A magyarban ritkán ugyan, de találkozhatunk az alábbihoz hasonló szerkezetű mondatokkal:
(1) János nem ette meg az almát vagy a körtét.
Az ilyen és ehhez hasonló mondatok elsőre talán furcsának tűnhetnek, hiszen ahhoz vagyunk szokva, hogy a sem–sem formát, vagy pedig a vagy–vagy formát használjuk hasonló helyzetekben:
(2) János nem ette meg sem az almát, sem a körtét.
(3) János nem ette meg vagy az almát, vagy a körtét.
Ezek „praktikusabbak” abból a szempontból, hogy egyértelműen kódolják, hogy János hány gyümölcsöt evett meg: csak egyet, vagy pedig egyet sem. Az (1) típusú vagy kötőszót (diszjunkciót) tartalmazó tagadó mondatok értelmezése során bizony nehézségekbe ütközhetünk. Az (1)-es mondatot ugyanis értelmezhetjük például úgy, hogy János az egyik gyümölcsöt megette, de a másikat nem. Ez az „egyik, de nem mindkettő” értelmezés, amely megfelel a (3)-as mondat jelentésének. A másik olvasat szerint viszont János egyik gyümölcsöt sem ette meg, amely az „egyik sem”, tehát a (2)-es mondat szerinti értelmezés megfelelője. A két olvasat közötti különbség abból adódik, hogy máshogy értelmezzük a diszjunkció (a vagy) és a tagadás logikai viszonyát az „egyik, de nem mindkettő” értelmezés esetében, mint az „egyik sem” olvasatban:
(4) Nem igaz az, hogy vagy az almát, vagy a körtét, vagy mindkettőt megette volna János.
(5) Vagy az almára, vagy a körtére, vagy egyikre sem igaz az, hogy megette volna János.
A logikai jelentéstan nyelvén azt mondjuk, hogy az „egyik sem” jelentésben a tagadásnak van nagyobb logikai hatóköre (mint (4)-ben is), míg az „egyik, de nem mindkettő” jelentésben a diszjunkciónak. Az ezidáig megjelent kutatási eredmények rávilágítottak arra is, hogy a diszjunkció értelmezése nyelvenként eltérő lehet tagadó mondatokban, és ez erőteljesen befolyásolja, hogy az (1) típusú mondatokat inkább (4)-nek, vagy (5)-nek megfelelően értjük. Azaz a nyelvek eltérnek abban a tekintetben, hogy az anyanyelvi beszélők melyik értelmezést érik el alapértelmezetten. A magyar felnőttek sokkal inkább az „egyik, de nem mindkettő”, a holland felnőttek pedig az „egyik sem” értelmezést preferálják.
Azonban nem csak a nyelvek közötti különbség befolyásolja az értelmezések kialakulását, hanem az is, hogy az anyanyelvi beszélő felnőtt-e, vagy kisgyerek. Kimutatták például, hogy az óvodáskorú gyerekek a vizsgált nyelvek többségénél (az olasz gyerekek egy részének kivételével) az „egyik sem” értelmezést részesítik előnyben az (1)-féle mondatokban, akkor is, ha az adott nyelv felnőtt beszélői az „egyik, de nem mindkettő” jelentést társítják hozzájuk. A gyerekek „egyik sem” értelmezése Crain, Ni és Conway 1994-ben megjelent tanulmányának Szemantikai Részhalmaz Elvéből vezethető le. Ez az elv azt mondja ki, hogy a nyelvelsajátító gyermek kezdetben azt az értelmezést preferálja, amelyik jelentéstanilag „erősebb”. Két jelentés közül az számít erősebbnek, amelyik ha igaz, akkor következik belőle a másik (úgy, hogy ha a másik igaz, akkor abból még nem következik az egyik). Nézzük meg, (4) és (5) közül melyik jelentése „erősebb”! (4) egy esetben lehet igaz: ha János egyik gyümölcsöt sem ette meg. (5) igaz lehet ugyanebben az esetben, illetve akkor is, ha János az egyik gyümölcsöt megette, míg a másikat nem. Tehát: ha (4) igaz, akkor (5) is igaz, mert (5) tulajdonképpen a (4)-ben leírt helyzetnek az egyik alesetét fejezi ki. Emiatt azt mondhatjuk, hogy (4) jelentése erősebb (5) jelentésénél. Vagyis ha egy mondat kétértelműnek tűnik a gyermek számára, elvileg megengedve a (4)-es és az (5)-ös jelentést is, akkor a Szemantikai Részhalmaz Elv szerint kezdetben inkább a (4)-es jelentést társítja hozzá. Ezért értik az óvodáskorú gyermekek többnyire (4)-nek megfelelően az (1)-féle mondatokat a nyelvekben, még akkor is, ha az adott nyelvben a felnőttek nem igazán tudják úgy érteni őket.
De mennyire nem tudják a felnőttek az ilyen nyelvekben az (1)-féle mondatokat a (4)-es jelentéssel értelmezni? Erre úgy tűnik, hogy a mondat prozódiája is hatással lehet. A prozódia nyelvészeti értelemben magába foglalja a beszéd olyan tényezőit, mint pl. a hangsúly, a hangerő és a hangmagasság, valamint ezek viszonyai az egyes egyégeken, illetve a mondaton belül. A prozódia hatásának vizsgálata érdekében egy magyar felnőttekkel végzett kísérlet során két különböző prozódiájú („A” és „B” prozódia), (1) típusú mondatokat hallottak az alanyok két különböző kontextusban. Az „A” prozódiában a „nem” tagadószó volt a leginkább hangsúlyos, míg az ezt követő mondatszakasz hangsúlyai kevésbé voltak prominensek. A „B” prozódiában a mondat legprominensebb hangsúlya nem a tagadószón volt, hanem a vagy kötőszó által összekapcsolt két főnéven, méghozzá úgy, hogy az első főnéven (almát) a hangmagasság emelkedett, a második főnéven (körtét) a hangmagasság esett. Az előzetes várakozásaink szerint az „A” prozódia az „egyik sem” értelmezést, míg a „B” prozódia az „egyik, de nem mindkettő” értelmezést segítheti elő. Az eredményeket Pagliarini és munkatársai 2020-as, semleges, nagyjából „lapos” prozódiájú mondatokat tartalmazó kísérletének eredményeivel is összehasonlítottam. Két különböző kontextust használva ezeket az eredményeket kaptam:
Ahogy a fenti két ábrából is jól látható, a kísérlet résztvevői a prozódia hatására máshogy értelmezték az (1) típusú mondatokat: az „A” prozódia esetén az esetek kb. egyharmadában az „egyik sem” értelmezést választották, míg a „B” prozódia esetén kontextustól függően csak 2,3%-ban, illetve 11,4%-ban esett az „egyik sem” értelmezésre a választás. A semleges prozódiájú ejtés esetén korábban kapott arányok pedig e két arány közé esnek. Vagyis valóban úgy tűnik, hogy a prozódia hatással van a tagadás és diszjunkció egy mondaton belüli értelmezésére. Ugyanezt kevésbé szakszerűen mondhatnánk úgy is, hogy az (1) mondat elolvasása után arra a kérdésre, hogy Hány gyümölcsöt evett meg János?, válaszolhatjuk azt is, hogy Attól függ, hogyan mondod!
Gulás Máté
Hivatkozások
Crain, S.–W. Ni–L. Conway (1994). Learning, parsing and modularity. In: Clifton, C.–L. Frazier–K. Rayner (eds.): Perspectives on sentence processing. Lawrence Erlbaum. Hillsdale, NJ. 443–467.
Pagliarini, E.–O. Lungu–A. van Hout–L. Pintér–B. Surányi–M.T. Guasti–S. Crain (2020/elbírálás alatt). How children interpret disjunction under negation in Dutch, French, Hungarian and Italian: a cross-linguistic comparison.
