Dancsházy Zsuzsanna

2023.10.20.

Hamarosan betöltöm a hetven évet. Gyerekkorom óta kettős kötődésben élek, egyaránt érdekeltek a „reáliák és a humaniórák”, ebből adódóan nehezen tudtam dönteni a pályaválasztásról. Végül a növények életének kutatását vettem fejembe, gondolva, hogy a történelemmel, irodalommal, a művészetekkel majd úgyis foglalkozhatom, hobbiként.

Kertészmérnökként a növényvédelmi központi szolgálatnál töltöttem több, mint harminc évet, mondhatnám szenvedélyesen, napi nem 8 órában… Örömömre szolgál, hogy nyugdíjas létemre is oktathatom az idegenhonos károsítók jelentette kockázatok izgalmas kérdéseit a hazai agráregyetemeken és külföldi képzéseken.

Szabadidőmben szívesen olvasok, naponta hallgatok zenét, főként barokk vokális műveket és újfajta sanzonokat. A kultúrától nem a kikapcsolódást várom, sokkal inkább, hogy belekapcsolódjak egy-egy alkotás, gondolatmenet bűvkörébe. Ha tehetem, kirándulok a természeti szépségek és az épített világ értékeinek megismerésére. Sok helyszínre nem tudok elmenni, szerencsére vannak múzeumok, könyvek, filmek, előadások, amelyekből még többet megtudhatok egyes területekről, belehelyezve azokat a térbeli és időbeli kapcsolatokba.

Korábban járt-e ismeretterjesztő előadás-sorozatokra?

Jó negyven éve jártam a Műegyetem R-klubjában indult Közép-Kelet-Európai Klubba. Nemcsak az előadók voltak kiválóak, de a 18-80 éves hallgatóság egyes tagjainak felkészültsége, tájékozottsága is nagyon inspiráló volt. Úgy húsz éve részt vettem a budapesti Cervantes Intézet egyes nyitott konferenciáin, pl. Ortega y Gasset munkásságáról vagy a Kolumbusz-évforduló kapcsán az ő ellentmondásos szerepéről. Később a Budapesti Művelődési Központ történelem és művészettörténet kurzusaira is jártam néhány évig.

Mióta vesz részt a PSZE kurzusain?

2021 tavaszától.

Hogyan találkozott a PSZE-vel és miért választotta?

Egy kolléganőm hívta fel figyelmemet, hogy a Pázmányon vannak nagyon érdekes kurzusok. A programokat megnézve tudtam, ott a helyem.

A PSZE keretében mely tudományág.  kurzusain vesz/vett részt?

Történelem, művészettörténet, irodalom, interdiszciplináris

A fenti kurzusokon érintett tudományterületek a tartós érdeklődési körébe tartoznak, vagy az utóbbi időben figyelt fel rájuk?

Gyerekkorom óta vonzott a történelem, irodalom és a művészetek. Tizennégy évesen két könyv hatott rám életre szólóan, Rényi Alfréd: Dialógusok a matematikáról (Szókratész, Archimédesz és Galielei) és Nemeskürty: Ez történt Mohács után című „oknyomozó” munkája. Legendás gimnáziumi tanárom, „a Palotás” révén a történelem számomra nem egy tantárgy volt, hanem gondolkodásmódom, személyiségem fejlődésének egyik záloga. Örömmel végzett munkám és persze a család mellett nagyon kevés időm maradt kedvteléseimre. Örülök, hogy most megadatik ez a lehetőség.

Ki tud-e emelni néhány előadás-témát vagy előadót, amelyek/akik különösen emlékezetesek maradtak?

Művészettörténetből egy-egy városhoz kötődő műemlékek: Párizs, Róma, Jeruzsálem, Budavár – legemlékezetesebbek Szakács Béla Zsolt és Bencze Ágnes előadásai voltak. Újszerű számomra a jelenlegi kurzus, egy szellemiség, a görög-római tovább élése az évszázadok során. A történelemből érdekes volt a túlvilági képzetekről kapott körkép Kőszeghy Miklóstól. A vallásfilozófiai kurzusban Czakó István szemináriumán élvezhettem a kiscsoportból adódó közösségi kérdésfeltevés lehetőségeit. Az egyetemi független álláspont képviseletét különösen Türk Attilának a magyar őstörténetet a régészet tükrében bemutató előadássorozatában tapasztalhattam meg. Izgalmas volt a brit történelmi kurzusban adott fókuszpontok körüljárása Karáth Tamással és kollégáival. Máig ható tanulságokkal szolgál egy adott politikai szemléletmód története és jellemzői, ahogyan azt most Botos Mátétól hallhatom a kereszténydemokráciával kapcsolatban. Lelki mélységeket és magasságokat tártak fel és hoztak közel számomra az irodalmunk erőteljes női képviselőit bemutató előadók. Legszívesebben minden témához interdiszciplinárisan szeretek közelíteni, így ízlelgettem, mi mindenből áll össze a közép-európaiság. Kiváltságként éltem meg, hogy egy egész kurzusban élvezhettem Pázmány lüktető, képi stílusát, gondolatait.

Mit jelent Önnek idősebb korában a tanulás, a magas szintű, rendszerezett ismeretszerzés?

Lehetőséget ad az összefüggések megismerésére olyan folyamatokról, eszmékről, amelyekről eddig csak mozaikos tudásom volt. Felülvizsgálhatom meglévő ismereteimet olyan témákról, amelyek új megvilágításba kerültek az utóbbi évtizedekben. Fogódzót kapok az eligazodáshoz a sokféle információt tartalmazó világban, köztük a mai társadalmi folyamatok, döntések megértéséhez.

Fontos-e Önnek, hogy kortárs közösségben művelődhet?

Más a hátterünk, más és más utat jártunk be, de ugyanabban a korszakban tanultunk, szocializálódtunk. Így érdekes összevetni a reagálásukat a magaméval. Inspiráló egyik-másik hallgatótársam felkészültsége, kérdései, hozzászólásai.

Milyen képe alakult ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, - közelebb került-e Önhöz a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karunk?

Az alapos tudás mellett az egyetemektől elvárt független szellemiséget nagy értéknek tartom, ezt érzem az órákon.

Ajánlotta már ismerőseinek, barátainak a PSZE programjait? Bíztatná a környezetében élő fiatalokat, hogy a mi egyetemünkre jelentkezzenek?

Igen, természetesen ajánlottam a PSZE programjait. Adandó alkalommal felhívom beszélgetőtársaim figyelmét, hogy milyen, számomra hézagpótló ismeretet vagy álláspontot hallottam valamelyik kurzuson. Szenior hallgatóként szerzett tapasztalataim alapján a fiatalokat is biztatnám, hogy ezt az egyetemet válasszák.

Események

04.
2024. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum
08.
2024. máj.
BTK
Mit nézel? – Filmklub a Nemzeti Filmintézettel
Danubianum 415
09.
2024. máj.
BTK
KomMédia Tábor '24
Badacsonytördemic-Lábdihegy
09.
2024. máj.
BTK
A hatalomról és az államról alkotott orosz elképzelések a folyamatosság és változás dimenziójában, és Nagy Péter uralkodásának jelentősége
Danubianum 522
09.
2024. máj.
BTK
THK Előadás sorozat II - Zsoldos Attila - Séta az ország közepén...
Danubianum F007
10.
2024. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny
Iohanneum
További események
szechenyi-img-alt