Mozgásban a közösség – Sportnapot tartott a Pázmány BTK Esztergomban

2026.05.26.

Idén is megrendezte Sportnapját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara. A helyszín ezúttal is Esztergom volt, amely Budapest mellett a Kar másik képzési helyszíneként nemcsak oktatási, hanem közösségi szempontból is fontos szerepet tölt be a Pázmány BTK életében. 

Az esemény közös megnyitóval indult, amelyen Dr. Birher Nándor Máté dékán köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Petrucz Mirkó politikatudományok alapszakos hallgató, a magyar kardvívó-válogatott tagja, a PPKE EHÖK Sportbizottságának elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Köszöntőjében a sport és az alázat kapcsolatáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a rendszeres sport nemcsak fizikai erőt, hanem jellemet, kitartást és az élet más területein is hasznosítható belső tartást ad. 

Szintén köszöntötte a résztvevőket Varga Emília, a PPKE BTK kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója, a MOL Esztergom kézilabdacsapatának tagja. A kézilabda csapatsportjellegéből kiindulva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pázmány BTK közössége is egy nagy csapatként működik: tagjai összetartanak, támogatják és segítik egymást.  

A megnyitót követően Domonkos Kitti végzős pszichológia szakos hallgató, testépítő, fitnesz-szakedző és személyi edző vezette a közös bemelegítést, amely lendületesen indította el a nap programjait. 

A Sportnap célja idén is az volt, hogy a Kar hallgatói és munkatársai kötetlenebb formában találkozhassanak egymással, miközben különböző sportágakban próbálhatják ki magukat. Az esztergomi helyszín különösen alkalmas keretet adott ehhez: a Kar budapesti jelenléte mellett az itt működő képzések is szervesen kapcsolódnak a BTK mindennapjaihoz, így a Sportnap egyszerre volt sportesemény és a két képzési helyszínt összekötő közösségi alkalom.  

A programkínálatban csapatsportok és egyéni mozgásformák egyaránt szerepeltek: a résztvevők többek között asztaliteniszben, labdarúgásban, röplabdában, CrossFitben és kosárlabdában mérhették össze tudásukat. Azok számára, akik inkább zenés vagy közösségi mozgásformát választottak, aerobic, néptánc és zumba is szerepelt a lehetőségek között. A szabadidős programokat városi felfedező séta egészítette ki. 

A nap záróakkordjaként izgalmas focimeccsre került sor, amelyen a labdarúgástorna győztes hallgatói mérték össze tudásukat a Pázmány BTK munkatársaiból álló csapattal. A mérkőzés mindkét fél részéről lelkes küzdelmet és szép pillanatokat hozott, a végeredmény azonban igazságos döntetlen lett – méltó lezárása egy olyan napnak, amelynek igazi nyertese maga a közösség volt. 

A 2026-os Sportnap folytatta a Kar közösségépítő hagyományát, ismét lehetőséget teremtve arra, hogy a Pázmány BTK hallgatói és munkatársai az egyetemi hétköznapokon kívül, sportos és barátságos környezetben kapcsolódjanak egymáshoz. 

Ezúton is köszönjük a Rugby Klub Hotelnek, hogy biztosították a helyszínt.

Kapcsolt galéria

Események

23.
2026. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt