A szeretetre építve

2019.02.18.
Elindult a szociális intézmények vezetőinek továbbképzése Győrben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Katolikus Szeretetszolgálat közös szervezésében február 15-én indult a szociális intézmények vezetőinek törvényben előírt továbbképzése Győrben, amelynek első napján ünnepélyes megnyitót rendeztek a Hotel Rába City Centerben.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a PPKE nagykancellárja; Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója; valamint Nemesi Attila László, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (BTK) tanulmányi dékánhelyettese. Az ünnepélyes megnyitót Rostáné Riez Andrea, a PPKE BTK egyetemi adjunktusa, a Szociális Vezetőképzés Tanszék tanszékvezetője, a most induló vezetőképző szakmai vezetője koordinálta.

Veres András püspök köszöntőjében elismerését fejezte ki a vezetőképző hallgatói felé, hiszen a szociálisintézmény-vezetés soha nem volt könnyű. Hangsúlyozta, hogy az Egyháznak a kezdetek óta a szociális tevékenység az egyik legfontosabb megkülönböztető jegye, hiszen Jézus azt tanítja, „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Az Egyház megszentelő tevékenysége mellett a szeretetszolgálat ugyanolyan fontos feladat, mint az Evangélium hirdetése. Az Egyház a modern korban megfogalmazta a maga társadalmi tanítását is, amely szociális tevékenysége alapját képezi.

A győri megyéspüspök megemlítette XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikáját, amelyben a pápa a ma embere számára adja meg azokat az útmutatásokat, amelyek meghatározzák az Egyház szociális tevékenységének legfőbb irányvonalát. Ugyanakkor e dokumentum nemcsak az egyházi, de minden szociális tevékenységben segítség lehet.

Az enciklikában kifejezésre jut, hogy az Egyház nemcsak a jogra, a humánumra, hanem a szeretetre akar építeni. A szeretetben való igazságkeresés minden korban nagy kihívás, de nem adhatjuk fel ezt az elvet, hiszen ha csak a jog vagy csak az általános humánum vezérel bennünket, az nem biztos, hogy kiteljesítheti azt a munkát, amelyet szociális téren végeznünk kell. Mindez pedig csak az isteni szeretet igazságában tud megvalósulni, minden helyzetben az isteni szeretet tudja átsegíteni az embert a nehézségeken, s erőt adni az áldozatvállalásban. Aki hisz Istenben, aki személyes kapcsolatban áll Istennel, bizonyosan emberi erejét meghaladó dolgokra lesz képes – hangsúlyozta a PPKE nagykancellárja.

Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója elsősorban a szakmai vezetői attitűd kialakításának fontosságáról számolt be. Elmondta, a képzés során az elmélet és a gyakorlat egyensúlyára törekszenek. Az oktatás alapképzéssel kezdődik, nem mesterképzéssel, hiszen egy bármilyen intézmény egy részlegének a vezetője legalább olyan fontos szerepet tölt be, mint egy integrált intézmény legfelsőbb irányítója.

Nemesi Attila László, a PPKE BTK tanulmányi dékánhelyettese kiemelte, kulcsfontosságú lépésnek tartják az adott régióban a helyi szakemberek és az egyházmegyék képviselőinek bevonását a képzés megvalósításába, mert így nagyobb hangsúlyt kaphatnak a helyi sajátosságok. A szociális intézmények vezetőinek továbbképzése Győrben indult, majd Egerben és Székesfehérváron is elérhető lesz.

A képzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Szeretetszolgálat közösen szervezi az ország egyes régióiban, hogy az érintettek a jogszabályi kötelezettségüket teljesíthessék. A képzés célja a vezetői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztése. Az alap- és mesterfokon folyó képzésre szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények vezetőit várják. Az alap- és mesterképzés 80, illetve 120 óra elméleti és gyakorlati foglalkozásból áll. Az alap szintű képzésre kötelezettek az országban elsőként vehetnek részt a meghirdetett képzésen.

Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Bögi Tamás

 

 

 

Események

05.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
24.
2025. ápr.
BTK
WorldCom Youth Meeting Budapest 2025
Danubianum
25.
2025. ápr.
BTK
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
BTK
Kert és lelkiség a régi Magyarországon – XVIII. Lelkiségtörténeti Konferencia
Sophianum 108
29.
2025. ápr.
BTK
TDK szeminárium 2 – 2025. április-május
Danubianum
30.
2025. ápr.
BTK
Eurázsia Kerekasztal – Bandung '70 – Mire jutottak az el nem kötelezettek?
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt