Mit kezdtem a szociológiai diplomával? – Szakest

2017.12.13.
2017. december 4-én szociológia szakestet tartottunk.

A szakest célja az volt, hogy a hallgatók betekintést kapjanak abba, hogy a szociológia diploma megszerzésével milyen lehetőségeik lesznek a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, és milyen területeken tudják hasznosítani az itt megszerzett tudást.

Meghívtuk az Intézet néhány volt hallgatóját, hogy meséljenek arról, hogyan alakult a szakmai pályájuk az egyetem elvégzése után, és az itt megszerzett végzettségükkel milyen területeken tudtak elhelyezkedni. A vendégek kiválasztásánál figyeltünk arra, hogy különböző területekről hívjuk őket, ami nem volt nehéz, mert ahogy az egyik vendégünk említette is, nem tudna az évfolyamáról két azonos területen dolgozó embert mondani. A vendégeink közül volt, aki a honvédségnél dolgozik, voltak, akik különböző minisztériumoknál, és olyanok is, akik kutatóintézetnél dolgoznak.

Egy vendégünk kivételével már mindenki a bolognai rendszer bevezetése után szerezte egyetemünkön a diplomáját. Ennek ellenére mindenki egyetértett abban, hogy a mester diploma megszerzése szükséges a szakmában való elhelyezkedés érdekében, mivel külföldön is annak van igazán tekintélye. Tanácsként ösztönöztek minket az idegen nyelvek elsajátítására, főleg az angolt illetően, szerintük ugyanis annak magas szintű tudása nélkülözhetetlen manapság. Arra buzdítottak, hogy használjuk ki az egyetem nemzetközi kapcsolatait.

Külön kiemelték azt a látásmódot, amelyet meggyőződésük szerint éppen a Pázmányon zajló képzésnek köszönhetnek.

A szakestre meghívott volt hallgatók különböző területről érkezése is azt mutatja, milyen rengeteg lehetőség kínálkozik az elhelyezkedésre szociológiai diplomával. Nagyon tanulságos, gazdag és érdekes beszélgetés volt!

 

Menich Dóra, Michna Eszter

Események

10.
2025. szept.
BTK
Latinitas Hungarica/Középkori Esték
Danubianum 202
15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
26.
2025. szept.
BTK
Kutatók Éjszakája 2025
Budapest és Esztergom
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
08.
2025. okt.
BTK
Magyarország egyházmegyéi és püspökei (1804–1918). Intézménytörténeti és életrajzi lexikon I–IV (CST I/7)
Központi Szeminárium Díszterem
További események
szechenyi-img-alt