Tantárgy adatlapja
A tárgy
célja, hogy jelenkori magyar külpolitika történetébe bevezesse a hallgatókat.
Az I. világháború végétől napjainkig mutatja be Magyarország diplomácia
lépéseit, bi- és multilaterális kapcsolatait, nemzetközi mozgásterét. A
kurzus külön hangsúlyt fektet az önálló magyar külpolitika eszköztárának,
döntéshozatali és végrehajtási folyamatinak és bennük résztvevő
tisztségviselőknek, szerveknek a bemutatására. A kronológiai megközelítést
követve két nagy egységben kerül sor a téma feldolgozására. Elsőként a
vesztes államként kezelt Magyarország I. világháború utáni izoláltságból való
kitörésének lépéseit az 1930-as években bekövetkezett orientációváltást és a
II. világháborúba való belépés elemezi. Második nagy egység az 1945 utáni
korszak, a Szovjetunió fogságában de
facto önállóságát elvesztő magyar külpolitika mozgásterét, lehetőségeit
vizsgálja 1990-ig, külön kitérve az 1956-os események nemzetközi
visszhangjára. Ebben részben külön vizsgálat alá kerül, a magyar emigráció,
és titkosszolgálatok szerepére is. Az egyes egységekben különleges hangsúly
helyeződik a külképviselet történetére, személyi összetételére/változására,
követek/diplomaták életútjára. Miközben elsődleges fókusz politika történeti
megközelítés, a kurzus kitérne a kulturális, gazdasági és esetenként a
katonai külkapcsolatok kérdéskörére is. Cél nem csupán a magyar külpolitikai
megközelítés, hanem annak a külföldi fogadtatása és vizsgálata is. Elemzés
tárgyát képezné tehát a partner államok Magyarországgal kapcsolatos lépései
és véleménye is. Az óra
részben az egyre gazdagabb szakirodalmi bázisra, illetve eddig feltárásra
váró levéltári forrásokra sajtóra és visszaemlékezésekre ,építene. A
szeminárium keretében a diplomáciai iratok levéltárban történő
megtekintésére, megismerésére egy órát szentelne. |
A 2–5
legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet,
tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai,
(esetleg oldalak), ISBN) |
Kötelező
irodalom -
Ablonczy Balázs: A Horthy-korszak külpolitikájának eszmei kontúrjai és
egyéb állatfajták. In: MTA (szerk.) A Horthy-korszak vitatott kérdései
Budapest, Magyarország : Kossuth Kiadó (2020). -
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés
történetei, 1918-1921. Bp. (2020). - Békés Csaba: Európából Európába. Magyarország konfliktusok
kereszttüzében, 1945– 1990.
Gondolat Kiadó, Budapest, 2004 -
Fülöp Mihály-Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században.
Aula, Budapest, 1998 -
Gecsényi Lajos, Máthé Gábor (szerk.): 1920 Sub Clausula 1947.
Dokumentumok két békeszerződés – Trianon, Párizs – történetéből. Bp. 2008. Ajánlott
irodalom: -
Andreides, Gábor; M., Madarász Anita; Soós, Viktor Attila (szerk.)
Diplomácia, hírszerzés, állambiztonság. NEB, 2018. -
Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. Második,
bővített, átdolgozott
kiadás. 1956-os Intézet, Budapest, 2006 -
Borhi László: Magyarország a hidegháborúban, 1945-1956 – A Szovjetunió és
az Egyesült
Államok között. Corvina, Budapest, 2005. -
Borhi László: Magyar-amerikai kapcsolatok 1945-1989. Források. Budapest,
MTA TTI, 2009. - Horváth István-Németh István: ….és a
falak leomlanak. Magyarország és a német egység (1945-1990). (Legenda és
valóság). Magvető Kiadó, Budapest, 1999 - Kiss J. László, Gazdag Ferenc (szerk.:)
Magyar külpolitika a 20. században. Tanulmányok. Zrinyi Kiadó, Budapest, 2004 |
Azoknak az
előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás,
képesség stb., KKK 7.
pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy
jellemzően, érdemben hozzájárul |
a)
tudása - A
hallgató a tárgyra vonatkozó speciális történeti ismereteket sajátít el. b)
képességei - A
hallgató képessé válik az Árpád-kori magyar társadalom társadalomtörténeti
problémáinak feltárására és tájékozódni lesz képes annak szakirodalmában. |