Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Az angol irodalom története a restaurációtól a 19. század végéig
Tárgy kódja: BBNAN01100
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: angol
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Angol-Amerikai Intézet
Tárgyfelelős oktató: Barcsák János Virgil
Tárgyleírás:

Az előadás áttekintést ad az angol irodalomtörténet legfontosabb műveiről, szerzőiről, jelenségeiről és folyamatairól a Stuart-restauráció korától a XIX. század végéig. A hallgatók megismerkednek az angol klasszicizmus történetével Dryden korától Pope és Swift korán át Johnson koráig, áttekintést kapnak a regény XVIII. századi kialakulásáról és XIX. századi virágkoráról, és tájékozódnak az angol romantika előzményeiről, valamint a romantikus és viktoriánus költészet legnagyobb teljesítményeiről.
A kurzus célja, hogy olyan ismereteket tanítson, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a tárgyalt irodalmi szövegek művelt, de nem szükségszerűen tudományos igényű olvasásához, az azokról való önálló véleményalkotáshoz. Az előadás emellett felkészíti a hallgatókat az MA programban már tudományosságot célzó kurzusok befogadására is.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)
Kötelező irodalom:

ABRAMS, Meyer Howard (szerk.), The Norton Anthology of English Literature, Vol. 1-2. New York, Norton, 1993. ISBN 0393962881, ISBN 0393962903
PELLÉRDI Márta és BARCSÁK János, Az angol irodalom története 1600-1900, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, 2011. ISBN 9789633080566
Ajánlott irodalom:
ALLEN, Walter, The English Novel. London, Penguin, 1991. ISBN 0140135308
BAUGH, Albert C. (szerk.), A Literary History of England, Vol. III-IV. London, Routledge, 1980-1992. ISBN 0710061307, ISBN 0415046157
DAICHES, David, A Critical History of English Literature, Vol. III-IV. London, Secker and Warburg, 1991. ISBN 9780436121067, ISBN 0436121077

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul
a) tudása
A szakot elvégző hallgató tájékozott az angol nyelvű kulturális jelenségek történetiségének általánosan elfogadott jellemzői, adatai körében.
Átlátja az angol szövegek és kulturális jelenségek befogadásának bevett eljárásait, az értelmezés szakmailag elfogadott kontextusait.
Tisztában van az anglisztika jellemző kutatási kérdéseivel, elemzési és értelmezési módszereivel.
Ismeri a szak egyes területeinek (irodalom-, nyelv- és kultúratudomány) angol nyelvű szakkifejezéseit. Ismeri, megkülönbözteti és alkalmazza az infokommunikációs eszközöket, hálózatokat és funkciókat a szakterületén folyó tanuláshoz, feladatainak hatékony és korszerű megoldásához.
b) képességei
Értelmezi az angol nyelvű kulturális jelenségeket és azok történeti beágyazottságát, képes az angolt elhelyezni a világ nyelvei között. Képes azonosítani az angol nyelv főbb társadalmi és regionális változatait, és tisztában van az angol nyelv terjedését, terjesztését magyarázó legfontosabb elméletekkel.
Képes legalább egy, Európán kívüli angol nyelvű kultúra, eszmerendszer szempontjából az angol nyelvű kultúrák jelenségeit értelmezni.
Több stílusregiszterben, az adott műfaj szabályrendszerének megfelelően, közérthetően, választékos stílusban ír és beszél angolul, világos, részletes szövegeket alkot sokféle témában, különösen az angolszász kulturális témakörökkel kapcsolatosan.
Műfajilag sokszínű angol nyelvű szövegeket és kulturális jelenségeket értelmez.
Kiválasztja és alkalmazza a szakmai problémának megfelelő angol nyelv- vagy irodalomtudományi, vagy kultúratudományi módszert.
Világos, részletes szövegeket alkot sokféle témában, különösen az angolszász kulturális témakörökkel kapcsolatosan. Képes önállóan, önkritikára épülő tervet készíteni a pályafutásához szükséges tudások, képességek, attitűdök hiányainak a felszámolására, a szakma tanulásában elért eredményekre támaszkodva.
Képes a projektalapú munkavégzésre, rendelkezik a munkamegosztásra épülő együttműködési képességgel, látja a közös sikerhez való egyéni hozzájárulásokat.
Képes alkalmazói tudását az információs technológián alapuló írásbeli és szóbeli kommunikációban fejleszteni.
Értő módon képes idegen nyelvű szakirodalom olvasására, és legalább egy idegen nyelven megbízható szinten ismeri a saját szakterületére jellemző szakkifejezéseket, és alkalmazza azokat.
Képes önállóan írásos elemzések elkészítésére, elvégzett feladatainak szakmai közönség előtti bemutatására szóban és írásban.
c) attitűdje
Érti és elfogadja, hogy a kulturális jelenségek történetileg és társadalmilag meghatározottak és változóak.
Más kultúrákat elfogad, törekszik azok megismerésére és megértésére.
Tudatosan képviseli az angol nyelvterület nyelvi és kommunikációs normáit.
Az angol nyelv-, irodalom- és kultúratudomány gondolkodásmódját hitelesen közvetíti.
Mérlegeli a problémák sokoldalú módszertani megközelítésének lehetőségét.
Törekszik angol szaknyelvi tudásának fejlesztésére.
Készen áll a támogató erőforrások folytonos keresésére, szakmai felelőssége és tudása folytonos fejlesztésére.
Feladatokhoz kapcsolódóan folyamatosan fejleszti szövegértési és szövegprodukciós készségét.
Érti és képviseli saját szakterülete, szaktudománya kritikai megközelítéseit.
Átlátja szakterülete legfontosabb problémáit, a nézőpontok közötti különbségeket. Nyitott a problémák kutatáson alapuló megoldása iránt.
A nemzeti, illetve az Európán túli vonatkozásokhoz kötve elfogadja és képviseli, szakterülete legfontosabb kérdéseihez kapcsolja a történeti és jelenkori európai értékeket.
Ismeri szakterülete etikai normáit és szabályait, és ezeket a szakmai feladatok ellátásában, az emberi kapcsolatokban és a kommunikációban egyaránt képes betartani.
d) autonómiája és felelőssége
Felelősséget vállal anyanyelvű és angol szövegeiért, tudatában van azok lehetséges következményeinek, plágiummentes ismeretközvetítést alkalmaz.
Tudatosan képviseli azon módszereket, amelyekkel az anglisztika területén dolgozik, és elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait.
Nyitott az angol nyelvű kultúrák hátterének megismerésére. 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

anglisztika BANB-XAN alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév BTK
nemzetközi program BNNX-XNP Nemzetközi program képzése Nappali angol 1 félév BTK
nemzetközi tanulmányok BMNT-INT mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
politikatudomány BMNT-IPO mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
régészet BMNB-ITR mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
részismeret megszerzésére irányuló képzés BRNX-XRI Részismeret Nappali magyar 2 félév BTK
történelem BMNB-ITÖ mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
történelem BANB-ITÖ alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali angol 6 félév BTK
szechenyi-img-alt