Ez alkalommal Vörös István vezette a beszélgetést, partnerei Bazsányi Sándor irodalomkritikus, esztéta és Gergye Krisztinán rendező, koreográfus, táncos, színész, a Gergye Krisztián Társulat vezetője volt. A téma Nádas Péter életműve és drámái voltak.

A beszélgetés első felében szó esett Bazsányi Sándor 2018-ban megjelent könyvéről, mely egy Nádas Péter monográfia. Az író saját bevallása szerint 16 éves kora óta érdeklődik Nádas munkássága iránt, így természetszerűleg adódik, hogy könyve életműközpontú.

A beszélgetés folytatásában Vörös István arról kérdezte a könyv íróját, hogy mit gondol Nádas drámáinak jelentőségéről az életműben. Bazsányi Sándor elmondta, hogy ezek a darabok bizonyos tekintetben mostohák Nádas pályájában regényeihez képest, és ezen a színházi szakma tud érvényes előadásokkal változtatni.

Meghívott vendégünkkel a színház irányába fordult a beszélgetés. Gergye Krisztián a Bárka Színházban mutatta be Nádas Péter Találkozás majd az MU Színházban a Temetés című darabjait. A rendező sikeresnek érzi darabjait, ám hozzáteszi, azok mégsem találták meg a helyüket, nem ismeri fel a nézőközönség ezek jelentőségét.

Bazsányi Sándor is felvetette Nádas drámái kapcsán az azokkal összefüggő nehézségeket, azonban ő úgy gondolja, hogy például a Szirénének nagy szakmai siker volt a Kamrában. Ennek ellenére levették a műsorról, a csekély érdeklődésre hivatkozva.  Arra a kérdésre, hogy megvalósulnak-e a Nádas által szorgalmazott színházi változások, a rendező azt a választ adta, hogy ezek a változások „történgetnek”, de csak fragmentumaiban. Ismert, hogy Nádas naplót írt drámája rendezésének próbafolyamatáról. A rendezés kapcsán ma már jóval megengedőbb, mint korábban. Vörös István szerint ez elég ellentmondásos, hiszen Nádas a művészet szabadságát hirdeti, így eleve a művészvilág szereplői köréből azokat vonzza, akik érvényesíteni akarják saját szabadságukat.

Gergye Krisztián azt gondolja, hogy mivel egyben táncos, koreográfus és rendező is, lehetősége van arra, hogy amit Nádas leír a színházról és a testről, azt ő megtalálja, hiszen neki is vágya ez a fajta színház.  A Találkozásnál például a rendező megháromszorozta a szereplőket, és három különböző karakterű nőre adta azokat, így létrejött egy történet három szálon. Ennek következtében valósulhatott meg egyfajta színpadi együttlélegzés. Felvetődik a kérdés, hogy fenn tud-e maradni ez a színpadi harmónia egy nagyobb előadásszámnál is, vagy felváltja azt egy színpadi rutin.

Sajnos a Nádas rendezéseknek van egy rossz hagyománya hazánkban, rátelepült egyfajta kultikus tisztelet; még nem is létezett a színpadon, de már túlkompenzálva kanonizálták – tette hozzá Bazsányi Sándor.

A következő esztétika beszélgetésre ősszel kerül sor, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk!