A perspektíva problémája a reneszánsztól kezdődően kitüntetett helyet foglal el az európai kultúra történetében. A perspektivikus ábrázolás technikája szoros összefüggésben áll nemcsak a művészeti, de az optikai hagyománnyal is, s ennek köszönhetően a művészettörténeti feldolgozások mellett számos geometriai és látáselméleti tárgyalása is született. E feldolgozások rendre utalnak a tárgyalt kor „világnézeti" átalakulásaira, ugyanakkor jóval kevésbé ismert e fogalom szorosabb értelemben vett filozófiai alkalmazása. Azoknak a filozófiai modelleknek a megértése, amelyek a perspektivikus ábrázolás technikájához kapcsolódtak, még ma is alaposabb kutatásokat kíván. A perspektívatan ugyanis a kora újkori filozófia legkülönbözőbb területein bukkan fel az ismeretelmélettől a metafizikán és a természetfilozófián át egészen az etikáig és a társadalomelméletig. E különböző kontextusokban megjelenő gondolati alakzatok feltárása és összekapcsolása ígéretes nézőpontot adhat a kor filozófiai folyamatainak megértéséhez.

Schmal Dániel ‒ Pavlovits Tamás (szerk.):
Perspektíva és érzékelés a kora újkorban
Budapest, Gondolat, 2015.