Pázmányos győzelem a Chinese Bridge versenyen

2026.06.01.

Remekül szerepeltek a Pázmány kínai szakos hallgatói a XXV. Kínai Híd nyelvi versenyen: Tóth Márton Viktor lett a bajnok, a harmadik helyezést pedig Tihanyi Balázs Bálint szerezte meg.

2026. május 29-én a Miskolci Egyetemen rendezték meg a XXV. Chinese Bridge nemzetközi nyelvi verseny magyarországi fordulóját a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete és a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetsége szervezésében.

A Chinese Bridge Kína hivatalos nyelvi versenye külföldi diákok számára. Az egyes országok bajnokai bejutnak a kínai világdöntőbe, amelyet Kína legnagyobb szórakoztató televíziócsatornája, a Hunan TV közvetít, az adásoknak több mint százmillió nézője van.

Az idei verseny győztese a Pázmány kínai szakjáról került ki: a másodéves Tóth Márton Viktor nemcsak egyetemünket, hanem hazánkat is képviselni fogja a világdöntőben. Oklevelét Gong Taótól, a Kínai Népköztársaság nagykövetétől vehette át. A versenyen megosztott harmadik helyezést ért el az elsőéves Tihanyi Balázs Bálint, aki mindössze tavaly szeptember óta tanulja a kínai nyelvet. Mint a legjobban szereplő intézmény, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezői különdíjat kapott, ezt Salát Gergely tanszékvezető vette át Yang Xiuhuától, a kínai követség oktatási tanácsosától.

A hallgatók felkészítő tanára Kou Danyang anyanyelvi lektor volt. Gratulálunk a hallgatóknak a remek eredményért, és szurkolunk Tóth Márton Viktornak a szeptemberi világdöntőben!

 

Események

05.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK X TANSZERGYŰJTÉS
Danubianum
14.
2026. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum, Jelenits István terem
14.
2026. okt.
BTK
Reflexió és modernitás: A modern én születése a kora újkorban
Danubianum 007
14.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK X ÖSSZPÁZMÁNY X KARAOKE NIGHT
Habakuk bár, Budapest, Erzsébet krt. 12, 1074
14.
2026. okt.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
További események
szechenyi-img-alt