Elméleti nyelvészeti képzést BA szinten három formában is kínálunk:

1. A korábbi felsőoktatási szakstruktúrában önállóan létező elméleti nyelvészeti BA képzés ma a Szabad bölcsészet BA szakon belül érhető el az elméleti nyelvészet szakmai modul és specializáció elvégzésével.

Ez a képzés nem csak a magyar nyelv, hanem általánosabban az emberi nyelvi rendszerek tanulmányozásába vezeti be hallgatóit. A hangtan, alaktan, mondattan, és jelentéstan áttekintésén túl, a program bepillantást nyújt többek között a számítógépes nyelvtechnológia, a történeti és összehasonlító nyelvészet, a dialektológia, a társalgáselemzés, valamint a nyelvfilozófia és a tudományfilozófia területeibe is. (Tantárgyleírások)

2. A Szabad bölcsészet BA szak keretében nyújtott nyelvészeti képzésnek egy szűkített változata Elméleti nyelvészet minorként is felvehető, a szaktól függetlenül.

3. Tanulható elméleti nyelvészet a Magyar BA szak Nyelvelmélet és nyelvhasználat specializációjában is. Ez a specializáció egyenlő arányban tartalmaz elméleti nyelvészeti és a nyelvhasználattal foglalkozó tárgyakat. (2017 előtt iratkozott Magyar BA szakos hallgatók Elméleti nyelvészet szakirányt végezhetnek. Ennek a kifutó képzésnek a tantárgyleírásai letölthetők innen.)

Mindhárom képzési forma hasznosítható önmagában is bármilyen, magas szintű nyelvi tudatosságot és kifinomult nyelvi elemző készséget kívánó munkakörben, legyen szó akár a magyar nyelvről, akár idegen nyelvekről.
E programok valamelyikének elvégzése egyúttal belépőül is szolgál tanszékünk MA szintű nyelvészeti képzésére is, amely a nyelvelmélet és a nyelvtechnológia területeire fókuszál. (Honlapja)

Ki veheti fel a BA-szintű elméleti nyelvészeti kurzusokat?

Bármely bölcsész alapszakos hallgató.

Kiknek ajánljuk őket? 

Mindazoknak a Szabad bölcsészet, ill. magyar- vagy idegennyelvszakos hallgatóknak, akik szeretnének alaposabban megismerkedni a modern nyelvészettel; és azoknak különösképpen is, akik majdan hivatásszerűen szeretnének a magyarral vagy valamely idegen nyelvvel foglalkozni – akár a kutatásban, akár a felsőoktatásban, akár az államigazgatásban, akár a könyvkiadásban, akár valamely számítógépes fordítással, szövegelemzéssel vagy automatikus beszédfeldolgozással és beszédgenerálással foglalkozó vállalatnál.

Kik fogják szeretni a kurzusainkat? 

Azok, akik a bölcsésztudományok területén is az ellenőrizhető, bizonyítható, cáfolható igazságokat keresik; azok, akik nem ijednek meg a jelenségek formális leírásától; akiknek a középiskolában nem volt problémájuk a matematikával.

Az Elméleti nyelvészet BA specializáció kurzusait az Elméleti Nyelvészet Tanszék hirdeti meg.

2021.01.15.