Vojnárovics Józsefné

2025.05.08.

Vojnárovics Józsefné vagyok, most 69 éves, már hat éve lelkes és aktív PSZE hallgató.

Matematika-kémia szakos általános iskolai tanár voltam. Mindig szerettem olvasni, színházba, moziba, járni. Utolsó aktív évemben több egyetem szenior programján részt vettem, keresve a nyugdíjas időkre szellemi feltöltődést kínáló lehetőségeket. Elvarázsoltak a Pázmány sokszínű, változatos kurzusai. Így választottam a PSZE-t!

Már részt vettem történelmi, az összes irodalmi, pszichológiai és több filozófiai kurzuson. Sokszor nehéz helyzetet jelentett, hogy válasszak a témák között. A pandémia alatt, online folyt az oktatás („Minden rosszban, van valami jó is!”). Így adódott a lehetőség, hogy ezek után két kurzust is fel tudtam venni, egy jelenlétit és egy online-t.

Vonzódásom a filozófiához régi keletű, szakdolgozatom témája, majdnem 50 éve, „A Mengyelejev-féle periódusosrendszer filozófiai problémái” volt! A Nőirodalom kurzus is új élményeket adott, nehéz választanom a hallgatott témák közül! Itt új ismerősökre is szert tettem, jó velük hétről-hétre vagy félévről-félévre találkozni, kávézni, csevegni! Csütörtökönként utazva az előadásokra, sok régi ismerősnek adtam át élményeimet, feltöltődést ígérő programként a rám váró előadást!

Mindenkinek csak ajánlani tudom a kipróbálást!

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Az erőszak formái eszmetörténeti, politikatörténeti, stratégiai aspektusokban – A pszichikai és fizikai hadviselés
Danubianum 114
09.
2025. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar beszéd verseny
Iohanneum Díszterem
09.
2025. máj.
BTK
Eurázsia Hajnala / PEACH Junior hallgatói konferencia
Danubianum
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
További események
szechenyi-img-alt