Megtartották a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hagyományos, Pázmány-napi ünnepségét 2024. október 16-án, amelynek központi programja délelőtt 11 órakor kezdődött. Főtisztelendő Dr. Kuminetz Géza, az egyetem rektora nyitotta meg az eseményt, majd Főtisztelendő Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, hogy Pázmány Péter közel 400 évvel ezelőtti egyetemalapítása az egyház és az ország szellemi és tudományos fennmaradásának záloga. Felhívta a figyelmet arra, hogy a katolikus oktatás célja ma is változatlan: erkölcsi alapokon álló, ugyanakkor a tudományos vívmányokat ismerő intézményt működtetni, amely a jövő generációk számára értékrendet és szakmai tudást egyaránt biztosít.
„Az elmúlt századok sok változást hoztak. Eszmék és hozzájuk kapcsolódó rendszerek jöttek és mentek, de a katolikus oktatás, és annak csúcsa, a katolikus felsőoktatás célja semmit sem változott. Bátran kijelenthetjük, hogy Pázmány Péternek ebben is igaza volt. A katolikus egyetemeknek ugyanis ma sem lehet más célja, minthogy egy, a kor szellemi és tudományos vívmányait ismerő, kutató és oktató, egyben szilárd erkölcsi alapokon álló intézmény legyen” – fogalmazott az MKPK titkára.
Az ünnepségen, követve a tavalyi év hagyományát, idén is elismerésben részesítették a 25 éve egyetemünkön dolgozó kollégákat, akik kiemelkedő munkájukkal és hűségükkel hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez. A Pázmány BTK-n idén jubiláló dolgozók:
- Dr. Reuss Gabriella – 1999-től az angol nyelvű irodalmak és kultúrák tanszék oktatója
- Dr. Schandl Veronika – 1999-től az angol nyelvű irodalmak és kultúrák tanszék oktatója
- Deák Katalin – 1999-től a dékáni hivatal munkatársa
- Kissné Csorba Erika – 1999-től a dékáni hivatal munkatársa
- Dr. Hankovszky Tamás – 1999-től a filozófiai tanszék oktatója
- Dr. Lőkös Péter – 1999-től a Germanisztika tanszék oktatója
- Dr. Ötvös István – 1999-től a jelenkor történeti tanszék oktatója
- Dr. Pataki Erzsébet Elvira – 1999-től a klasszikafilológia tanszék oktatója
- Dr. Jany János – 1999-től a Nemzetközi tanulmányok tanszék oktatója
- Pereszlényiné Mándity Mária – 1999-től a tanulmányi osztály munkatársa
- Dr. Cser András – 1999-től az Angol-Amerikai Intézet oktatója
- Dr. Pálfalvi Lajos – 1999-től a Lengyel Tanszék oktatója
- Dr. Kormos József – 1999-től Vitéz János Tanárképző Központ oktatója
- Dr. Tusor Péter – 1999-től a Történettudományi Intézet oktatója
A központi ünnepség teljes programjáról elolvashatják a Magyar Kurír beszámolóját.
A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) külön ünnepsége 14:00-kor kezdődött a Sophianum épületében. Dr. Birher Nándor dékán ünnepi beszédében megköszönte a Pázmány BTK dolgozóinak kiváló és állhatatos munkáját, majd kiemelte a kar elmúlt évi, legjelentősebb sikereit.
Ezt követően megkezdődött a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjak átadása. Ezeket az ösztöndíjakat olyan hallgatók kapták, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el, és kimagasló szakmai munkát végeztek a 2023/2024-es tanévben.
Alapképzésben résztvevő hallgatóink közül oklevelet vett át:
- Soós Dorottya, pszichológia alapszakos hallgató
- Bánhegyi Nikoletta, újlatin nyelvek és kultúrák (olasz) alapszakos hallgató
Mesterképzésben résztvevő hallgatóink közül oklevelet vett át:
- Kovács-Latyseva Olga, filozófia mesterszakos hallgató
- Hegyesi Csilla, régészet mesterszakos hallgató
- Huszarek Virág Luca, nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató
- Jeso Eszter, nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató
- Koczó Nóra, nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató
- Rozgonyi Tímea, történelem mesterszakos hallgató
- Jámbor Keve Botond, régészet mesterszakos hallgató
- Bencsik Rita, szociológia mesterszakos hallgató
Az eseményen nem vettek részt, de szintén ösztöndíjban részesülnek:
- Zajácz Bence László, szabad bölcsészet mesterszakos hallgató
- Kovács Dóra Julianna, kommunikáció- és médiatudomány
- Tímár Csenge, kommunikáció- és médiatudomány
- Endrédy Balázs, pszichológia mesterszakos hallgató
- Tóth Domonkos, pszichológia mesterszakos hallgató
- Dros Barnabás, Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakos hallgató
Az ünnepség részeként Professzor Emeritus címet kapott Dr. Nagy László, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet prodékánja, elismeréseként több évtizedes kiemelkedő oktatói tevékenységéért, tudományos munkásságáért és a tudományos utánpótlás nevelésében való szerepéért.
„2011-ben kapott mestertanár aranyérmet. A mestertanár kitüntetést azok az oktatók kapják, akik az egyetemisták és főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató tudományos, diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért, elismeréséért témavezetőként és tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes és áldozatos munkát végeztek. Ez az OTDK-ra vonatkozik, de azt hiszem, Nagy László esetében ez általánosságban érvényes, és nemcsak 2011-ben, hanem a mai napig” – mondta el laudációjában Bajáki Rita, a HUN-REN-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.
Címzetes egyetemi tanári címet vehetett át Dr. Lautner Péter, a Filozófiai és Művészettudományi Intézet oktatója, elismerésként kiemelkedő szakmai teljesítményéért és hosszú távú, aktív részvételéért az egyetem oktatási és tudományos munkájában.
„Lautner Péter kiemelkedő tanári egyéniségként és nemzetközi tudósként 2003 óta meghatározó tagja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófia Tanszékének. Az általa tartott magyar és angol nyelvű órákon generációk számára jelentett maradandó élményt az ókori filozófiával és a modern etikával való első találkozás” – mondta el laudációjában Dr. Szakács Béla Zsolt, a Filozófiai és Művészettudományi Intézet vezetője.
Munkatársi elismeréseink átadása során elsőként az OMHV-felmérés alapján a legnépszerűbb oktatóink vehették át okleveleiket:
A 2023/2024. őszi félév díjazottjai:
- Karainé Gombocz Orsolya – Vitéz János Tanárképző Központ
- Partosné Tóth-Major Krisztina – Vitéz János Tanárképző Központ
- Grúz László – Pszichológiai Intézet
- Fejes János – Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
- Németh Orsolya – Közép-Európa Intézet
- Désfalvi Judit – Pszichológiai Intézet
- Szabó József – Szociológiai Intézet
- Pataki Erzsébet Elvira – Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézete
- Nyirkos Tamás – Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
A 2023/2024. tavaszi félév díjazottjai:
- Pataki Erzsébet Elvira – Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézete
- Végvári-Köves Melinda – Vitéz János Tanárképző Központ
- Fodor Richárd – Vitéz János Tanárképző Központ
- Dunajeva Jekatyerina Szergejeva – Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
Továbbá munkatársi elismerésben részesült:
- Fejérdy Gergely Róbert – Történettudományi Intézet
- Trela Sandra – Közép-Európa Intézet
Az ünnepség végén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar által alapított kitüntetések átadására került sor.
A Kar Kiváló Fiatal Oktatója díjat 2024-ben Jancsó András, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet Politológia Tanszékének oktatója kapta. A kitüntetés felterjesztője Dr. Kántor Zoltán, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet vezetője volt.
A laudációt Dr. Botos Máté, a Politológia Tanszék vezetője tartotta, aki elmondta, hogy bár Jancsó Andrást filozófia alapszakos diplomájának megszerzése után rövid ideig szakmai útkeresés jellemezte, a politikatudományok területén hamar kiemelkedő tehetséget mutatott, és kiváló képességeit kamatoztatva gyorsan a szakma egyik elismert szereplőjévé vált.
A 2024-es év Kiváló Fiatal Kutatója Dr. Kiss Attila, a Régészettudományi Intézet munkatársa lett. A díjat Dr. Major Balázs, a Régészettudományi Intézet vezetője terjesztette fel.
„Kiss P. Attila már évek óta kutatóként és oktatóként is egyaránt intézetünk állandó tagja, akit mindig nagyon aktív kutatói és oktatói munka jellemzett. Az elmúlt esztendőben a példamutatóan végzet oktatási tevékenység mellett kiemelt szakmai eredményeket is sikerült elérnie” – méltatta beszédében Dr. Major Balázs.
A Kar Kiváló Oktatója kitüntetést 2024-ben Dr. Zsinka László, a Nemzetközi Tanulmányok Tanszék oktatója kapta, akit Dr. Kántor Zoltán terjesztett fel.
„Zsinka Lászlónak rengeteg mindent köszönhetnek a felsőoktatásban dolgozók, akár a Corvinuson, akár a Pázmányon vagyunk. A Corvinuson Tanár Úr oktatási dékánhelyettesként működött évekig, majd megbízott dékán is volt. Ő az a kategóriájú ember, aki nem hajtja és nem keresi ezeket a feladatokat, ezek a feladatok azonban mindig megtalálják őt, pechére. Így lett a Nemzetközi Tanulmányok Tanszéken – a vezetőváltást követően [...] – a következő tanszékvezető” – mesélte el személyes emlékeit laudációjában Dr. Botos Máté, a Politológia Tanszék vezetője.
A Kar Kiváló Kutatója elismerést 2024-ben Dr. Kőszeghy Miklós, a Történettudományi Intézet Ókortörténeti Tanszékének oktatója kapta. A felterjesztést Dr. Őze Sándor, a Történettudományi Intézet vezetője végezte.
„Szeret tanítani, amit jól is csinál, mert hallgatói rajonganak érte. Jó előadó, magyar és idegen nyelven is. Rendszeresen tanít nyári szemeszterekben, a Johannes Gutenbergről elnevezett Mainzi Egyetemen is. Eddig három hallgatója szerzett doktorátust. Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységként tagja és szerkesztőbizottsági tagja számos magyar és német tudományos egyesületnek és folyóiratnak. 2000-ben megalapította a Kréné - Ókori források - Ókortörténeti tanulmányok kiadványai címet viselő könyvsorozatot, amelynek eddig tíz kötete jelent meg” – méltatta beszédében Dr. Őze Sándor.
Végül átadták a Kar Kiváló Munkatársa kitüntetést, amelyet 2024-ben Richolm Melinda, az Oktatáskoordinációs Osztály munkatársa nyerte el. A felterjesztést Mayer Judit, az Oktatáskoordinációs Osztály vezetője mondta el.
„Melinda rendkívüli szakértelemmel és precizitással koordinálja a különböző szintű képzéseket, állítja össze az órarendeket, szervezi a vizsgákat és a szerteágazó típusú és jelentős mennyiségű szakmai gyakorlatot, és segíti a hatékony kommunikációt az oktatók, a hallgatók és munkatársak között. Közreműködése nélkülözhetetlen a kari élet működéséhez, a legnehezebb helyzetekben is megjelenő mosolya segít, hogy örömmel és jó hangulatban dolgozzanak munkatársai” – mondta el Mayer Judit.
Az eseményen készült fényképek megtekinthetők a galériában.