Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Befogadáselméletek
Tárgy kódja: BBLKM09900
Óraszám: N: 0/0/0, L: 10/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Dr. Ujvári Hedvig
Tárgyleírás:

A médiabefogadás elméletét, azt a folyamatot, melyben a befogadók, a közönség jelentéssel ruházza fel a médiatartalmakat, széles körben kutatták az elmúlt évtizedekben. Megközelítették társadalomtudományi, nyelvészeti szemszögből és a kultúratudomány felől is. A kurzus arra vállalkozik, hogy ezen területeket átfogó módon mutassa be a hallgatóknak. Szó esik még a közönségelméleti kutatásokról, magának a közönségnek a kialakulásáról és a médiahasználat jellemzőiről. Az előadás kitér a kisebbségek, az erőszak, a társadalmi nem reprezentálásának és befogadásának kérdéseire is. Valamint érintjük az ideológiai alapú befogadás-elméleteket is.

A felvázolt elméletek segítségével a hallgatók képessé válnak a médiatartalom és a közönség kapcsolatának mélyebb megértésére.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Kötelező irodalom:

Aczél Petra – Andok Mónika – Bokor Tamás: 2015 Műveljük a médiát! Budapest, Wolters-Kluwer,  pp. 97-132. ISBN9789632954943

Denis McQuail: 2015 A tömegkommunikáció elmélete. Budapest, Wolters-Kluwer, pp.547-653. ISBN 9789632955179

Ajánlott irodalom:

Hall, Stuart: 2007 Kódolás – dekódolás. In.: Angelusz -  Tardos - Terestyéni (szerk.): Média, nyilvánosság, közvélemény. Szöveggyűjtemény. Gondolat Kiadó. pp. 131-143. ISBN 9789639610 934

Hartai László: 2015 Médiaesemény – esettanulmányok. Budapest, Wolters-Kluwer. ISBN 9789632954929

Jostein Gripsrud: Médiakultúra, médiatársadalom. ÚMK, Bp. 2007. 11-100. ISBN 9639609501

Staiger, Janet 2005 Media Reception Studies. New York: New York University Press. ISBN 081478134

9

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul:

a) tudása

Ismeri a társadalomtudományi fogalomkészlet minden fontosabb elemét, érti az összefüggéseket, amelyek a társadalom és a társadalmi kommunikáció szaktudományos értelmezésének az alapját képezik.

Ismeri a társadalom működésével kapcsolatos összefüggéseket, az ezekre vonatkozó szaktudományos kontextusokat.

Ismeri és érti a kommunikáció és médiatudomány által vizsgált társadalmi jelenségek és alrendszereik működési mechanizmusait.

Ismeri a kommunikáció és média területét meghatározó társadalmi, strukturális, gazdasági és politikai folyamatok legfontosabb tényezőit.

Magabiztos módszertani tudással rendelkezik, érti és átlátja a módszertani innováció lehetőségeit és perspektíváit.

b) képességei

Képes eligazodni szakterületének mélyebb összefüggései és a gyakorlat által felvetett konkrét társadalmi, kommunikációs és médiatudományi problémák, valamint azok lehetséges megoldási módszerei között.

Képes szakterületének új ismereteit hatékonyan feldolgozni.

c) attitűdje

Elfogadja, hogy a kulturális jelenségek történetileg és társadalmilag meghatározottak és változóak.

Elfogadja a magyar és az európai identitás vallási és társadalmi, történeti és jelenkori sokszínűségét, és felvállalja ezen értékeket képviseletét.

Igénye van az Európán kívüli kultúrák megismerésére, nyitottan és elfogadóan viszonyul e kultúrákhoz.

Elfogadja és következetesen vállalja a társadalomtudományi gondolkodás sokszínűségét, és hitelesen képviseli szűkebb és tágabb környezetében ennek szemléleti alapjait.

Érzékeny és nyitott a legsúlyosabb társadalmi problémákra, szemléletét áthatja az elesettekkel és a kiszolgáltatokkal szembeni szakmai és emberi szolidaritás.

Elkötelezett a társadalmi egyenlőség, az élet minden területén érvényes demokratikus értékek, a jogállamiság és az európai értékközösség mellett és véleményét a megfelelő formában meg is tudja fogalmazni.

Nyitott a szakmai innováció minden formája iránt, befogadó, de nem gondolkodás nélkül elfogadó az elméleti, gyakorlati és módszertani újításokkal szemben.

Nyitott a kritikus önértékelésre, a szakmai továbbképzés különböző formáira, az értelmiségi világlátás önfejlesztő módszereire és törekszik önmaga fejlesztésére e területeken.

Képes kommunikációs készségek elsajátítására és ezek folyamatos fejlesztésére, önreflexióra e területen mutatott képességeivel kapcsolatban.

Öntudatosan és felelősen áll ki minden kooperációs formában a társadalom, szűkebb szakmai területe és munkahelye jogi, etikai és szakmai normáinak következetes végrehajtása és védelme érdekében.

Tudatosan képviseli azon módszereket, amelyekkel saját szakmájában dolgozik, és elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait.

Elfogadja és a gyakorlatban is megvalósítja az egészségmegőrző szemléletet és életvitelt.

d) autonómiája és felelőssége

A kommunikáció és médiatudomány szakmai közegeiben önálló és kezdeményező szerepet vállal az általa elfogadott társadalomfelfogás érvényesítésében.

Saját szakmai közegében olyan történetileg és politikailag koherens egyéni álláspontot alakít ki, amely segíti önmaga és környezete fejlődését, tudatosodását.

Egy szakmai munkaközösségbe kerülve képes az ottani szakmai elvárásoknak megfelelően összetett feladatok elvégzésére, illetve irányítására.

A szervezeti struktúrában elfoglalt helyének megfelelő önállósággal és felelősséggel szervezi munkáját és az irányítása alatt dolgozó munkatársak tevékenységét.

Szakmai és társadalmi fórumokon szuverén szereplőként jeleníti meg nézeteit, felelősen képviseli szakmáját, szervezetét és szakmai csoportját.

Önálló, konstruktív és asszertív az intézményen belüli és kívüli együttműködési formákban.

Felelősséget vállal az általa készített anyanyelvű és idegen nyelvű szakmai szövegekért, tudatában van azok lehetséges következményeinek.

 

 

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

kommunikáció- és médiatudomány BALT-AKM alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév BTK
szechenyi-img-alt