A Campus Hungary ösztöndíjprogram keretében pályáztunk 15-en germanisztika szakos hallgatók a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről. A tanulmányi kirándulásunkat Bécsbe terveztük, ahol olyan egyetemi és kulturális programokon vettünk részt, mely kiegészíti itthoni tanulmányainkat. A munkatervben szerepelt a következő múzeumok látogatása: Belvedere Kastély, Albertina, Szecessziós Ház. Emellett egy-egy idegenvezetés keretében meglátogattuk az osztrák Nemzeti Könyvtárat és a Bécsi Egyetem Germanisztika Tanszékének könyvtárát is. Az egyetemen tett látogatásunk során beültünk M. Rohrwasser Kafka és expresszionizmus című előadására is. A következőkben erről számolunk be részletesebben.
A Belvedere pompázatos barokk kastély, ma Ausztria egyik legjelentősebb művészeti gyűjteményének számít, az osztrák művészet remekeit mutatja be a középkortól a jelenkorig.
Utunk első állomásaként a Belvedere kastélyt látogattuk meg, ahol a francia kertet pillanthattuk meg először, majd a vezetés során az épület belsejét is, képekkel együtt. Vezetőnktől sok hasznos információt kaptunk. Többek között azt, hogy a csodás épületegyüttes Savoyai Jenő herceg halála után Mária Terézia tulajdonába került, aki császári galériát helyezett el benne. A XIX. Század végén a trónörökös, Ferenc Ferdinánd lakhelyeként szolgált az épület. Az ellene elkövetett merénylet után tört ki az első világháború. 1919 óta az Osztrák Képtár található a Belvedere-ben.
A német nyelven hallgatott előadás a történelmi információval bővelkedő szakmai tudást nyújtott. Ezt erősíti a képtár, melyet a Felső- Belvedere-ben láttunk. Itt mutatják be az osztrák művészet legjelentősebb alkotásait a középkortól a barokkon át egészen a jelenkorig. Amit igazán jónak találtunk a csoportból többen is, az a találkozás volt Gustav-Klimt művészetével. Ezt a saját szemünkkel is láthattuk, mert a Belvedere-ben található a világ legnagyobb Gustav-Klimt festménygyűjteménye, valamint Egon Schiele és Kokoschka mesterműveiből is ízelítőt nyújt. Az állandó kiállítás fénypontja a Felső-Belvedere- képtárban Klimt „Csók" és „Judith" című alkotása. Erről vezetőnk is részletes és nagyon érdekes beszámolót tartott az előadás második felében.
Az Alsó- Belvedere és az Orangerie (Narancsház) is a megtekintett épületek közé tartoznak. Savoyai Jenő herceg lakószobának használta. Ma dísztermeinek pompája nyűgözi le a látogatókat. Ebben az épületben az időszakos kiállítás tekinthető meg. Ebben a hónapban az Hundertwasser képeit és Japánnal való kapcsolatát mutatják be.
A két épület között a csoport tagjaira nagy hatással volt a gyönyörű fasor és kert látványa a virágos ligetek szépsége, így nem csak a tudásunk, hanem a lelkünk is gazdagodott.
A Friedrichstraße sarkán található egy feltűnő épület, a Secessionsgebäude (Szecessziós Ház). A galéria szecessziós műalkotásokat őriz. A művészeti mozgalom 1897-ben indult, amikor Gustav Klimt húsz művésztársával a megszokott bécsi hagyományoktól eltérő új stílust kívánt teremteni, így megalakították a bécsi Secessiont. A bejárat fölött az alábbi felirat olvasható: ,,Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit" (A kornak művészetet, a művészetnek szabadságot). Az épültet arany babérlevelek koszorúzzák, mely a művészet és a természet szabadságát szimbolizálja. Gyűjteményében megtekinthetők kortárs alkotók munkái is. Az alsó szinten megtekinthettük Klimt híres Beethoven-frízét, melyet a Secession XIV. kiállítására készített 1902-ben.
A kiállítás nagyon hasznos volt, mert átfogó képet kaphattunk Gustav Klimt művészetéről. Már elméletben megismertük ezt a stílust és élőben is betekintést nyerhettünk ebbe a különleges világba. Az idegenvezető számos hasznos és érdekes információval szolgált, melynek segítségével még inkább sikerült megérteni ezen korszak gondolatvilágát. Emellett bevezetett minket a kulisszák mögé, és megmutatta, milyen technikával érik el a műteremben a tökéletes fényviszonyokat, valamint, hogy hogyan készítenek elő egy újabb kiállítást a fő kiállító teremben. Nagyon érdekes volt látni, hogyan is szervezik az ehhez hasonló kortárs kiállításokat. Ezen kívül elmesélte a Szecessziós Házat fenntartó szervezet történetét, és működését. Lényegében bepillantást nyerhettünk a modern kortárs művészet egyik önszervező mozgalmába.
Bécsi kirándulásunk során sort kerítettünk a város történelmi központjában található, Albrecht főherceg egykori pompás palotájában berendezett Albertina múzeum megtekintésére is. Kiemelten fontosnak találtuk a múzeum megtekintését, mivel ez ad otthont a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb grafikai gyűjteményének, többek között körülbelül 65000 rajznak és több, mint egymillió rézmetszetnek. A kiállított és archivált tárgyak a késő gótika és a kortárs művészet közötti időszakot ölelik fel.
Tanulmányaink szempontjából rendkívül hasznosnak bizonyult a kiállítás megtekintése, mivel kellő előismerettel rendelkeztünk ahhoz, hogy jobban átérezzük a képek által prezentált stílusok és művészeti ágak hatását és motívumait.
Már maga az épület is említésre méltó. A múzeum egy hosszabb felújítás után (1996-2003), 2003 óta újra teljes pompájában tündököl, és mintegy három emeleten várja a műkedvelő nagyközönséget. A klasszicista stílusban épült hercegi palota a mai kor kívánalmai szerint született újjá.
Látogatásunkat a Bosch, Bruegel, Rubens, Rembrandt című időszaki kiállítással kezdtük. A kiállítás címadó művészei a 17. század legkiemelkedőbb festői közé tartoztak. Rembrandt gyakorlott metszetkészítő volt, emellett számos rajza és rézkarca is fennmaradt, amik itt is kiállításra kerültek. Alkotásai abban az időszakban születtek, amelyet holland aranykornak vagy egyszerűen Rembrandt korának nevezünk. A képek témája és ábrázolásmódja teljesen visszaadta a korabeli életérzést, mind a színvilágban, mind pedig az emberek tekintetében.
A múzeum nagy hangsúlyt fektet a modern művészetre is, Monet-tól Picasso-ig című állandó kiállításán a leghíresebb festők képeiből találhatunk egy csokorra valót, köztük Monet, Renoir, Degas, Cézanne, Toulouse-Lautrec, Miró és Picasso műveit. Az adott pillanatot megragadni kívánó, kellemes, lágy pasztellszíneket alkalmazó impresszionistákon keresztül eljutunk a polgári társadalom ellen tiltakozó, bátor, eleven ecsetkezelésű expresszionistákig, végül a két világháború közti kiábrándult világban ható szürrealizmusig, aminek művészei egy szebb világról álmodoztak és ezt próbálták megjeleníteni festményeiken is.
A Habsburg dísztermekben sétálva a látogató egy rég letűnt korba csöppen. Mérhetetlen pompa és csillogás reprezentálják azt az elképesztő gazdagságot, amelyben a császári család élt.
Emellett még megtekinthettük Max Ernst első ausztriai retrospektív kiállítását is. Mintegy 180 műtárggyal, köztük festményekkel, kollázsokkal és szobrokkal, valamint illusztrált könyvekkel és dokumentumokkal tisztelegtek a német szürrealista művész előtt. Mély benyomást gyakorolt ránk a színek és technikák széles skálájának alkalmazása. Max Ernst a századforduló jelentős egyéniségei közé tartozott. Először kísérletezett olyan új technikákkal, mint a kollázs, a frottage (dörzsölés) vagy a grattage (kaparás).
A három szint bejárása után szellemiekben mérhetetlenül gazdagabban hagytuk el az épületet. Rálátásunk nyílt, hogyan hatottak azok a művészeti irányzatok a képzőművészet területén is, amiket irodalmi élményeinkből már ismertünk.
A tanulmányút második estéjére (április 24.) koncertlátogatást terveztünk. Az utat megelőzően többféle lehetőség is felmerült. Szóba kerültek a kávéházi koncertek. Több helyet is találtunk, de túl nagynak bizonyult a csoportlétszám, és sehol sem tudták volna biztosítani számunkra a szabad férőhelyeket. Azt semmiképp sem szerettük volna, ha több kisebb kávézóba szóródunk szét. Érdekelt volna minket a jazz zene is, de ez a fajta zenei stílus nem tudta volna kellőképpen tágítani a német zenei tudásunkat. Ezért fordultunk a klasszikusabb műfajok felé, és választottuk ki a Gesellschaft für Musiktheater keretein belül Atsuko Kawamura zongoraestjét, ahol Wolfgang Amadeus Mozart, Robert Schumann és Johannes Brahms ismert dallamai mellett Lukas Proyer egy modern műve is felcsendült.
Atsuko Kawamura Mikasában, Hokkaidoban született. Négy évesen kezdett el zongorázni és már tizenegy évesen kitűntetést kapott. Iskoláit Tokióban a Toho-Gakuen zenei gimnáziumban valamint annak egyetemén végezte. Miután Bécsben telepedett le, a bécsi konzervatóriumban mélyítette tovább tudását. Szólistaként és kísérőként is fellépett Németországban, Franciaországban, Japánban és természetesen Ausztria szerte is.
A művésznő kétórás koncertet adott, a híres német zeneszerzők úgynevezett fantáziadarabjaiból. A fellépés nyitányaként Mozart két fantáziája csendült fel. Az osztrák klasszicista zeneszerző nemcsak a városnak vált emblematikus figurájává, de dallamai világszerte közismerté tették őt. Az este folyamán megszólaló darabok szerzői is – kiváltképp Brahms, aki maga is Bécsben élte le élete nagy részét – tudatosan nyúltak vissza a bécsi klasszicista zenei formákhoz, és merítettek ihletet Mozart műveiből. Az újdonságot Lukas Proyer jelentette Fantasie für Elie-jével, mely modern keletkezésével (2011) észrevétlenül simult bele az este uralkodó stílusába. Bár mindenki által elismert és világszerte híres zeneszerzők művei kerültek terítékre, mindenképp hasznosnak mondhattuk az estét. Nemcsak azért, mert a rövid dallamok tökéletes összeválogatása révén betekinthettünk a német, azon belül is az osztrák zenei kultúra világába, hanem mert olyan darabok hangzottak el, melyek annak ellenére, hogy az alapműveltség részét képezik, sokszor háttérbe szorulnak ezen komponisták ominózusabb és híresebb műveivel szemben. Felemelő élmény volt elmerülni a rövidke darabok gyors és virtuóz valamint lágy és puha hangjainak művészi előadásmódjában.
A koncert végén az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy-egy szál fehér rózsával személyesen köszönthettük a művésznőt és férje jóvoltából közös képet is készíthettünk vele.
Csütörtökön (április 25.), miután találkoztunk a Bécsi Egyetem germanisztika intézetének vezetőjével, Prof. Dr. Constanze Fliedl asszonnyal, és megköszöntük neki a vendéglátást valamint a lehetőséget, hogy betekinthetünk az egyetem germanisztika tanszékére, és részt vehetünk az egyetem hétköznapjaiban, betekintést nyerhettünk a tanszék könyvtárába és meghallgattuk M. Rohrwasser, egyetemi tanár, előadását.
Délelőtt lehetőségünk nyílt egy vezetés során megismerkedni a tanszék könyvtárával, és annak használati szabályaival. Vezetőnk többek között elmagyarázta nekünk, milyen kódokat és feliratokat kell figyelembe venni a könyvön, melyik mit jelent, és milyen típusú könyveket hol találunk, illetve, hogyan kérethetünk fel könyveket, szakdolgozatokat vagy disszertációkat a raktárból. Emellett bemutatta azt is, hogyan működnek a helyspórolás céljából épített új mozgatható polcsorok, és hol, hogyan és mennyiért tudjuk a kiválasztott könyveket fénymásolni vagy scannelni.
A vezetés után még néhány órát maradtunk, hogy a lehetőséget kihasználva a bécsi germanisztikás könyvtárban kutathassunk itthoni tanulmányainkhoz és dolgozatainkhoz, hiszen az sokszor nagyobb a mi itthoni, tanszéki könyvtárunknál, így sokkal több könyvet és aktuális tanulmányokat is tartalmaz.
A könyvtárban tett látogatásunk nem csupán az ott végzett kutatómunkánk miatt volt hasznos. Több szakdolgozónk jön a Bécsi Egyetem könyvtárába, mert bizonyos szakkönyvek Magyarországon nem hozzáférhetőek, míg Bécsben az egyetemi- vagy a Nemzeti Könyvtárban fellelhetőek és kutathatóak. Emiatt a jövőre nézve fontos, hogy kiigazodjunk ezekben a könyvtárakban és tisztában legyünk a könyvek csoportosítási rendszerével, valamint a kölcsönzés és a szabadpolcos használat szabályaival.
Az előadás délután három órakor kezdődött, címe pedig Kafka és az expresszionizmus volt. A másfél óra alatt a kiemelt téma valamint az expresszionizmus nem kanonizált művei mellett egy kicsit továbbhaladva Thomas Mann Márió és a varázsló című művéről, valamint Arthur Schnitzler A jóslat című elbeszéléséről is érdekes információkat hallhattunk.
Érdekes volt számunkra a téma megközelítése. A tanár úr Lukács György A regény elmélete című műve felől közelítette meg az óra anyagát. Lukács György regényfelfogása – ami a regényt a polgárság műfajává teszi, és ami a polgári regényben látja a széppróza jövőjét – szembehelyezkedik a Kafka által képviselt formákkal, elítéli művei nyomasztó hangulatát, modernitását, az általa ábrázolt valóságot.
Ezt követte egy általános elméleti áttekintés az expresszionizmusról és a dadaizmusról, majd pedig Kafkáról volt szó. A tanár úr az életrajzi ismertető után Kafka fő műveire tért át. Beszélt A per-ről, Amerika-ról valamint A kastély-ról. Mindhárom műve halála után, posztumusz jelent meg barátjának közreműködésével. Az előadás nem kimondottan a művekre, hanem inkább azok európai recepciójára, befogadásának történetére helyzete a hangsúlyt. Több országban (köztük például Oroszországban is) a művek vizsgálata politikai és/vagy ideológiai értelmezésekkel is párosult. Kafkáról és a korszakról általában, mint BA-n, mint pedig MA-n több előadást is hallgattunk, azonban mivel azok többnyire csak a fő alkotásokra és azok irodalmi elemzésére korlátozódtak, sok új információt tudtunk meg a művek továbbélésének körülményeiről, ezzel is bővítve Kafka-tudásunkat.
Az előadás második felében Thomas Mann valamint Arthur Schnitzler művei nyomán vizsgáltuk meg a varázslók, mágusok és általában a misztika világának továbbélését az irodalomban. Ez utóbbi kiemelten hasznos volt a számunkra, ugyanis az előadást követően egy otthoni szemináriumon éppen az itt tárgyalt Schnitzler-novellát elemeztük. Nagyon érdekes volt az elemzésbe bevonni azokat a kint tanult dolgokat, amiket az előadáson dr. Rohrwassertől hallottunk, mint például a misztikus novellákban előforduló mágusok nevének elemzését, és az abból levezethető értelmezéseket.
Összességében egy nem könnyű, de valóban tartalmas előadást láthattunk a „Theater zum Fürchten" nevű társulat előadásában a bécsi Theater Scala-ban. Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan művet tekintsünk meg, mely szorosabban kapcsolódik a korszakhoz, amellyel foglalkozunk. Így esett választásunk Thomas Bernhard Der Theatermacher című darabjára. A kellemes kikapcsolódás mellett lehetőségünk nyílt napokkal később is (újra)értelmezni az író által felvetett gondolatokat.
Thomas Bernhard (1931. Hollandia - 1989. Ausztria) a 20. század második felében élő egyik legmeghatározóbb német nyelvű szerző; ill. osztrák író volt. Többek között verseket, színdarabokat, prózaműveket írt. 1984-ben írta meg Der Theatermacher című darabját.
A darabban az író kedvelt témái közül több is megjelenik, úgymint: a Thomas Bernhard által kaotikusnak érzékelt külvilág, a betegség (például Bruscon feleségének tüdőbetegsége), a halál és az osztrák hétköznapok általánosságban, illetve az osztrák-német kulturális hagyományok (keddenként a „véres hurka – nap"). Általában, több színdarabja is gyakorlatilag egy végjáték, finálé. Jellemzőek rájuk a szubjektív-monológok; illetve az, hogy a történetek valódi helyszíneken és valós időben játszódnak. Túlzó stílusával és a mű egyfajta apodiktikus hangnemével kívánja provokatívan felfedni az élethazugságokat. Előadásai esetenként nem voltak mentesek a botrányoktól sem.
A viszonylag kicsi (teltházas) színházterem családiassá tette a darab hangulatát. A nézők sokkal közvetlenebbül helyezkedhettek bele a darab történéseibe. A már korábban említett monológ kiválóan érvényesült a darabban. Rainer Friedrichsen (Bruscon) színészi alakítása bámulatos volt. A díszlet kiváló környezetet szolgáltatott a darabnak – az este folyamán a történetbeli vendéglő elhanyagolt ebédlője (terme) átalakult egy kis színházteremmé, - színház a színházban. A két részt a díszlet szemléletesen választotta szét; hiszen az első rész folyamán a nézőtér, míg a második rész alatt már a színpad felől figyelhettük a kulisszák mögött zajló a történéseket.
A cselekmény röviden: A színész (Bruscon) Utzbach-ba utazik; hogy a színtársulat tagjaival (amely a családjából állt) előadja „Das Rad der Geschichte" (A történelem kereke) című darabját. Utzbach egy csekély lélekszámú helység, mely a színész ambícióihoz képest túlságosan elégtelen – ugyanakkor családját sem tekinti megfelelő tehetségű színészeknek. A darabnak teret adó vendéglős családjával lehetőségeihez képest igyekszik a színész(ek) igényeit kiszolgálni, - többnyire sikertelenül. Több tényező is hátráltatja az előadást: a vendéglőben világít a vészkijáratot jelző lámpa, holott a darab végéhez teljes sötétség szükséges, de a tűzoltóparancsnok, aki megoldhatná a kérdést, nehezen fellelhető. Valamint a településen minden kedden „véres hurka - nap"-ot tartanak, ami miatt az előkészületek segítség nélkül csak akadoznak. A végén a sok nehézség ellenére elérkezik az esti előadás pillanata – ekkor azonban a közben tomboló vihar villáma belecsap a parókiába, s a teremben lévők (Bruscon-on és a lányán kívül) kirohannak segíteni az oltást – így az előadás végül meghiúsul...
Bécsbe szervezett tanulmányutunk egyik fő célja volt, hogy megismerjük a város könyvtárait, melyek tanulmányaink szempontjából fontosak lehetnek számunkra. Így a Bécsi Egyetem Germanisztika Könyvtára mellett elterveztük, hogy ellátogatunk az Osztrák Nemzeti Könyvtárba is. A Nemzeti Könyvtárba tett látogatásunkat április 26-ára, péntekre terveztük, és email-es egyeztetés útján 10 órára vezetést is foglaltunk. Az utazást megelőző levelezésünk során konkretizáltuk, elsősorban mi az, ami érdekelné a csoportunkat, így legfőképp a Nemzeti Könyvtár felépítésére, az olvasótermekre és különleges gyűjteményekre, illetve magára a kölcsönzési rendszerre helyeztük a hangsúlyt.
A könyvtárba való megérkezésünket követően vezetőnk, Frau Rait elsőként általánosságban bemutatta egy alaprajz segítségével, milyen egységekből épül fel a könyvtár, milyen főbb gyűjtemények tartoznak hozzá és ezek hol találhatók. Ezáltal átfogó képet kaphattunk arról, milyen hatalmas mennyiségű, és egyre csak bővülő anyag van a könyvtár birtokában. Ezek egy része közvetlen elérhető, míg másokhoz interneten keresztül történő könyvtári igénylés szükséges, mert ezek raktárakban találhatók. Frau Rait külön hangsúlyozta, hogy a könyvtár anyagának egyre nagyobb része archiválva van, interneten keresztül elérhető.
A bevezetőt követően a könyvtár egy termét tekintettük meg, ahol az előbb említett archiválás zajlik. Az épp soron következő, hatalmas kötetekben összegyűjtött folyóiratok mellett továbbhaladva egy raktározó helységbe jutottunk, ahol vezetőnk érdekességként összehasonlítást tett régi és új, gyermekek számára készült ismeretterjesztő folyóiratok között, beszélt a könyvtári kölcsönzés rendszeréről, bemutatta, hogyan, milyen speciális szerkezet segítségével juttatják fel a -4. emeletről a kikért könyveket olvasóik számára. Bepillantást nyerhettünk maguk a könyvtári dolgozók munkakörülményeibe is, és megtudtuk, hogy az ottani egyetemi hallgatók is előszeretettel látogatnak el a könyvtárba, habár egyetemük önmagában egy hatalmas könyvtárat tart fenn. Bizonyos időszakokban majdhogy nem küzdelem folyik az ülőhelyekért. A vezetés zárásaként a kikért könyvek rendszerezésébe kaphattunk bepillantást, és megnéztük az olvasótermet is.
Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban tett látogatásunkat egyetemi tanulmányaink szempontjából utunk egyik leghasznosabb eseményének tekinthetjük, hiszen egy olyan, számunkra jól használható, beláthatatlan mennyiségű német nyelvű munkát magába foglaló könyvtárat ismerhettünk meg, melyhez, viszonylagos közelsége végett, a későbbiekben is bármikor fordulhatunk. Külön köszönet illeti Riba Klárát a szervezőmunkáért.
(A fényképeket Hillebrand Barbara készítette)
