Korábban járt ismeretterjesztő előadássorozatokra?
Nem.
Mióta vesz részt a PSZE kurzusain?
2022. őszi szemeszteren kezdtem és azóta is minden szemeszterre beiratkozom.
Hogyan találkozott a PSZE-vel és miért választotta?
Hiányoztak az egyetemi előadások, az egyetemi légkör, ezért rákerestem az interneten, hogy hol lehet egyetemi előadásokat hallgatni és így találtam rá a Pázmány Szenior Egyetemre.
A PSZE keretében mely tudományág kurzusain vesz/vett részt?
A történelem, irodalom, művészettörténet kurzusain.
A fenti kurzusokon érintett tudományterületek a tartós érdeklődési körébe tartoznak, vagy az utóbbi időben figyelt fel rájuk?
A történelem mindig szívügyem volt, a művészettörténet később kezdett érdekelni. Az irodalom a meghirdetett kurzusok témája miatt keltette fel az érdeklődésemet és nem csalódtam bennük. Nagyszerű témák és nagyszerű előadóktól hallhattam előadásokat.
Ki tud-e emelni néhány előadás-témát vagy előadót, amelyek/akik különösen emlékezetesek voltak?
Elsősorban Kőszeghy Miklós tanár urat emelném ki, aki még az egyetemen tartott felejthetetlen, gazdagon illusztrált előadásokat az ókorról. A Szenior Egyetemen is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ő az, akit 0-24-ben lehetne hallgatni, de gondolom ebben azért ő is elfáradna. Földváry Kinga irodalomtörténész mind az irodalom, mind a történelem kurzuson rendkívüli előadásokat tartott. Karáth Tamás Nagy-Britanniáról tartott kurzusa is emlékezetes, bevonta a hallgatóságot az előadásba, kérdéseket várt, amire mindig választ kaptunk. Fejes János előadása Skandináviáról is kifejezetten érdekes, látványos és szórakoztató volt.
Mit jelent Önnek idősebb korában a tanulás, a magas szintű, rendszerezett ismeretszerzés?
Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőség van egyetemi előadásokat hallgatni és olyan előadókat ismerhetek meg, akik hatalmas tudásról tesznek tanúbizonyságot. Olyan információkat, összefüggéseket tárnak elénk, amit nehéz lenne megszerezni nélkülük. Egyre nagyobb az igényem, hogy bővítsem az ismereteimet, természetesen hiteles forrásból. Amint mondani szokták, ahogy az ember egyre több mindent tud, rájön arra, hogy nem tud semmit.
Fontos-e Önnek, hogy kortárs közösségben művelődhet?
Szerintem nem a kortárs közösség a fontos, hanem az, hogy akik ide beiratkoznak tudásvágyból, önként jönnek, hogy bővítsék az ismereteiket. Sajnos a mai egyetemista korosztály egy része inkább „muszájból” jár egyetemre. Annak is nagyon örülök, hogy nincs korhatár, így nem csak nyugdíjasok vehetnek részt a kurzusokon. Munka mellett is lehet járni az előadásokra.
Milyen képe alakult ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, - közelebb került-e Önhöz a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karunk?
Mivel a PPKE BTK-án szereztem meg a diplomám eddig is közel állt hozzám ez az intézmény. Nagyon jó ötletnek tartom ennek a képzésnek a megszervezését. Rendkívül jó lehetőség, hogy tudásra szomjazó érettebb korú emberek is egyetemi előadásokat hallgathassanak olyan előadóktól, akikkel máshol nem találkoznának. Örömmel látom, hogy milyen sok embert vonz a Szenior Egyetem! Nagyon jó ötletnek tartom, hogy online is meg lehet nézni az előadásokat. Mivel aktívan dolgozom néha előfordult, hogy egyéb elfoglaltság miatt nem tudtam részt venni az előadáson, de pár nappal később felvételről pótolhattam.
Ajánlotta már ismerőseinek, barátainak a PSZE programjait? Bíztatná a környezetében élő fiatalokat, hogy a mi egyetemünkre jelentkezzenek?
Igen ajánlottam, be is iratkoztak és szintén nagyon élvezték az előadásokat.
Fiatalok! Csak a Pázmány!!!