
Az esemény középpontjában az állt, hogy a pedagógusok miként tudják a mesterséges intelligencián alapuló eszközöket tudatosan, hatékonyan és felelősen alkalmazni.
Az előadást Szabó Márta Mária a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelem-német szakos pedagógusa tartotta, aki szemléletes gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a pedagógusok mindennapi munkáját – többek között a tananyagkészítést, dolgozatjavítást, a differenciálást és a kreatív tanulási feladatok tervezését. A résztvevők különböző digitális eszközökkel, konkrét módszertani ötletekkel ismerkedhettek meg, amelyek azonnal alkalmazhatók a tantermi gyakorlatban. Az előadó hangsúlyozta a tanári hitelesség szerepét, valamint a pedagógus közösségek kollektív, innovatív munkájának fontosságát.
Az interaktív program lehetőséget adott a közös gondolkodásra arról, hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia az oktatás jövőjét.
Az eseményen közel hetven fő vett részt, a házigazda Tóthné dr. Aszalai Anett egyetemi docens volt.
Tóthné dr. Aszalai Anett
egyetemi docens
Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK
Vitéz János Neveléstudományi és Pedagógusképző Intézet
Gyógypedagógus-képző Tanszék