Emlékszik, hogy mikor fordult érdeklődése a német nyelv és kultúra felé?
Eléggé korán. Sajnos csak egyik nagymamámat ismertem, de ő gyönyörűen beszélt németül és kislány koromban mindig megpróbált egy keveset beszélni hozzám németül is. Ugyan a német nyelvet úgy igazán csak a gimnáziumban tanultam meg, de gyerekkorom óta számomra egyértelmű volt, hogy németül tudni kell.

Miért döntött úgy, hogy az oktatói pályát választja?
A szentendrei ferencesekhez jártam gimnáziumba, ahol kiváló történelem- és némettanárom volt. Az utóbbi egyébként erdélyi szász származású. Már diákkoromban felfigyeltem e tanáraim oktatói munkájára. Ők és néhány más ottani szeretett tanárom tette számomra érdekessé a pályát.

Az egyik első Pázmányos évfolyamban végzett német-történelem szakon, így hallgatóként, majd később, miután ledoktorál az Eichstätti Katolikus Egyetemen, oktatóként is megtapasztalta milyen itt a légkör. Miért tartja különlegesnek ezt az intézményt?
Mindig azokat a tanárokat szerettem, akik nagy tudásúak voltak és ugyanakkor – természetesen csak akkor, ha betartottuk az íratlan szabályokat – egyenrangúként kezeltek minket, diákokat. Azóta több volt tanárommal (magyarral is, némettel is) vagyok baráti viszonyban, és nekem is vannak már volt tanítványból vált barátaim. Ennek a lehetőségét az is biztosítja, hogy a PPKE-n a nem túl nagy létszámú csoportok miatt a tanárok egyenként, személyesen is ismerik a diákokat, így közvetlenebb kapcsolatok tudnak kialakulni.

Volt olyan tanár, aki igazán komoly hatással volt a pályájára? Kik motiválták a leginkább?
Többen is. Vizkelety András professzortól tanultam meg a német kéziratokkal való foglalkozást és ha ezt Bajorországban bárhol elmondtam, azt a választ kaptam, „akkor magának megvannak a kellő alapjai, amire építhet”. Az első történeti kutatásaimhoz pedig Szögi Lászlótól, az ELTE Könyvtár főigazgatójától kaptam sok segítséget. Nagyban befolyásolta a szakmai életemet, hogy még tanulmányaim közben egy évet kint tanulhattam az Eichstätti Katolikus Egyetemen, ami Maróth Miklós professzor, akkori dékán által létrehozott kapcsolatok révén vált lehetővé. Eichstättben, ahol később a doktori tanulmányaimat is végeztem, pedig Elke Ronneberger-Siebold professzornak szinte minden nyelvtörténeti órájára bejártam, illetve Georg Steer és Rudolf Weigand professzoroktól is sokat tanultam. Utóbbi maga is történész végzettségű és a régebbi német irodalom tanítása során sok történeti elemre, kölcsönhatásra hívta fel a figyelmet. Végül pedig egy teológust, Bernhard Mayer professzort kell megemlítenem, aki engem ugyan nem tanított, csak az eichstätti doktori ösztöndíjam révén ismertem meg, egy igen határozott, de végtelenül emberséges személy volt és nagy segítségemre volt az ottani környezetbe való beilleszkedésben.

Mi az, ami segít abban, hogy olyan oktató legyen, mint akik Önt is ösztönözték?
Részben a családi neveltetésem, részben a jó tanáraim példája, hiszen többen, ha segíteni kellett, hajlandók voltak a mi érdekünkben gondolkodni, cselekedni. Oktatói munkámhoz a segítséget tanítványaimtól is kapom, ha egy-egy tanítványomban a tárgy iránti igazi érdeklődést fedezek fel, ez az én munkámnak is lendületet ad.

Elmondható, hogy a hallgatók kedvelik Önt, hiszen a Markmyprofessor oldalon azt írják, hogy kedves és segítőkész. Mi a jó tanítás, a jó tanár titka?
Röviden: tudás és emberség. Ehhez járul még az, hogy ha egy tanítvány valamilyen szempontból tehetséges, lehetőségeinkhez képest segítenünk kell, hogy a tehetségét minél jobban kibontakoztassa.

Mit gondol, mennyire népszerű ma a német nyelv a diákok között?
Úgy gondolom az angol mögött a német még mindig a második nyelv, amire egy Közép-Európában élő embernek szüksége van. Nem csak a történelmi okokból, hiszen számos történeti irat németül lelhető fel, de az Európai Unió egyik vezető, legnépesebb országa Németország és közvetlen szomszédunk Ausztria. És persze viszonylag közel esik Svájc, ami ugyan nem Uniós ország, de jelentős része németnyelvű.
Az utóbbi időben kezd fellendülni az érdeklődés, az elmúlt félévben három iskoláról is hallottam, ahol némettanárt kerestek.

2012-ben Ön kapta a Gragger Róbert-díjat, amely a germanisztikai kutatások jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet, valamint elismeri a germanisztikai kutatásokban elért kiemelkedő teljesítményt. Hogy érintette az elismerés, számított rá?
Azt, hogy felterjesztettek tudtam, de nem gondoltam, hogy meg is kapom. 2012-ben a Magyar Germanisták Társaságának szokásos évi közgyűlése és a hozzá kapcsolódó konferencia Szegeden volt és utólag tűnt csak fel, hogy abban az évben tanszékvezetőnk nagyon igyekezett ösztönözni rá, hogy utazzak le Szegedre. Aztán ott, pár perccel a díj átadása előtt a kuratórium egyik tagja szólt, hogy én leszek a díjazott.
Előtte egy évvel pedig szintén nagy meglepetésként ért, hogy a Modenai Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémia tudományos munkáért járó érmét megkaptam. Ők támogatták ugyanis egy kötetem megjelenését és így az ebben publikált munkát „sajátjuknak” tekintették.

Kutatási területe az utazási irodalom, a középkori német "enciklopédiák", a magyarországi német kéziratok. Jelenleg mivel foglalkozik?
A német nyelvű kéziratokkal való foglalkozás egyetemista korom óta kísér, még első eichstätti tartózkodásom során volt egy itthoni megbízásom, az Erlangeni Egyetemi Könyvtárban kellett anyagot gyűjtenem az egyetemi anyakönyvekből, majd a német nyelvű szakdolgozatom egy az Országos Széchényi Könyvtárban található német nyelvű útleírásról szólt. A téma iránti érdeklődésem megmaradt, így később is foglalkoztam útleírásokkal. A doktori témám egy középkori kéziratban fennmaradt „enciklopédia” szövegkiadása és tudományos vizsgálata volt, aminek eredeti kéziratát a Löwenstein-Wertheim-Freundenberg hercegi család kreuzwertheimi könyvtárában őrzik, és noha mikrofilmről dolgoztam, a kéziratot alkalmam volt a helyszínen megtekinteni. Érdekesség amúgy, hogy az a német kolléga, aki akkor sokat segített nekem, ma Tokioban germanisztika professzor.
Később már a PPKE adjunktusaként az egyetemi munka mellett az Oszágos Széchényi Könyvtár Kézirattárában is dolgoztam, hat évig, itt fordult az érdeklődésem még inkább a magyarországi német kéziratok felé. A mostani kutatási témám is a magyarországi németséghez és német kéziratokhoz kötődő interdiszciplináris téma, a cipszerek (szepesi szászok) kultúrája. 2017-ben Lőkös Péter kollégámmal az akkori harmadéves hallgatók közreműködésével összeállítottunk egy vándorkiállítást, ami Piliscsabán, az OSZK-ban és a Budapest-Németajkú Református Egyházközségnél volt látható. Idén pedig 2019. október 10-e óta (2020. január 19-ig) látható az Országos Evangélikus Múzeumban egy kiállítás, amely a mi szakmai anyagunkat átvette és használati tárgyakkal kiegészítette. Ha sikerül az anyagi hátterét megteremtenünk, akkor a távlati tervek között szerepel az Egyetem egy másik tanszékével közösen egy szepességi utat megszervezni a hallgatóknak.
Jelenleg pedig az egyik cipszer író, költő, műfordító és irodalomtörténész Lám Frigyes hagyatékának a feldolgozásával foglalkozom, akit egyébként a Szent István Akadémia tagjai sorába is választottak, de tagja volt a Magyar Írószövetségnek, a Pen Clubnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, hogy csak néhányat említsünk. Ennek során bukkantam két kézírásban fennmaradt regényére, melyeknek kiadását is tervezem. Ezekben számos információ található a késmárki cipszerek XX. század eleji életére vonatkozóan. Művei egyúttal fontos kultúrtörténeti, dialektológiai értéket is képviselnek, azáltal hogy az irodalmi német nyelv mellett az egyik eltűnőben lévő szepesi szász nyelvjárást is avatottan használja.

Az oktatás és kutatás mellett mire marad ideje? Hogyan tud kikapcsolódni?
Szabadidőmben is szeretek olvasni. Nagyon szeretek úszni, lehetőleg nyáron, amikor szabad vízben tehetem és az úszás élményéhez hozzájárul például a közelemben váratlanul felbukkanó vizimadarak látványa is, ezért hacsak tehetem, messze elúszom a strandoktól. Szeretem a természetet és szeretek utazni is. Úti élményeim eddig főként szakmai konferenciákhoz, ösztöndíjakhoz kötődtek, de remélem lesz majd lehetőségem kötöttség nélkül is felkeresni néhány érdekesebb tájat, épületet, műalkotást. Ha néha időm van rá, szórakoztat, hogy új receptek alapján főzök, vagy esetleg újakat találok ki.

Az interjút Kemény Mária készítette.