A legutóbbi MTA szervezésű turkológiai konferencián elhangzott magyar őstörténeti előadások egy része mintha felelevenítette volna a XIX. századi ugor-török „háború” emlékét. A régészek és a nyelvészek egy része nem tud közös nevezőre jutni a korai magyarok vándorlásának idejét, hosszát, gyorsaságát illetően. A nyelvészek főleg a nyugati ótörök nyelvekből átvett szavak datálásával, a régészek pedig a kelet-európai kora középkori sírok hagyatékának kapcsolatrendszerével és temetők anyagának időrendjével érvelnek. Egyelőre konszenzus nélkül. Türk Attila régészt, a tanszékvezető professzorát kérdezzük, aki az utóbbi évtizedben több kutatást végzett magyar, orosz, ukrán és moldáv kollégáival összefogva.
- Előrebocsátom, hogy nem szeretnék nyelvészeti kérdésekbe beleokoskodni, de a nyelvészet vagy bármely más őstörténeti szakág teljes őstörténeti modelljeinek vannak régészeti vonatkozásai, tárgyi kulturális háttere. Mivel elképesztő sebességgel gyarapodik az eurázsiai régészeti forrásanyag, és az új módszerekkel már évtizedes datálási pontosságot is el tudunk érni, így régészeti oldalról véleményezni lehet azokat. Az a történeti régészeti háttér, amelynek keretrendszerében a fentebb említett konferencián elhangzott turkológiai előadás nyelvészeti alapokon megrajzolta a korai magyar történelmet, az az 1970-80-as években volt vállalható. A 2000-es évek első évtizedétől azonban már egészen biztosan elavultnak számít, és ez igaz akkor is, ha nem veszünk tudomást a friss keleti szakirodalomról. Egyébként felmerül olyan történeti földrajzi és főként időrendi keret, amely átgondolásra érdemes a turkológia oldaláról, mivel a nyelvészeti és régészeti koncepciók közelíthetőnek látszanak. Persze, megkerülhetetlen alapkérdés, hogy ki mennyire tud pontosan bánni a tér és idő (szűk) keltezési kérdésével. Itt arról van szó, hogy mikor és hol kerültek be az akkori, korai magyar nyelvbe azok az ótörök nyelv(ek)ből származó szavak, amelyek a mai napig az élő magyar nyelv részei.
- A két tudományág megközelítésének sok segítséget és támaszt tud adni az archeogenetika?
Természetesen, az archeogenetika egyre inkább teret nyer, aminek én régészként örülök (hiszen alapvetően az én forrásanyagom kiértékelésének körét bővítik), mint ahogy annak is, hogy ma már nem segédtudományként kezelik, hanem önálló eredményekre képes tudományágként. A legújabb előrelépés, amely a többi tudomány számára is fontos következményekkel jár, az a következő: a régészet és az archeogenetika ebben a korban nehezen meghatározható "nép" helyett az "egyén", vagyis a sír, a minta történetére összpontosít. Ezek korát a radiokarbon vizsgálatok alapján az időfolyamban pontosan meghatározták, a genetika pedig számos közeli rokoni kapcsolatot mutatott ki az Urál-vidék, főleg a neves ujelgi temető egyes sírjaival, de a szubbotci leletkör (etelközi hagyaték) néhány sírjával is. Az archeogenetika konkrét rokoni kérdésekre tudományosan bizonyítható választ tud adni, a vizsgálandó anyagot viszont a régészettől kapja. Mi pedig olyan sírokból veszünk mintát, amelyek régészetileg többnyire jól jellemezhetőek és minden bizonnyal a magyarok elődeihez köthetőek a sírmellékletek, az időrend és a földrajzi elhelyezkedés alapján. A régészek és archeogenetikusok által használt,,magyar" fogalom azonban nem modern szociológiai értelmű és megközelítésű, ezt nem is szabad számonkérni! A mintavétel alapját az a jelenleg is érvényes fősodratú őstörténeti elmélet alkotta, amely az 1970-es évek második fele óta napjainkig a leginkább elterjedtnek mondható. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak ennek nyomán szabad mintákat gyűjteni, de első lépésként a legvalószínűbb elképzelést érdemes tesztelni, főleg, hogy még erre sincs kellő anyagi forrás. De nincs rossz mintavételi szempont, hiszen ahol nincs kapcsolat, az úgyis igazolódik előbb vagy utóbb: márminthogy nincs. A mi vizsgálataink azonban azt igazolták, hogy az említett őstörténeti modell, némi kronológiai és földrajzi módosítással, igazolható. A honfoglalók egyik komponense tehát a VolgaUrál régióból származik.
- Rátérve az Ön szakterületére, a régészetre, gyakran halljuk, hogy mekkora előrelépést sikerült elérni az utóbbi években és mennyit bővült a leletanyag. Összefoglalná néhány pontban az eredményeket?
- A nemzetközi visszhang alapján is bátran mondhatom, hogy az elmúlt 10-15 évben hatalmas előrelépést sikerült tenni a korai magyar történelem régészeti forrásfeltárása terén. Ez természetesen egyrészt a szerencsének is köszönhető, de hát ez a faktor mindig is fontos szerepet játszott a régészetben és valószínűleg fog is. Ennek legfontosabb eleme talán az volt, amikor úgy 20072011 között Ukrajna területén, a Dnyeper középső folyása mentén meglehetősen nagy számban kerültek elő olyan új temetkezések, amelyek egyformán kapcsolatot mutattak a Kárpát-medence honfoglalás kori, illetve a Dél-Urál és a Volga vidékének kora középkori hagyatékával. Ezek segítségével sikerült felismerni a korábbi hasonló leleteket és így jött létre és 2011-ben így került bevezetésre a szakirodalomba a ,,szubbotci típusú lelőhelyek” fogalma. A névadó lelőhely egy kis ukrán falu határában található, és az 1980-as évek második felében fedezték fel. Ezeket a leleteket az etelközi tartózkodás hagyatékaként értékelhetjük, melyet azóta az archeogenetika is megerősített, de az etelközi magyarok leírásaként értelmezett írott forrásokból megismert képhez is kiváló összhangot mutatnak. Az Olekszij Komar, kiváló kijevi régész vezette ukrajnai kutatások aztán Moldovában is visszhangra találtak a 2010-es évek második felében. Ennek eredményeként Nyikolaj Tyelnov és Vitalij Szinyika vezetésével néhány év alatt megtízszerezték az ide sorolható leletek és lelőhelyek számát. A magyar őstörténet tehát nem magyar belügy, hanem valódi nemzetközi tudományos kérdés. Ezek az eredmények jelentős változásokat hoztak aztán itthon, de komoly hatást gyakoroltak az oroszországi kutatókra is.
Világos, hogy ezzel egy igen fontos (ha nem a legfontosabb) hiányzó elem került a helyére, amely a régészet mellett a társtudományok számára is fontos visszacsatolásokat hozott, de okozott-e egyéb változásokat mindez a korábbi általánosan elfogadott őstörténeti modell tekintetében?
– Igen, elsőként én is a társtudományokat kell, hogy kiemeljem, hiszen a friss, jóval megbízhatóbb régészeti és archeogenetikai adatok alapvetően összhangban vannak a társtudományok eredményeivel. Tulajdonképpen minden egy irányba mutat, tehát egymás adatai erősítik a közös modellt, és nem sok ilyen etnogenezis-kutatás lett ennyire szerencsés nemzetközileg sem. Hangsúlyozni kell azonban a folyamat összetettségét: mi most nem a teljes magyar eredetkérdést oldottuk meg, hanem az uráli komponenst látjuk tisztábban a honfoglalók esetében. Alapvetően nem változott meg a korábbi teljes modell. Ezen belül Levédia földrajzi, és a Volgán való átkelés időrendi kérdései módosultak némileg. Nem látunk olyan régészeti leletanyagot Kelet-Európában, amely arra utalna, hogy a VII-IX. század eleje között átköltözés történt volna a Volga keleti oldaláról. A IX. század első harmadában vagy első felében azonban egy ilyen népmozgás egyértelműen kimutatható, amely a magyarok keleteurópai feltűnésével kapcsolatos első írott említéssel (Kr. u. 836) összhangban áll. A szubbotci leletek között szláv és bizánci kultúrális kapcsolatok nyomait találjuk és ma már meglehetős bizonyossággal állíthatjuk, hogy az ott élt magyar törzsek részt vettek a Selyemút északi ágával kapcsolatos távolsági kereskedelemben is. Levédia mint szállásterület a Volgától keletre lehetett, amint ezt az orosz és ukrán kutatás döntő többsége mindig is feltételezte. Ami engem illet, nem vándorlást, hanem irányított átköltözést mondanék, mivel a Kazár Kaganátusban vagy körülötte nem lehetett csak úgy bolyongani: erre kétségtelenül a korabeli katonaigeopolitikai helyzetnek volt hatása. Még egy új elemet említenék, nevezetesen, hogy az Urál keleti oldaláról a nyugatira való átköltözéssel is később, csak a VIII-IX. század fordulóján számolhatunk. Az Uráltól keletre a kialakulási zónának tekintett "őshaza" területének keleti szomszédságában az Altaj vidékéről származó anyagi műveltség és népesség erős beáramlását látjuk a Baraba -alföld sztyeppei térségébe. Nem lennék meglepve, ha egyszer ennek a török nyelvi hatását is bizonyítanák a magyar nyelv ótörök jövevényszavai esetében. A nyelvészetet érintve, nagyon izgalmas új kutatásokat végez ebben a vonatkozásban Csontos Sára kiváló mongolista, aki a rotacizmust (a nyelvészetben az a hangváltozás, mely szerint sz vagy z hangból r lesz - A szerk.) mutató ótörök jövevényszavaink mongol vonatkozásait vizsgálja. Ez a nyelvi jelenség ugyanis ott is előfordul, és kíváncsian várom, hogy ez az utoljára az 1930-as években vizsgált kérdés milyen új eredményeket hoz. Miként az is, hogy tényleg vannak-e csak a szibériai török nyelvekből kimutatható ótörök jövevényszavaink, amelyek az említettek tekintetében perdöntőek lehetnek.
- Ideje lenne, hogy azoknak a tudományoknak a kutatói, amelyek népünk és nyelvünk őstörténetével foglalkoznak (köztük a nyelvészek és a turkológusok) alaposabban együtt dolgozzanak. Erről mit gondol?
- Az a komplex módszer, amelyet a korai magyar történelem kutatására az 1970-es évektől kialakított a hazai tudomány, az 1990-es évek végén zsákutcába jutott. Egymás eredményeinek véleményezése helyett érveket és adatokat emeltünk át egyik szakterületről a másikba, hogy a forráshiányokat orvosoljuk a részkérdésekben. Ez a kevert érvelés téves metódusához vezetett. A régészet és a bioarcheológia tud szorosan együttműködni és reményeim szerint fog is, ettől komoly előrelépés várható. A többiek esetében inkább olyan lehetőségeket látok, hogy feldobunk egymásnak labdákat, hogy egy adott eredménnyel vagy magyarázati lehetőséggel mit tud kezdeni a másik fél. Így vagyunk most a délnyugat-szibériai magyar őshaza területén felmerült ótörök–korai magyar nyelvi kapcsolatok kérdésével, de egy IX. század eleji korai magyar elmozdulás az uralisztikának ad feladatot egy korai magyar-proto obi ugor konstellációban. Összefoglalva azonban nem látom értelmét különösebben az eltérő forrásállománnyal dolgozó szakterületek nagy összeborulásának, mert az almát az almával, a körtét pedig a körtével kell összehasonlítani akkor is, ha mindkettő gyümölcs. Párbeszédre, helyes fogalomhasználatra természetesen nagy szükség van, de még nagyon rendet kell tennie mindenkinek a saját kutatási területén az évtizedes, helyenként évszázados elmaradásokkal, forrásfeltárással, korrekt és modern leletközlésekkel.
- Milyen további segítséget tud adni ehhez az archeogenetika?
- Alapvető változásokat tud ma már előidézni, és azt meg tudja erősíteni, vagy cáfolni, hogy például a régészet szerinti vándorlás volt-e, vagy sem, s ha igen, akkor mikor. A nyelvészek korábbra datálják mind az őshazából történt elvándorlást, mind pedig a Volgán való átkeléssel az európai feltűnést. A VI-IX. század között semmi nyoma régészetileg egy ilyen folyamatnak, miközben ma már biztosan állíthatjuk, hogy Kelet-Európa kora középkori régészete "kész”, az időrend és a nagy leletkörök alapjaiban nem fog már változni. Talán a Kaukázus északi előtere hordoz még némi rejtélyt, de komplett nép hagyatéka nem bujkál publikálatlanul Ukrajna keleti vagy Oroszország déli részének múzeumi gyűjteményeiben. A tárgyi hagyatékot persze lehet negligálni az őstörténeti elméletek készítésénél – főleg, ha csak magyar nyelven publikáljuk azokat - de kérdés, hogy érdemes-e, hiszen a régészet a kérdésben említett bioarcheológiával kiegészítve gyakorlatilag megerősítette az utóbbi években például mind az avarok, mind pedig a honfoglaló magyarok esetében azt, amit az írott forrásokból egyébként is tudtunk/sejtettünk. Az archeogenetika lehetőségei szinte határtalanok, érdemes lenne például a jellemző örökletes betegségeket vagy a lómaradványokat is kutatni a honfoglalóknál, ugyanis ezek olyan rejtvények, amelyek helyrekerülésével sokkal teljesebb képet láthatnánk. Természetesen az uráli eredetű elem csak az egyik komponens a heterogén honfoglalók esetében, a többi, főleg a helyben talált népességet, azon belül is leginkább a szlávok egyértelmű kimutatását szintén ettől a tudományágtól remélhetjük. Ezt azért is remélhetjük, mert ma már régészetileg is világos, hogy a szlávok rítusváltása a VIII. század végén nagyjából végbement. Tehát a honfoglalók időszakában már nem hamvasztásos sírokat kell keresnünk ebben a kérdésben.
Milyen a kapcsolata a keleti kutatókkal, tényleg vannak olyan kelet-európai szakemberek, akiket a magyar kérdés érdekel? Miként befolyásolja az orosz-ukrán háború a kutatásokat és mit gondol a jövőről, a következő lépésekről eleink korai történetének feltárásával kapcsolatban?
Nagyon sok érzelem kavarog egy ilyen kérdéssor kapcsán... Igen, vannak ilyen kelet-európai szakemberek, akiket érdekel a magyarság korai története, hiszen érinti több ország történetét. Ráadásul az utóbbi évek eredményei még lelkesebbé tettek sokakat, amikor kiderült, hogy mégis lehet érdemben kutatni egy ilyen nehéz, korábban sokszor megoldhatatlannak titulált tudományos problematikát. A legfontosabb változás, hogy az etelközi hagyaték azonosításával ma már kimondhatjuk: tudjuk, mit kell keresnünk. Ugyanis 2010-2011 előtt inkább csak tapogatóztunk a sötétben, ma pedig az új fejlemények kapcsán már a régi leletanyagokat is érdemes új szemmel átnézni. Ha a kijevi régészeti adattár teljességét sikerülne áttekinteni úgy, mint 20192021 között a moldávot sikerült Kisinyovban, hát azt még szeretném megérni! Sajnos a háború nagyon sok mindent tönkretett, de nem foghatunk mindent erre. Egyrészt a kutatás továbbra is folyik valamennyi országban, csak körülményesebb minden és itt kell köszönetet mondanom az ott dolgozó magyar diplomatáknak, akik évek óta hihetetlenül sokat segítettek! A nehézségekkel kapcsolatban ugyanakkor másrészt meglátásom szerint a magyar fél sem tett meg mindent - például anyagi források biztosításával korábban azért, hogy a friss kelet-európai őstörténeti forrásanyag feltárását és bemutatását, majd később legalább megmentését elősegítsük. A jelenleg divatos nyugati történelemszemléletet pedig, ahol a kora középkori népneveket lassan munkahipotézis szintjén sem szabad kimondani egy konferencián, szintén nem nevezhető ideális kontextusnak. De persze ilyenkor eszembe jutnak a kezdetek, hogy honnan sikerült eljutni idáig és mi mindent sikerült elérni az utóbbi években, és tudom, hogy a Jóisten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni...
