Ünnepi kötet oktatónk, Kaposi József 70. születésnapjára

2025.12.06.
  1. december 6-án Határátlépések címmel tisztelgő konferencián köszöntöttük dr. Kaposi József tanár urat 70. születésnapján az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjában.

A szép számmal megjelent ünneplők körében Fodor Richárd megnyitója után Ablonczy Balázs, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának főtitkára köszöntötte az ünnepeltet, és átadta a Társulatért emlékérmet Kaposi Józsefnek.

Ezután laudációk következtek: először F. Dárdai Ágnes professzor asszony, a Pécsi Tudományegyetem Nevelés és Társadalom Doktori Iskolája képviseletében méltatta Kaposi József munkásságát, majd Eck Júlia foglalta össze a Kaposi József által elért eredményeket és műhelyteremtő tevékenységet a drámapedagógia területén, végül Katona András beszélt az ünnepelt történelemdidaktika terén végzett érdemeiről.

Ezután került sor a Kaposi József tiszteletére írt és szerkesztett ünnepi tanulmánykötet bemutatására. A Határátlépésekcímű kötetben megjelent – a neveléstudomány, a történelemdidaktika és a drámapedagógia területeit felölelő – tanulmányok közül Szőke-Milinte Enikő a kötet pedagógiai vonatkozású írásait, Gyertyánfy András a történelemdidaktikai tárgyú munkákat mutatta be. A kiadvány a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai támogatásával, a Szaktudás Kiadó Ház gondozásában jelent meg.

Majd a jelenlévők meghallgathatták Hermann Róbert professzor úr történelmi témájú tudományos előadását Bellona és a Tábori Őr címmel, és Gloviczki Zoltán A holnapután iskolája című, pedagógiai témákat érintő előadását.

Ezek után a PPKE dráma- és színházismeret-tanár szakának volt és jelenlegi hallgatói által készített kisfilm vetítésére került sor, Kaposi-kód címmel, mellyel a hallgatók köszöntötték az ünnepeltet.

Az eseményt Kaposi József köszönő beszéde és kellemes beszélgetés zárta. Mindeközben együtt örülhettünk az ünnepelt frissen megjelent Jó iskolát mindenkinek című kötetének is.

A szép, megható és méltó ünnep felidézésével kívánunk Kaposi József tanár úrnak további aktív, hasznos munkával töltött éveket és jó egészséget!

Események

05.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK X TANSZERGYŰJTÉS
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Sophianum 112
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
BTK
A Káldi-Biblia 400 éve. 1626–2026
Szent II. János Pál Pápa terem
20.
2026. okt.
BTK
Általános Kvízest
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt