A tanítóképzés és a pedagóguspálya aktuális kérdései és kihívásai

2018.09.17.
Tudományos konferencia a „150 éves az állami tanítóképzés" rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

Az egynapos tudományos eszmecserét elsősorban a tanítóképzés, de mellette az óvodapedagógia, a tanárképzés, valamint a mentori és vezetőtanári munka aktuális kérdéseiről és problémáiról kívánjuk lefolytatni.

A konferenciára valamennyi hazai képzőhely képviselőire számítunk, továbbá az elmélet és gyakorlat kölcsönösségének jegyében a gyakorlati helyszínek, azaz az óvodák és az iskolák képviselőinek bevonását is tervezzük. Kifejezetten várjuk tehát az egyetemeken, főiskolákon oktató kollégák mellett a gyakorló pedagógusok, mentorok, vezető tanárok és óvodapedagógusok szekció-előadásait is!

A konferencián a következő szekciókat tervezzük: tanítóképzés, a tanítóképzés története, tanítás –és tanulásmódszertani, óvodapedagógus, tanári és mentori szekciók.

Szeretettel várjuk jelentkezésüket tervezett előadásuk témacímével és rövid előadás-összefoglalóikkal 2018. szeptember 25-ig.

A konferencián előadásra szánt téma összefoglalója szóközökkel együtt legalább 1500, legfeljebb 2500 karakter terjedelmű szöveg. Az absztrakt füzetbe való bekerülés feltétele a névvel és beosztással ellátott absztrakt 2018. szeptember 25-ig történő megküldése a következő címre: esztergom@btk.ppke.hu

A konferenciára jelentkezni a PPKE BTK honlapján erre a célra létrehozott felületen található és onnan letölthető (előadói és résztvevői) jelentkezési lapokkal lehet:
http://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/vitez-janos-tanarkepzo-kozpont

A konferencián való részvétel díja előadóknak 8.000 Ft érdeklődőknek 4000 Ft amely magában foglalja előadók esetén az előadás lehetőségét (kérdésekkel, válaszokkal együtt legfeljebb 20 percben) valamint a tanulmánykötetbe szánt tanulmány szakmai lektorálás utáni megjelentetését, az összes résztvevő esetén a konferencia ideje alatt bármely szekció látogatását, az előadások absztraktjait is tartalmazó jubileumi füzetet, a regisztrációs csomagot (mappa, lapok, toll), az ebédet és a frissítőket.

A részvételi díj befizetésével kapcsolatos tudnivalókat jelentkezésükre küldött válaszunkkal egy időben kapják meg a jelentkezők.

Az előadóként való részvétel Karunk hallgatói és munkavállalói számára díjmentes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.
A konferencia részvételi díjának befizetési határideje 2018 október 15.

A konferencia felhívása
Jelentkezési lap előadók részére
Jelentkezési lap résztvevők részére
Számlaigénylő űrlap

Adatkezelési tájékoztató

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt