Gyász

2024.12.08.

Életének 83 évében elhunyt korábbi oktatónk, Gáspári László tanár úr.

 

Gáspári tanár úr 2001 szeptemberétől 2012 júniusáig egyetemi docensként, majd még egy évig megbízott oktatóként vett részt a Magyar Nyelvészeti Tanszék munkájában. 

1942. március 31-én született Budapesten. Magyar–orosz szakos általános iskolai tanári oklevele (Nyíregyházi Főiskola) mellé 1969-ben szerzett egyetemi diplomát az ELTE-n. Még ugyanebben az évben a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára került, ahol egészen 2000 augusztusáig tanított. Kandidátusi értekezését 1980-ban védte meg. Számos kiadásban megjelent retorikai és stilisztikai jegyzete, pályája során a magyar nyelvészet majdnem minden részterületét oktatta. Kutatási területébe a művészi nyelvhasználat, a stilisztika és a retorika kérdései tartoztak. 1979-től tagja volt az ELTE Mai Magyar Nyelvészeti Tanszéke mellett működő Stíluskutató csoportnak, tanulmányaival gazdagítva annak eredményeit. Hallgatói sikeresen szerepeltek a Kazinczy- és a szónokversenyeken. Tudományos munkásságát 2006-ban Kazinczy-díjjal, 2013-ban Kosztolányi-díjjal ismerték el.

Hozzátartozóinak gyászában osztozunk, emlékét szeretettel megőrizzük. 🖤

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt