A Bugyi nagyközség külterületén található lelőhelyet civilek fedezték fel, és jelentették a területileg illetékes múzeumnak 2011-ben. Az ekkor végzett feltárás során sikerült azonosítani, és hitelesíteni egy honfoglalás kori temető néhány sírját – köztük egy tarsolylemezzel, veretes övvel és íjászfelszereléssel ellátott előkelő férfi részleges lovas temetkezését. Később négy hetes tervásatás folyt a lelőhelyen, melynek során a korábban feltárt 3 sír mellett további 19, a honfoglalás korára keltezhető sírt azonosítottak, és tártak fel. A nyugat-kelet tájolású sírok részben sorokat alkottak, a tarsolylemezes harcos temetkezése az addig feltárt temetőrész központjában helyezkedett el.
A feltárás és a felszínen gyűjtött leletek tanúsága szerint a domb gerincén, a temető déli oldalán több gazdag férfi és női sír is elpusztulhatott a talajerózió és a mezőgazdasági művelés következtében. A megtalált sírok döntő többsége is a humuszhatáron mozgott, a jelek szerint csak a mélyebbre ásott sírok menekültek meg a pusztulástól. A lelőhely feltárása azonban ezzel sem volt teljesnek tekinthető, a veszélyeztetett lelőhelyen a temető teljes megmentésére van szükség. Azóta helyi önkéntesek, illetve régész kollégák rendszeres terepbejárásokkal monitorozták folyamatosan a mezőgazdasági bolygatásnak kitett lelőhelyet. A felfedezéstől kezdődően a felszínen, a szántás felső rétegéből folyamatosan kerültek elő a 10–11. századi szétszántott sírokból származó embercsontok, nagy számban aranyozott ezüstveretek, karikaékszerek stb.
A PPKE BTK RI részvételével és támogatásával idén újabb régészeti kutatás indult a lelőhelyen, melynek célja a még megmenthető korabeli temetkezések feltárása, és az egykori sírmező kiterjedésének vizsgálata volt. A korábbi szelvényekhez, illetve a felszínen talált sírleletek helyzetéhez igazodva, mintegy 800 nm újabb területen történt régészeti feltárás. A nagyszámú, több honfoglalás kori sír pusztulásáról árulkodó leletekre (aranyozott ezüst ruhaveretek, övveretek, karikaékszerek) alapozott gyanú sajnos beigazolódott, a felület régészeti vizsgálata alapján e sírok valóban szinte nyom nélkül elpusztulhattak a szántás, és az erózió következtében. Ennek ellenére kifejezetten eredményesnek tekinthető a kutatás. A vizsgált területen szarmata régészeti jelenségek (árkok, rablott sírhelyek) mellett megtaláltuk az elpusztult temetőre utaló régészeti nyomokat. A homokdomb tetején, humuszolás után egy klasszikus, szép, szinte ép 10. századi sírkerámia (vonaldíszes kis fazék), illetve a közelében egykori ruhaveret által zöldesre elszínezett bordatöredék jelezte egy elpusztult sír megközelítő helyét. Közvetlen közelében pikkelymintás, különleges korabeli aranyozott ezüst övvereteket is találtunk a bolygatott humuszban. A szelvény szélén, a dombtetőhöz közel pedig egy bolygatatlan 10–11. századi sír került elő, mely a temető egykori kiterjedésére vonatkozóan igen fontos információt jelentett. A szokványostól kissé eltérő tájolású (É/ÉNy–D/DK között) temetkezést egy kis, a korszakra jellemző kerek pityke datálta megbízhatóan a honfoglalás korára – a talán ezüstötvözetből készült veret a bal könyökhajlat belső oldalán volt, biztosan eredeti helyzetben.
A feltárás során végzett folyamatos fémkeresős lelőhely-felderítésnek köszönhetően nagy számban kerültek elő a korábbi években a bolygatott felszínen fellelt ruhadíszek már ismert garnitúráihoz tartozó további leletek. Az utolsó nap ajándéka volt a domb aljában, a szántásban több darabban megtalált aranyozott ezüst lemezes hajfonatkorong. A biztosan a felsőványi temető egyik elpusztult, gazdag női sírjából származó lelet a tarsolylemezhez hasonló jelentőségű, kiemelkedő értéket képvisel a régió korabeli leletanyagában. Helyzete azonban rámutat a folyamatos eróziónak, és mezőgazdasági művelésnek kitett korabeli temetők sérülékenységére, és a megmentésükre irányuló régészeti kutatások fontosságára.
