A piramisok árnyékában – identitás, politika, társadalom a mai Egyiptomban

2025.05.26.

A Boszporusz Kutatócsoport immár hatodik alkalommal rendezte meg tudományos konferenciáját, melynek fókuszában ezúttal Egyiptom sokszínű társadalma, történelme és kultúrája állt.

Lezajlott a Boszporusz Kutatócsoport hatodik konferenciája, melynek témája ezúttal Egyiptom volt. Az első panelt Jany Jánosnak, a PPKE BTK Nemzetközi tanulmányok tanszék docensének előadása nyitotta meg. Témája Ali Abd al-Raziq, egy elfelejtett egyiptomi gondolkodó munkássága volt. Abd-Al-Raziq a 20. század első felében fejtette ki gondolait az iszlám és a kalifátus kapcsolatáról. Az írásaiban kifejtett véleménye, miszerint a kalifátus politikai intézmény, és nem igazolható a léte a Koránból, a politika és a vallási előljárók számára is elfogadhatatlan volt, ami jól magyarázza háttérbe szorulását és „feledésre ítélését”.

Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője Miért szép a fehér? - Esztétikum és vonzerő az egyiptomi filmekben című előadásában az egyiptomi filmek szépségideálját elemezte. Bemutatta, hogy már a 19. századi színházak létrejötte is külső, többnyire levantei és európai hatásokra és alkotókra épített, amit a film-korszak is megörökölt, és ez máig is jellemző: többnyire az ún. levantei, világosabb bőrű színészek tartoznak a „szépnek” tartott és pozitív mintának számító sztárok csoportjába. Kárpáti Judit az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem docense "Egyiptomi, arab és/vagy zsidó?" - Zsidó identitások a modern Egyiptomban című előadásában a zsidók helyzetét és társadalmi szerepvállalását vizsgálta Egyiptomban. Az előadás a politikai, gazdasági, művészeti elit mellett az alacsonyabb státuszú rétegek kapcsán is érdekes példákon mutatta be a zsidó származású, identitású egyiptomiak helyzetét és sokszor küzdelmes sorsát.

A második panelben Tüske László orientalista a „népfrontosodás” jelenségét mutatta be Egyiptomban. A jelenlegi, esz-Sziszi egyiptomi elnök által kiépített rendszer igyekszik megerősíteni a legitimitását, amit az ellenzék kiszorításával és a rendszer mellett hűséget fogadó „udvari ellenzék” létrehozásával igyekszik elérni. Dobos Károly, az PPKE BTK Arab tanszékének vezetője egy igazi detektívtörténetet mutatott be nekünk Asráf Merván kapcsán, aki Nasszer egyiptomi elnök vejeként és Szadat elnök tanácsadójaként az egyiptomi vezetés része volt, ugyanakkor az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak is jelentett. Máig nem lehet azonban tudni, hogy emlékiratai írása közben elkövetett gyanús öngyilkossága vajon kinek állt érdekében – tényleg kémkedett-e Izraelnek, vagy kettős ügynök volt, esetleg további, eddig felderítetlen szálak is állnak az ügy hátterében.  Szigetvári Tamás, a PPKE BTK Nemzetközi tanulmányok tanszékének vezetője Egyiptom gazdasági kihívásairól beszélt előadásában. A túlnépesedéssel küzdő Egyiptomnak egyre komolyabb külső függőséggel kell megküzdenie, nemcsak a népesség élelmezése kapcsán, de a rendszer fenntartása érdekében végrehajtott grandiózus beruházások finanszírozásában is.

A konferencia harmadik panelje angol nyelven zajlott, és a témával foglalkozó PhD hallgatóknak adott lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására.  Wollner Márta, az ELTE doktorandusza a nemzetközi értékkutatási panelek eredményei alapján vizsgálta az egyiptomi társadalom értékpreferenciáit, és megállapította, hogy számos más társadalomtól szignifikánsan eltérő mértékben, az egyiptomiak számára a vallás mennyire központi értéknek számít, ami kihat a politikai és társadalmi értékítéletükre, és a legitimnek elfogadott forrásaikra is. Engy Mahrous, a PPKE BTK doktorandusza Szádát kopt-politikájának tanulságairól beszélt. A balodali ideológia elleni harcban Szadat nagyban támaszkodott az iszlamista mozgalomra, ami negatív kihatással volt a kopt keresztények társadalmi helyzetére. Végül Szuhai Mónika érdekes előadásában a koptok és a modernitás kapcsolatát vizsgálta a 19. századi oktatási modernizáció kapcsán.

Események

05.
2025. jún.
BTK
BILK könyvbemutató
Sophianum 108
16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt