Intézményvezetői találkozó

2019.10.03.

2019. október 3-án került megrendezésre egyetemünk és a vele kapcsolatban álló partnerintézmények képviselői közötti tanácskozás.

2019. október 3-án került megrendezésre egyetemünk és a vele kapcsolatban álló partnerintézmények képviselői közötti tanácskozás. A találkozó fő célja az intézmények közötti szorosabb együttműködés elősegítése volt. Az egyetem új vezetése kiemelten fontosnak tartja az osztatlan tanárképzés megerősítését, és ebben fontos szerepe van a partnerintézményeknek, amik ösztönözhetik diákjaikat a pályaválasztásra. Dr. Szőke-Milinte intézetvezető asszony kiemelte, hogy a tanárrá válás folyamatában meghatározó szerepe van az iskolákban, óvodákban végzett gyakorlatnak. Továbbiakban kiemelten fontos a pedagógus életpályamodell két utolsó szintjének, a mesterpedagógussá, illetve kutató tanárrá válásnak az elérése, aminek elősegítésére Budapesten ismét elindításra került a Pedagógus Klub (Esztergomban is rendszeresen tartanak előadásokat). Ennek első alkalma szeptember 26-án került megrendezésre. Ezen alkalmakon a tanárjelöltek és a partnerintézmények pedagógusai közösen vehetnek részt szakmai előadásokon. Újdonságként a természettudományos és a műszaki tanárképzés bevezetését tervezik, együttműködésben az egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karával. A Hittudományi Karon pedig tíz féléves hittanár-nevelőtanár levelező képzést indítottak. Az utánpótlás jegyében folytatni szeretnék a Pázmány Junior Campus nyári egyetemet, a Bölcs-ész tanulmányi versenyt, valamint a Szenior Egyetemet. Dr. Kaposi József docens beszámolt a pedagógus továbbképzésekről. A meglévők mellett három új szakirányú továbbképzést indított az egyetem: drámapedagógia területen pedagógus-szakvizsgára felkészítő, gyermek- és ifjúságvédelem szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő, fejlesztő és differenciáló pedagógia területen pedagógus-szakvizsgára felkészítő továbbképzést. Végül az intézmények képviselői is megosztották tapasztalataikat. A találkozón részt vett még Szilágyi Csaba, oktatási és stratégiai kérdésekben rektori főtanácsadó, valamint a többi kar részéről Szabó István, a Jog- és Államtudományi Kar dékánja, továbbá Iván Kristóf, az Információs Technológiai és Bionikai Kar dékánja.

Fényképek →

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt