Konferencia a PPKE BTK Filozófiai Intézetének szervezésében. Piliscsaba, 2007. október 12. Stephaneum, Pázmány terem

Konferencia a PPKE BTK Filozófiai Intézetének szervezésében.
Piliscsaba, 2007. október 12.
Stephaneum, Pázmány terem

Program

- 9.00-9.30 - Bodnár István (ELTE BTK), Létező és létezés Parmenidésznél.

Parmenidész filozófiájának értelmezésekor a legelső kérdés – legalábbis a múlt század közepe óta – szokás szerint az, hogy milyen értelemben beszél Parmenidész létezésről és létezőről: azonosítást fejez ki a töredékekben a létige, esetleg egyszerűen a kopula szerepét tölti be? Amennyiben pedig nem azonosítást fejez ki, és nem kopula, akkor a létige véridikus használatával állunk-e szemben, vagy Parmenidésznél a létige egzisztenciát fejez ki? Esetleg Parmenidész meglepő tantételeinek épp az a nyitja, hogy a létige különböző jelentéseit nem különböztette meg?

Referátumomban egy olyan kezdeményezéssel foglalkozom, mely félre kívánta tolni ezeket a kérdéseket, azzal érvelve, hogy értelmezésünk során nem a modern elsőrendű logika megkülönböztetéseire kell támaszkodnunk, hanem arra a nyelvészeti belátásra, mely egy igének különböző bővítményekkel ellátott használatai esetében nem fogadja el, hogy ugyanannak az igének lennének teljesen különböző argumentumszámú, és ennek megfelelően betű szerint véve különböző jelentésű variánsai is. Ehelyett arról lenne szó, hogy az igének – jelen esetben a létigének – egységes jelentést tulajdoníthatunk, melyet persze a különböző bővítmények különböző módokon egészítenek ki.

Az alternatív kezdeményezés vázlatos ismertetése után arra térek ki, hogyan illeszthető a létige ilyen felfogása egy Parmenidész-értelmezés keretei közé, ill. hogy az egységes létige jelentésének milyen feltételeknek kell eleget tennie ahhoz, hogy a létezőt megillessék azok a jegyek, melyeket Parmenidész a 8. töredékben neki tulajdonít.

- 9.30-9.45 - vita
- 9.45-10.15 - Bene László (ELTE BTK), Az aktualitás elsődlegessége Arisztotelésznél.

A Metafizika VII-IX. könyvének gondolatmenetében a szubsztanciára vonatkozó vizsgálódást a potencialitás és az aktualitás fogalmainak elemzése teljesíti ki. E fogalmak bevezetését a szubsztancia egységének problémája teszi szükségessé. Arisztotelész megmutatja, hogy a szubsztancia nem két különálló entitás összetétele: a forma nem egy további, az anyagtól különböző dolog, hanem az anyag aktualitása. A szubsztanciát aktualitása teszi szubsztanciává, hiszen ontológiailag ezt kell alapvetőnek tekintenünk. A Metafizika IX.8. központi tétele ez utóbbi belátást fogalmazza meg: az aktualitás elsődleges a potencialitáshoz képest. Előadásom tárgya e fejezet egyik értelmezési nehézsége. Arisztotelész itt visszautal a "prioritás” többféle használatának egy korábbi tárgyalására, melyet a kommentátorok a Metafizika V. könyvének 11. fejezetével azonosítanak. E tárgyalásban a "természet és szubsztancia tekintetében való elsődlegesség” kritériuma a következő: X elsődleges Y-hoz képest, ha Y nem lehet X nélkül, X viszont lehet Y nélkül. E kritériumot egzisztenciális függés gyanánt szokás értelmezni. Ez esetben viszont nehézségeink lesznek a szubsztancia szerinti elsődlegesség tárgyalásával a IX.8-ban. Az aktualitás elsődlegességének itteni példái között szerepel a felnőtt férfi elsődlegessége a fiúhoz képest. Nem igaz azonban, hogy a férfi létezhet anélkül, hogy előzőleg fiúként létezett volna, és hogy a fiú nem létezhet anélkül, hogy később felnőtt férfi lenne belőle. E nehézség fényében mondhatjuk azt, hogy a szubsztancia szerinti elsődlegességnek az V.11-ben megfogalmazott kritériuma nem összeegyeztethető a IX.8. fejtegetésével (és a IX.8. mégsem az V.11-re utal vissza), vagy pedig próbálhatjuk az előbbinek eltérő értelmezését kidolgozni. Nézetem szerint az utóbbi is járható út. A V. 11-ben megfogalmazott kritérium nem csupán egzisztenciális, hanem esszenciális függést is jelenthet: X elsődleges Y-hoz képest, ha X nélkül Y nem lehet az, ami, viszont X Y nélkül is az lehet, ami. Ezen értelmezés mellett szól, hogy Arisztotelész nem különíti el a létige teljes, egzisztenciális használatát kopulatív használataitól. Ebben az olvasatban az V.11. kritériumához problémamentesen illeszkednek a IX.8. példái: a férfi szubsztancia szerint elsődleges a fiúhoz képest, hiszen a fiú lényegét csak a férfira való utalással határozhatjuk meg (lévén nem más, mint nem teljesen kifejlett férfi), a férfi mivoltának meghatározásához azonban nem szükséges a fiúra utalnunk.

- 10.15-10.30 - vita
- 10.30-10.45 – szünet
- 10.45-11.15 - Lautner Péter (PPKE BTK), A Kategóriák ontológiája a késő antik kommentárokban.

A Kategóriák 2. fejezetében Arisztotelész a létezők négy csoportját különbözteti meg: A fajtafogalmakkal jelölt általános szubsztanciák (az ember), az egyedi szubsztanciák (egy bizonyos ember), az általános járulékok (a fehér) és ezek instanciái az egyedi létezőkben. A megkülönböztetésre két kritérium szolgál: vajon állítható-e az adott létezőt jelző terminus másvalamiről, illetve "benne van-e” az adott létező egy másikban. Érdekes módon a kommentátorok számára nem az a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e, és ha igen, miként lehet számot adni egy ideaelméletről ilyen keretek között, noha a felosztásból nyilvánvaló, hogy a fajtaterminusokon kívül nincs olyan univerzálé, amely önálló létezőket jelölhetne. Az újplatonisták kritikája inkább azt igyekszik kimutatni, hogy Arisztotelész kritériumai nem állják meg a helyüket. Az előadás során azokat a problémákat elemzem, amelyeket az inherenciával, illetve a tulajdonságok állíthatóságával kapcsolatosan fogalmazódnak meg a Kategóriák késő antik kommentárjaiban (Szimplikiosz, Ammóniosz és [pszeudo-?] Philoponosz).

- 11.15-11.30 - vita
- 11.30-12.00 - Geréby György (CEU), Miért van éppen tíz kategória? Egy redukciós probléma a skolasztikában 1250 és 1350 között.
- 12.00-12.15 – vita
- 12.15-13.15 – szünet
- 13.15-13.45 - Borbély Gábor (MTA Fil. Int.), A kategóriák redukciója a XIV. század elején.

Az előadásban az arisztotelészi kategóriák eliminációjának középkori tradíciójával szeretnék foglalkozni. A kategóriák redukciójával kapcsolatos XIV. századi elméleti erőfeszítések szerintem nem csupán a ferences renden belüli anti-arisztotelizmusnak és az ekkoriban egyre divatosabb ontológiai fösvénységnek tudhatók be. A ferencesek számára autoritatív – ontológiailag a legkevésbé sem takarékos – Henricus Gandavensis hatása is rendkívül jelentős volt. Ockham valószínűleg széles körben elfogadott állásponthoz csatlakozott akkor, amikor valamennyi kategóriát a szubsztanciára és a minőségre kívánta visszavezetni.
Eliminációs stratégiája azonban kizárólag szemantikai alapelvekre épült, s teljességgel nélkülözött minden teológiai és metafizikai megfontolást. Ez a stratégia az abszolút és konnotatív terminusok megkülönböztetésén alapult. Az abszolút terminusok Ockham szerint kizárólag elsődleges szignifikációval rendelkeznek, és a szignifikátumaikon kívül nem szignifikálnak semmi mást, még oly módon sem, hogy a saját szignifikátumukat másodlagosan szignifikálnák. A konnotatív terminusoknak szintén vannak elsődleges szignifikátumaik, ám ezeken kívül másodlagos szignifikátumokkal, konnotátumokkal (connotata) is rendelkeznek. A konnotatív terminusok valójában összetett kifejezések rövidítései. Ezek az összetett kifejezések a konnotatív terminusok nominális definíciói. Az abszolút terminusoknak Ockham szerint ezzel szemben nincs nominális definíciója, csak reális definíciójuk van. Az abszolút terminusok nominális definíciója ugyanis egyetlen olyan kifejezés kellene, hogy legyen, amelynek a részei ugyanazt szignifikálják, mivel az abszolút terminusok mindig minden szignifikátumukra ugyanolyan módon referálnak.
Miután az abszolút terminusoknak nincs nominális definíciója, a konnotatív terminusoknak azonban van, és minden egyes kategorematikus terminus vagy abszolút, vagy konnotatív, következésképpen ha egy terminusnak meg tudjuk adni a nominális definícióját, akkor az konnotatív terminus.
Ockham szerint nagyon sok konnotatív terminus van, sokkal több, mint abszolút terminus. Konnotatív terminus minden, a szubsztancia és a minőség kategóriáján kívül eső kifejezés, valamint a konkrét minőséget kifejező szavak ("fehér”). Így konnotatív terminusok a metafizika, a fizika, az episztemológia, a morálfilozófia vagy a lélekfilozófia olyan fontos terminusai, mint a "potencia”, "aktus”, "test”, "igaz”, "jó”, "ok”, "értelem”, "akarat”, "elgondolható dolog” stb. Konnotatív terminusok továbbá az olyan kifejezések, amelyekkel fiktív és – fizikai értelemben – lehetetlen entitásokat jelölünk, mint például a "kiméra” vagy a "kecskeőz”.
Miután minden konnotatív kifejezés egy nominális definíció rövidítése, a nominális definíciók azonban (végső elemzésben) kizárólag abszolút terminusokat tartalmaznak (az itt irreleváns szünkategorematikus terminusoktól eltekintve), s minden abszolút terminus a szubsztancia vagy a minőség kategóriához tartozik, ezért Ockham szerint minden kategória redukálható a szubsztancia és a minőség kategóriájára.

- 13.45-14.00 - vita
- 14.00-14.30 - Ruzsa Ferenc (ELTE BTK), A szubsztancia-fogalom kálváriája Indiában.

A szubsztancia nevei a különböző ind tradíciókban, ezek konnotációjának
eltérései. Az abszolút szubsztancia az upanisadokban/védántában. Erre
válasz(?) a Buddha éntelenség-tanítása. Ennek kiterjesztése az
inszubsztancialitás doktrínája; ennek szubsztancializálása az üresség (súnjatá) tana a madhjamaka rendszerben. A szubsztancia visszalopódzása a buddhizmusban: a pudgalavádinok és az objektív idealista csak-tudat iskola (jógácsára) tárház-tudat fogalma.
A szánkhja kombinációja (abszolút szubsztancia lélek, inszubsztanciális --
de reális -- anyag).

- 14.30-14.45 – vita

- 14.45-15.00 - szünet

- 15.00-15.30 - Schmal Dániel (PPKE BTK), A descartes-i szubsztanciák és az intencionalitás problémája a kartezianizmus korában.

A descartes-i szubsztancia-tan két legfontosabb eleme (1) a szubsztancia azonosítása egy elsődleges attribútummal (amely ily módon önállóan szubszisztens minőségként írható le), valamint (2) a szubsztancia és a szubsztancia moduszainak elválaszthatatlansága. Mindkét mozzanat szakítást jelent a korábbi filozófiai hagyománnyal. Descartes e tézisekkel egy olyan egyszerű ontológia alapjait veti meg, amely éppen ökonómikus jellegénél fogva tűnik vonzónak a kortársak számára. Ugyanakkor e gazdaságosnak tűnő metafizika számos nehézség forrásának is bizonyul. A teljesség igénye nélkül: a descartes-i szubsztancia-tan keretein belül nehezen kezelhető i) a transzszubsztanciáció teológiája, ii) a szubsztanciák közötti kauzális interakció, valamint iii) az észlelés és az intencionalitás problémája. Előadásomban főként e harmadik nehézségre koncentrálva szeretném megmutatni, hogy a felmerült kérdések hogyan teszik kétségessé a descartes-i metafizika eredményeit.

- 15.30-15.45 - vita
- 15.45-16.15 - Forrai Gábor (ME BTK), Locke az általában vett szubsztanciáról.

A hagyományos értelmezés szerint Locke általában vett szubsztanciája puszta individuum, tulajdonságok nélküli tulajdonsághordozó; az újabb keletű "korpuszkuláris” értelmezés szerint a tulajdonságokat meghatározó belső szerkezet, olyasmi, mint a valóságos lényeg, ha fogalmilag meg is különböztethető tőle. Úgy gondolom, hogy mindkét értelmezésnek részben igaza van. A hagyományosnak annyiban, hogy Locke az általában vett szubsztancia ideájával kíván számot adni a dolgok és tulajdonságok közötti fogalmi különbségről, a korpuszkulárisnak pedig annyiban, az általános szubsztancia ideájának megfelelő entitás valóban olyasmi, mint a valóságos lényeg. Az előadásban amellett fogok érvelni, hogy Locke filozófiájának keretében ez a két mozzanat plauzibilisen összeköthető.

- 16.15-16.30 – vita
- 16.30-16.45 – szünet
- 16.45-17.15 - Szegedi Nóra (ME BTK), A szubsztancia és a tárgytapasztalat Kantnál.

A szubsztancia a "kopernikuszi fordulat” egyenes következményeként – a reláció másik két kategóriájával, az oksággal és a kölcsönviszonnyal együtt – az emberi megismerés szubjektív feltétele Kantnál. A fogalom az értelem szintetikus működését irányító szabályok egyikét fedi, amely nélkülözhetetlen feltétele a tárgytapasztalatnak. A tiszta ész kritikája első kiadásában az értelem e tevékenységének korrelátumát Kant transzcendentális tárgynak nevezi. Ha tehát a kanti fő művet fenomenológiai nézőpontból közelítjük meg, vagyis a tárgytapasztalatot a megismerés teljesítményének tekintjük, akkor a szubsztancia kategóriája annak a meghatározatlan tárgyi értelemnek a része lesz, amely a transzcendentális tárgy fogalmában jut kifejezésre. A tárgytapasztalatnak ugyanakkor van egy másik feltétele is: az értelmi szintézis anyagához, az "érzéki sokféleséghez” a magában való dolognak az érzékeinkre gyakorolt hatása, affekciója révén jutunk. Noha Kant a magában való dolgot nem nevezi szubsztanciának, e funkciójának köszönhetően – mint arra újabban Rae Langton (Kantian Humility. Our Ignorance of Things in Themselves. Clarendon, Oxford 1998) is rámutatott – mégis a hagyományos értelemben vett szubsztanciával kerül közeli rokonságba. Ráadásul a magában való dolog és a transzcendentális tárgy terminusokat szinonímaként használja Kant, ily módon hallgatólagosan azonosítva a tárgytapasztalat két határfeltételét. Előadásomban ennek az azonosságnak a tárgykonstitúcióelméleti értelmezését szeretném felvázolni.

- 17.15-17.30 – vita
- 17.30-18.00 - Huoranszki Ferenc (CEU), Szubsztancia és változás.

Az előadás első részében röviden ismerteti a temporális azonossággal és változással
kapcsolatos két kurrens metafizikai elméletet: a négydimenziós esemény-elméletet,
illetve a hagyományos szubsztancia-elméletet. A második részben az utóbbi elfogadása
mellett érvel.

- 18.00-18.15 – vita

A további absztraktok a konferencia programjával egyetemben felkerülnek a kari honlapra.

Mindenkit szeretettel várunk!