Ez a nap az ünneplésé, amikor az intézmény mind a négy karán tanítási szünet van. Míg délelőtt az egyetem központjában, a Szentkirályi utcai épület dísztermében doktoravatás, díszdoktoravatás és habilitációs oklevelek átadása történt, addig délután a bölcsészkaron ünnepeltünk, ahol elismeréseket is átadott a kar vezetése.
A központi ünnepségen tizennégy bölcsészdoktor vehette át a fokozat megszerzését igazoló dokumentumot, míg a habilitációról szóló oklevelet öten kapták meg (a fokozatot szerzők nevét lásd a cikk végén).
Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora köszöntőjében azt mondta, a most megszerzett fokozatok a tudomány vára egyre fontosabb bástyáinak meghódítását jelentik, és további minősített becsületes munkára, lelkes és szenvedélyes oktató-kutató munkára ösztönöznek.
Birher Nándor, a kar dékánja a doktorátust, a habilitációt szerzők illetve az ünnepségen részt vevő vendégek előtt a PPKE rektorának küldetésnyilatkozatában foglalt stratégiai céljáról, illetve annak eléréséről beszélt. Hogyan lesz a Pázmány magyar, katolikus, és egyetem? Elsősorban azáltal, hogy a társadalom számára felelős, elkötelezett, keresztény, konzervatív szakembereket képez, akik az egyház, a munkaerőpiac kulcsfontosságú helyein teljesítenek szolgálatot. Ebben a munkában a doktori iskolák feladata is, hogy ezekből a műhelyekből kerüljenek ki a jövő társadalmának legmagasabban képzett szakemberei.
A habilitációt szerző oktatókhoz szólva kiemelte, ők azok a tanárok, akikre majd később a doktori iskolákat alapozni lehet.
Doktori fokozatot szereztek
Balogh Máté, Bánki Tímea, Bánszki Hajnalka, Baros-Gyimóthy Eszter Márta, Dömötör Éva, Fodor József Péter, Kalivoda Ágnes, Kondákor Szabolcs, Lakatos Máté, Leba József, Mércz András, Nagy Gyöngyi, Selmecziné Lois Márta, Szilágyi Laura Menta
Földváry Kinga Katalin, Jernyei Kiss János, Takácsné Ajkay Alinka, Türk Attila Antal, Újváriné Tüskés Anna |
Az ünnep második részében Veres András, az egyetem nagykancellárja mondott köszöntőt. Az eseményen Jan de Groof belga jogászprofesszornak egyetemünk díszdoktori címet adományozott, munkásságát Varga Zs. András, a Kúria elnöke, a Jog- és Államtudományi Kar oktatója méltatta.
A Pázmány-napi ünnepség délután a Sophianumban folytatódott, ahol elismeréseket adott át a kar vezetése. 25 éves jubileumi elismerésben részesült Bors Edit Katalin, a Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézetének oktatója, Barcsák János, az Angol-Amerikai Intézet oktatója, valamint Vörös Ildikó, a Tanulmányi Osztály munkatársa. A Pázmány BTK első alkalommal adományozta az egyetem 1992-es újraalapítása alkalmából alapított kari kitüntetéseket. Kiváló oktató kategóriában Medgyesy-Schmikli Norbert, a Történettudományi Intézet oktatója, Kiváló Kutató kategóriában Major Balázs, a Régészettudományi Intézet vezetője, és Kiváló Munkatárs kategóriában Bélikné Ungár Szilvia oktatásszerevező kapta a kitüntetést.
A kar vezetése szintén szerdán, az ünnepség keretében adta át a nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat. Ebben az elismerésben 15 hallgatónk részesült.
Szívből gratulálunk mindenkinek!
(Bölcsészdoktoraink: 37:55-től
Habilitációt szerzett oktatóink: 47.20-tól)