A magyar felnőttek számára teljesen magától értetődő, hogy az (1a-c) példamondatokban található névmások a mondat vagy a tágabb kontextus melyik szereplőjére utalhatnak, illetve nem utalhatnak. Egyáltalán fel sem merül bennünk, sőt, teljesen abszurdnak hangzik, hogy az (1b) mondatban található őt tárgyi szerepű személyes névmás akár vonatkozhatna a mondatban említett Jánosra is. Pedig ez is egy logikai lehetőség. Ebben az esetben a mondat azt jelentené, amit az (1a) mondat, vagyis azt, hogy János szereti saját magát. Azonban az (1b) mondathoz egyáltalán nem társítjuk ezt a jelentést.

(1)

1. János szereti (ön)magát.
2. János szereti őt.
3. Ő úgy érzi, hogy szereti Jánost.

De vajon honnan tudjuk, mi felnőttek, hogy az (1b) mondat nem jelentheti ugyanazt, mint az (1a)? Talán szüleink, vagy az általános iskolai nyelvtan tanárunk minden egyes (1b)-hez hasonló mondatnál megdorgált minket, amikor azt (1a)-ként értettük? Vajon a gyerekek is tudják, hogy az (1b) nem jelentheti (1a)-t?

A fenti kérdésekkel az 1950-es évek végén induló, és a mai napig az elméleti nyelvészet meghatározó keretrendszerének számító generatív nyelvészeten belül az ún. Kötéselmélet foglalkozik. Ez az elmélet három elvvel írja le azt, hogy a névmások az őket tartalmazó mondat, vagy a tágabb beszédkontextus melyik szereplőjére utalhatnak. Az „A” Kötéselv szerint például az (1a) mondatban az (ön)magát-hoz hasonló visszaható névmásokat muszáj úgy érteni, hogy azok a velük egy tagmondatban lévő alanyra, jelen esetben Jánosra utaljanak vissza. A „B” Kötéselv azt mondja ki, hogy az (1b) mondatban található őt tárgyi személyes névmáshoz hasonló helyzetben lévő névmások nem utalhatnak vissza a velük egy tagmondatban lévő másik referenciális kifejezésre, jelen esetben Jánosra. Így az (1b) mondatot csak úgy lehet érteni, hogy János nem saját magát, hanem valaki mást szeret. Végül, a „C” Kötéselv azt szabályozza, hogy az ún. referáló kifejezések (amelyek úgy kapják meg a jelentésüket, hogy a világ entitásaira referálnak) sohasem utalhatnak vissza a velük azonos mondatban lévő személyekre. Ezért az (1c) mondatot csak úgy lehet érteni, hogy egy Jánostól különböző ember érzi úgy, hogy szereti Jánost.

A generatív nyelvészet egyik alapfeltevése, hogy a Kötéselmélet szabályaihoz hasonló elvek, vagy adott esetben a mögöttük álló náluk általánosabb elvek biológiai programozottságúak, ún. veleszületett módon elérhetőek minden egyes ember számára. Ezt természetesen nem úgy kell érteni, hogy születésünk után már csecsemőként is tudjuk, hogy az (1c) mondatban az ő személyes névmás és a János főnév nem utalhat egyazon személyre. A tágabban vett nyelvtani szabályok, köztük a Kötéselvek „kikristályosodásához” biológiai fejlődésre, valamint a környezetünktől kapott nyelvi tapasztalatra is szükség van. A biológiailag egészségesen és a nyelvi éréshez megfelelő környezetben fejlődő gyerekek el fogják sajátítani egyebek mellett a fent bemutatott három Kötéselvet, mégpedig nagyjából hasonló életkorban.

Az „A” és a „C” Kötéselvek kapcsán ennek megfelelően a nemzetközi kísérletes szakirodalom eredményei arra mutatnak, hogy e két Kötéselvet a különböző nyelvekben hasonlóan korán, akár már 30 hónapos korban elsajátítják a gyerekek. Némileg meglepően a kutatások azonban arra is rámutattak, hogy a „B” Kötéselv elsajátítása számos nyelvben akár a gyerekek 6-7 éves koráig is elhúzódik. Ezekben a nyelvekben az ennél fiatalabb gyerekek néha úgy értelmezik az (1b)-ben szereplő őt névmást, mintha az az alanyra, Jánosra utalna. Számukra így ez a mondat azt a téves jelentést hordozhatja, hogy János szereti saját magát. A „B” Kötéselv, az „A” és a „C” elvekhez viszonyított elhúzódó megtanulását a „B” Kötéselv „késésének” nevezik.

A „B” Kötéselv késését eddig a hollandban, az angolban, a héberben, az izlandiban, az oroszban és a brazil portugálban is megfigyelték. Azonban számos olyan nyelv is létezik, ahol nem találták nyomát a késésnek. Ezek közé tartozik a katalán, az európai portugál, a francia, a görög, az olasz, a norvég, a lengyel, a szerbhorvát és a spanyol. Az ehhez a második csoporthoz tartozó nyelvek (azaz amelyekben a „B” Kötéselv elsajátítása a másik két elvvel egy időben történik) közös jellemzője, hogy mindegyikben elérhetők az ún. tárgyi szerepű névmási klitikumok. A klitikumok – vagy magyar szakszóval simulószók – a toldalékokhoz hasonló szócskák, azonban az a(z egyik) különbség közöttük, hogy míg egy adott toldalék csak egy szigorúan meghatározott szófajú kifejezéshez kapcsolódhat (pl. egy toldalék csak főnevekhez, egy másik csak igékhez stb.), addig a klitikumokat nem köti ilyen megszorítás. A magyarban az egyik legismertebb klitikum az állítmányhoz tapadó –e simulószó:

(2) Érdeklődnék, hogy hallottad-e a hírt.

(3) Azt kérdeztem tőle, hogy szerinte szép-e ez a festmény.

A klitikumok és a toldalékok közötti különbséget jól illusztrálja, hogy amíg az –e kérdőszó a (2)-es példában egy igéhez, addig a (3)-as mondatban egy melléknévhez kapcsolódik.

Léteznek azonban más típusú klitikumok is, amelyek akár a személyes névmásokhoz hasonlóan tárgyi szerepű entitásokra is utalhatnak, ahogyan azt már fent is említettük. A (4b) spanyol példamondatban szereplő –lo­ simulószó például helyettesítheti a (4a)-ban szereplő tárgyat, a könyvet.

(4)

1. Voy a leer el libro. = „El fogom olvasni a könyvet.”
2. Voy a leerlo. = „El fogom olvasni (azt).”

Úgy tűnik tehát, hogy azokban a nyelvekben nem késik a „B” Kötéselv elsajátítása, amelyekben megtalálhatóak a spanyol –lo-hoz hasonló tárgyi szerepű klitikumok.

Ezen általánosítás alól azonban kivételt képez a magyar, ahol megfigyelték, hogy a „B” Kötéselvet a másik két Kötéselvvel egy időben sajátítják el a gyerekek annak ellenére is, hogy nem érhetőek el a tárgyi szerepű klitikumok. A magyarban ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a tárgyi szerepű névmásokat „elhagyjuk”, ne ejtsük ki (ha a kontextusból kikövetkeztethető, hogy a ki nem ejtett névmás kire utalt volna):

(5) Gábor: Nézd, ott van Klára.

1. Tamás: Igen, látom őt.
2. Tamás: Igen, látom.

A Gábor által elmondottakra Tamástól megfelelő reakció lehet nemcsak az őt személyes névmást tartalmazó (5a), hanem az (5b) válasz is, ahol elhagyta a tárgyi névmást. Érdekességként, és a nyelvek változatosságát illusztrálandó a (6)-os példában azt is bemutatjuk, hogy az angolhoz hasonló nyelvekben az „őt” névmás egyáltalán nem hagyható el, kötelező kiejteni.

(6) angol:

Gábor: Look, Claire is there. = „Nézd, ott van Klára.”
Tamás: Yes, I can see her. = „Igen, látom őt.”

Ezek alapján úgy tűnik tehát, hogy a fentebb megfogalmazott általánosítást, miszerint a „B” Kötéselv késése azokban a nyelvekben nem történik meg, amelyekben rendelkezésre állnak tárgyi szerepű klitikumok, ki kell egészítenünk azzal, hogy azokban a nyelvekben sincs késés, amelyekben elhagyhatók a tárgyi szerepű névmások. Sajnos azonban ennek a javasolt kiegészítésnek ellentmond a brazil portugál, amelyben – a magyarhoz hasonlóan – szintén elhagyhatók a tárgyi személyes névmások, ugyanakkor a „B” Kötéselv késését is megfigyelték.

A probléma tehát abból adódik, hogy bár mind a magyarban, mind a brazil portugálban elhagyhatók a tárgyi személyes névmások, a „B” Kötéselv késése csak a brazil portugálban figyelhető meg. A látszólagos ellentmondásra egy lehetséges megoldást adhat az a javaslat, hogy e névmások elhagyása nem egyformán történik a magyarban és a brazil portugálban. A névmások elhagyásának fajtái közötti különbségek leírása mélyebb nyelvészeti elemzést kíván, így jelen írásunk keretein belül csak annyit tudunk elmondani, hogy a két nyelv közötti különbség arra vezethető vissza, hogy a magyarban az elhagyott névmás a mondat mentális reprezentációjának egyik szintjén sem alkotja a mondat részét (ezt a (7a) mondatban azzal jelöltük, hogy a névmás helyére egy „0”-t írtunk). Ezzel szemben a brazil portugálban a névmás a mondat egy bizonyos reprezentációjában még megjelenik, de aztán a kiejtés előtt már eltűnik, törlődik (ezért a (7b)-ben az „őt” névmást odaírtuk a megfelelő helyre, de aztán áthúztuk, jelezvén, hogy a névmás már nem lesz kiejtve). Ez utóbbi jelenséget a görög „kihagyás”-t jelentő kifejezéssel ellipszisnek hívjuk.

(7) Gábor: Felhívtad a főnöködet?

1. magyar: Igen, felhívtam 0.
2. brazil portugál: Igen, felhívtam őt.

A névmások kétfajta elhagyása és a „B” Kötéselv késése közötti lehetséges összefüggés feltárására 2025-ben egy nyelvközi, a magyart és a brazil portugált vizsgáló kísérletsorozat indult el. Ennek első lépéseként a kutatók a „B” Kötéselvvel kapcsolatos eredményeket ellenőrizték le e két nyelvben, ti. azt, hogy a magyarban valóban nem késik-e az elv elsajátítása, valamint azt, hogy a brazil portugálban tényleg megtalálható-e a késés.

Egy budapesti óvodában, harmincegy 4-6 éves magyar anyanyelvű gyerek bevonásával készült felmérés eredményei alapján megerősítést nyert az a korábbi eredmény, miszerint a magyar óvodáskorú gyerekek a Kötéselveket, köztük a „B” elvet is felnőttszerűen használják az (1a-c) mondattípus értelmezésekor. A kísérletben részvevő gyerekek az esetek közel 90%-ában helyesen ítélték meg mind az (1a) típusú mondatokban szereplő visszaható névmásokat („A” Kötéselv), mind a „B” Kötéselv által szabályozott, az (1b) típusú mondatokban szereplő személyes névmásokat.

A „B” Kötéselv késése és a névmások elhagyhatóságának típusai közötti lehetséges összefüggésről csak a kísérletsorozat befejezése után lehet majd érdemben nyilatkozni. Addig is azonban annyi elmondható, hogy úgy tűnik, hogy a magyarban – a korábbi szakirodalomnak megfelelően – a névmások már óvodáskorú gyerekeknél is „kötözködnek”, azaz felnőttszerűen engedelmeskednek a Kötéselveknek.