Decemberi történések a levelezős pszichológia szakos hallgatók háza táján

A december a felsőoktatásban tanulók számára nem csak a karácsonyi készülődés meghitt pillanatairól szól, hanem ezen kívül a szorgalmi időszak lezárásáról, az utolsó hajráról és a vizsgaidőszak kezdetét is elhozza a Mikulás (vagy inkább a krampusz?). Ezekben a turbulens hetekben talán különösen nehéz időt szánni arra, hogy megálljunk egy kicsit, értékeljük a mögöttünk álló időszakot és eltöprengjünk az előttünk hónapok nagy kérdésein. Különösképpen a harmadévesek számára tartogat sok kihívást a közelgő tavaszi félév, hiszen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem első levelező tanrendű pszichológia alapszakosai készülnek leadni a szakdolgozatukat és megmérettetni magukat a záróvizsgán. Az év végét övező kérdések és a tervek szerint 2025 szeptemberétől induló levelező pszichológia MA szak híre hívta életre az első online hallgatói fórumot, amely Bors Edit tanárnő ötlete nyomán, a demonstrátorok szervezésében valósult meg 2024. december 3-án az esti órákban. Az információátadáson túl egy jó hangulatú, interaktív beszélgetés alakult ki a Tanárnő és a hallgatók között, ahol mindenki feltehette kérdéseit. Az online rendezvény népszerűségét látva biztosan sor kerül még hasonló
formátumú eszmecserére a jövőben is.

Mikulás hétvégéjén pedig a szórakozásé és a játékoké volt a főszerep: 2024. december 7-én került megrendezésre a karácsonyi Kocsmatanszék, amely formabontó jelleggel ezúttal az egyetem falain belül kapott helyet. Karácsonyi hangulatban, forró tea és finomságok mellett beszélgettünk tanárainkkal, illetve pszichológiai témájú, önismereti és egymás megismerését célzó játékokkal kapcsolódtunk ki ezen a téli estén. A közelgő ünnep jó alkalmat ad arra, hogy személyes kapcsolatainkat ápoljuk, külön öröm volt, hogy ismét képviseltette magát minden évfolyam a pszichológia szakról, mind a budapesti, mind az esztergomi képzési helyszínről.

A téli vizsgaidőszak után ismét készülünk közösségi aktivitásokkal, az eseményekkel kapcsolatos részleteket a #közösségi PPKE BTK Pszichológia levelező Facebook-csoportban osztjuk meg.

Ezúton kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és jó pihenést, találkozzunk az új évben!

A levelező képzés demonstrátorai – Bodnár Orsolya, Hoffer Anita, Konkoly
Nóra, Rakács Viktória

 

 

Hogyan simogassunk gólyát és merre van a Kocsmatanszék?

Talán nem olyan egyszerű, de mégis megoldható: levelezős hallgatóként nemcsak a tanulmányokra kell fókuszálni, hanem sokak számára a mindennapokat a teljes munkaidős állás, a család, esetleg a saját vállalkozás és a változatos hobbik is kitöltik – és emellett még jó lenne az egyetemista lét közösségi oldalát is megélni. Ezen igényre válaszképp, Pálffy Patrik tanár úr ötlete nyomán tartottuk meg 2024 tavaszán az első Kocsmatanszék rendezvényünket, amelynek célja az oktatók és a hallgatók közti kapcsolat elmélyítése, a közösségépítés és a szakmai kérdésekről folytatott eszmecsere volt. Az esemény olyan jól sikerült, hogy a tavaszi félév vizsgáit követően, júliusban sor került a következő alkalomra is, amelyet a nagy melegre való tekintettel egy szabadtéri helyen tartottunk, majd a Feneketlen-tó partján zártuk az estét.

A harmadik Kocsmatanszék az elmúlt hétvégén, azaz október 5-én került megrendezésre, ezúttal egy Király utcai vendéglátó egységben. Igyekszünk olyan helyeket választani, amelyek színvonalasak, elfér akár 30-40 fős csapat is egyszerre, és lehetőség szerint egy szeparáltabb helyet tudnak biztosítani számunkra.  Különösen fontosnak tartjuk azt, hogy a levelező képzés sajátosságai (a tömbösített órák miatt kevesebb oktatási alkalom) ellenére is jó kapcsolatot ápoljunk tanárainkkal, illetve az esztergomi és a budapesti képzési helyszínek hallgatói megismerhessék egymást közelebbről is. Emellett az elsős hallgatókról sem feledkezünk meg: rögtön az első oktatási héten, szeptember elején tartottuk meg némileg más tematikával és piknik jelleggel a Gólyasimogató rendezvényünket, amely szintén a kapcsolatépítést, az egyetemi életbe történő mielőbbi integrációt is szolgálta.

A következő kocsmatanszéki alkalmat december elejére tervezzük, a karácsonyi készülődés jegyében. Mindig örülünk annak, ha az oktatók vagy hallgatótársaink részéről érkeznek ötletek, így a negyedik Kocsmatanszékre többféle játékkal is készülünk!  Az eseményekkel kapcsolatos részleteket a #közösségi PPKE BTK Pszichológia levelező Facebook-csoportban osztjuk meg.

Várunk szeretettel minden pszichológia levelező szakos hallgatót rendezvényeinkre!

A levelező képzés demonstrátorai – Konkoly Nóra, Rakács Viktória, Bodnár Orsolya, Hoffer Anita