Egyetem. Jövőre találkozunk.


Borsi Klaudia, Ivanova Patrícia, Szesztay Ákos

 

 

 

Események

04.
2024. márc.
BTK
"A Föld nem tud futni." Rendszerváltás vidéken
Sophianum 112
06.
2024. márc.
BTK
Középkori esték - Latinitas Hungarica
Danubianum 308
07.
2024. márc.
BTK
Egy különös tó – sajátélményű drámaóra óvodásoknak és kisiskolásoknak
Iohanneum 213.
08.
2024. márc.
BTK
Nemes Nagy Ágnes Olvasókör
Danubianum 315
12.
2024. márc.
BTK
Tanítók Napja
Iohanneum
13.
2024. márc.
BTK
Művészettörténeti konferencia
Sophianum 112
További események
Széchenyi 2020