A 2018-ban lezárt OTKA-pályázatból kinövő új magyar nyelvű angol irodalomtörténet hét kötetének első négy kötete 2020 decemberében fog megjelenni. Ez a teljes hazai anglisztika összefogásával létrehozott irodalomtörténeti sorozat az utoljára 1972-ben kiadott Az angol irodalom története (szerk. Szenczi Miklós, Szobotka Tibor, Katona Anna; Budapest, Gondolat) című áttekintés helyett nyújt korszerű és a nemzetközi és hazai kutatásokat is összegző művet. Az OTKA-projektet néhai Kállay Géza kezdeményezte, a sorozat főszerkesztője Kállay Géza és Bényei Tamás (Debreceni Egyetem).
Az új angol irodalomtörténet első kötete a középkori angol irodalmat tárgyalja az első angol nyelvi emlékektől a 15. század végéig. Az általános bevezetőt (Karáth Tamás) követően a középkori kötet két nagy korszakban tekinti át az angol középkori irodalmat. Az első rész az óangol korszakról szól a kezdetektől a 11. századig, a második rész pedig a középangol korszakról a 11 és a 15. század között. A medievisztika kutatása az utóbbi fél évszázadban számos paradigmaváltást élt meg, melyek meghatározzák a kötet szemléletét is. A kötet hat szerző (bevezetésekkel együtt) tíz fejezetét tartalmazza az alábbi tartalommal.
Az óangol korszak bevezetésében (Nagy Andrea és Tarcsay Tibor) kiemelkedő szerepet kap az írásos kultúra elterjedése, a kereszténység megjelenése és szinkretizmusa más vallásokkal, valamint a nyelv problémája, ami egyben a kötet legfontosabb problémaköre is. Az óangol kötetrész műnemek szerint mutatja be a 11. század előtti irodalmat. Az óangol költészetről szóló fejezet (Nagy Andrea) műfaji és tematikus csoportokban tárgyalja a hősi epikus költészetet, a vallásos és biblikus költészetet és a modern kategorizációnak ellenálló rövidebb versek csoportjait (óangol „elégiák", gnómikus versek). Az óangol prózafejezet (Halácsy Katalin) egy jól rekonstruálható kronológiában tekinti át a prózairodalom jelentősebb szerzőit és korszakait a 8. századi Bedától az alfrédi reneszánszon át (9. század vége) a kései óangol prédikációirodalomig.
A középangol kötetrész szintén műfaji egységekben gondolkodik. A korszak bevezetése (Karáth Tamás) nemcsak a normann hódítás történeti hátterét és a Brit-szigetek különböző nyelvi-kulturális közösségeit tekinti át, hanem reflektál arra is, hogy miért gyérebbek a korai középangol korszak (1100–1250) angol irodalmi emlékei az előzményekhez képest. A bevezetést követő első fejezet (Simonkay Zsuzsanna) a lovagi irodalomról, annak francia gyökereiről, hatásairól, az Arthur-legendaciklus kialakulásáról, valamint az angol románc egyéni fejleményeiről, végül a lovagi irodalom „vulgarizálódásáról" és hanyatlásáról szól. A középangol kötetrész második fejezete (Karáth Tamás) a korszak „populáris" irodalmával, a vallásos irodalommal foglalkozik. A fejezet azt az ellentmondást igyekszik feloldani, hogy a ma száraznak és meglehetősen formulaikusnak látszó művek hogyan taníthattak és szórakoztathattak egyszerre. A középkori angol irodalom névjegye, Chaucer külön fejezetet kapott (Halácsy Katalin és Péri-Nagy Zsuzsanna). A Chaucer-fejezet igyekszik elkerülni a konvencionális életrajzi narratívát, és Chaucer műveit ismét műfaji csoportokba szedve tekinti át. A középangol kötetrész negyedik fejezete (Karáth Tamás) a középkori drámával és színházzal foglalkozik. A fejezet a középkori liturgikus dráma, majd a későközépkori színjátszás újításainak bemutatására törekszik, és azokat nem szembeállítja a reneszánsz színházzal, hanem az egyes műfajok középkoron túli továbbélését hangsúlyozza. Végül a kötet utolsó fejezete (Karáth Tamás) a „Képzelet világai" címmel foglalja össze a korábbi fejezetekből kimaradó jelentősebb szövegek és szerzők közös vonását: azt a törekvést, mellyel e művek rendszerezni igyekeztek a látható világot és ezek motívumait felhasználva leírták a láthatón túli világokat.
