Édeset vagy sósat?

2010.12.03.
Felhívás

Felhívás

 

2010. december 7-én 16 órakor a Romanisztika Intézetben megtartjuk az

I. Hagyományteremtő Szent Ambrus Napi Süti Versenyünket

(helyszín: Ambr 303).

 

A versenyre 2010. december 5-én 20,00 óráig lehet jelentkezni a buczkomacko@gmail.com elektronikus postacímen, illetve szóban a szervezőknél (Fóris Ivett, Schmidt
Martina, Buczkó Anna). 
Kérjük a kedves Versenyzőket, hogy jelentkezzenek minél hamarabb! 
Az e-mailben szerepeljen: név, egyénileg vagy csoportban jelentkezik/jelentkeznek, hány sütivel indul, kell-e hűtő.
A verseny nyertese jutalomban részesül. Jelentkezzenek akik nem sütnek, de szeretnének eljönni, mert még sok mindenre szükség lesz... (pl: szalvéta, pohár, üdítő, vízforraló, stb...)
 
A verseny szabályzata:
A szabályzat megsértése a versenyből való azonnali kizárással jár (és az esetlegesen
már beadott sütemény sorsáról a szervezők és a zsűri közösen dönt).
 
A zsűri tagjai: László Tímea Tanárnő, Prof. Armando Nuzzo, Prof. Biaggio D'Angelo,
Orbán Dorottya, Bencze Dóra, és még egy diák (még nem dőlt el, hogy ki lesz).
 
A zsűri tagjai illetve hozzátartozóik nem vehetnek részt a versenyben, de süteményeikkel emelhetik az est hangulatát.
1. A zsűri tagjait inzultálni, megvesztegetni, lefizetni tilos, és a versennyel
kapcsolatban tanácsukat kikérni, konzultálni szigorúan tilos. 
2. A versenyen egyénileg vagy 2-3 maximum 4 fős csoportokban is lehet jelentkezni.
Egy ember, akár (maximum) 3 csoportban is versenyezhet.
3. A versenyre édes illetve sós süteményekkel, fagylalttal lehet nevezni. Egy
csapat, több elbírálandó tétellel is benevezhet.
4. A süteményeket egyénileg avagy a csoport tagjainak kell elkészítenie, amennyiben
cselekedetekben megnyilvánuló segítségkérés, avagy plagizálás gyanúja merül fel
(pl.: rokon készítette, avagy boltban vásárolt sütemény), a versenyzőt a zsűri és a
szervezők kizárhatják. Nem számít plagizálásnak: nem saját kezűleg főzött lekvár, saját kezűleg felvert tejszínhab, illetve a nem saját kezűleg köpült vaj. 
5. Hűtőben tárolandó édességek elhelyezéséről egyénileg kell gondoskodni, a
szervezők nem tudnak biztosítani tárolási lehetőséget.
6. Elbírálási szempontok: 1. kinézet, tálalás. 2. állag, 3. íz, 4. összhatás. A
zsűri bizottság a különböző szempontokat figyelembe véve, szempontonként 1-től 5-ig
terjedő skálán fog pontozni. Az 1 pont a legrosszabb érték, 5 pont a legkiválóbb.
7. A sütemények nem tartalmazhatnak semmilyen illegális, vagy egészségre ártalmas
hozzávalót.
A változtatás jogát fenntartjuk!
 
Szeretetteljes üdvözlettel:
A szervezők
(Schmidt Martina (pallaszathene@hotmail.com), Fóris Ivett (forisyvette@gmail.com),
illetve jómagam Buczkó Anna (buczkomacko@gmail.com))
 

Események

17.
2026. márc.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
19.
2026. márc.
BTK
Áni: Egy letűnt középkori örmény főváros ezeregy utóélete
Petőfi Irodalmi Múzeum
20.
2026. márc.
BTK
Doktori iskolák nyílt napja
Danubianum
20.
2026. márc.
BTK
Társadalomtudományi Doktori Iskola est
Danubianum 114
További események
szechenyi-img-alt