Nem csak a húszéveseké a világ

2021.09.02.

Filozófia kurzus immár a Pázmány Szenior Egyetemen is

Az idén először a filozófiai is megjelent a nagy sikerű Szenior Egyetem kínálatában. A széles vallásfilozófiai áttekintést nyújtó kurzust Czakó István fogja tartani.

A vallás filozófiája: fejezetek a vallásról való nyugati gondolkodás történetéből

A nyugati gondolkodás története során mély és sokoldalú kapcsolat alakult ki a filozófia és a vallás között. E kapcsolat egyik alapformája a vallás fogalmi megragadására való törekvés, amely már Platón filozófiájában megjelent, és később számos jelentős belátáshoz vezetett. Nem kevésbé lényeges a vallás filozófiai kritikája sem, melynek történeti íve az antik előzményektől a XIX. századi klasszikusokon, a „gyanú mesterein" át egészen a kortárs új ateizmus militáns irányzatáig terjed. E törekvéssel ellentétes, ám még mélyrehatóbb program a vallási tudat racionális megalapozásának kísérlete, amely a metafizika klasszikus istenérveit éppúgy átfogja, mint a jelenkori analitikus filozófia valószínűségi argumentumait. „Ha van Isten, honnan a rossz? S honnan a jó, ha nincs?" A börtönben sínylődő Boethius e megkerülhetetlen kérdései szintén a vallásfilozófia egyik tárgykörét jelölik, amely teodíceaként ismert. S végül a vallásról való XX. századi gondolkodás is jelentős teljesítményekhez vezetett a vallásfenomenológia és az analitikus vallásfilozófia területén. A kurzus e vallásfilozófiai programokba kísérel meg bepillantást nyújtani, a szisztematikus és a történeti szempontokat ötvözve. Témánk jelentőségét illetően Hegelre utalhatunk, aki szerint a vallás „a legmagasabb rendű tárgy, amellyel az ember foglalkozhat". Vizsgálódásaink során e „tárgyat" igyekszünk sokoldalúan megérteni, gondolati utunkon eljutva – „az értelemig és tovább".

További információ és jelentkezés itt.

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt