I. Scriptorium konferencia a Váci Püspöki Palotában

2017.05.10.
Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a PPKE BTK Klasszika Filológia Tanszéke és az Ókortudományi Társaság Piliscsabai Tagozata közös szervezésében 2017. május 11–12-én került sor az I. Scriptorium konferenciára a váci püspöki palotában.

A váci püspöki palotában tartott tudományos tanácskozást Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg, majd Varga Lajos váci segédpüspök és Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora köszöntötte a résztvevőket. A kétnapos konferencián hat szekcióban mintegy harminc előadás hangzott el, amelyeknek középpontjában a kézirat és kéziratosság fogalmai álltak. Az elhangzott előadások a kutatók érdeklődésének megfelelően nyelvészeti, történeti, filológiai stb. szempontból közelítettek a térben és időben is nagy távolságokat befogó fogalmakhoz (esett szó középkori magyar kódexekről, perzsa és szír kéziratokról, görög papirusztöredékről, a váci gyűjteményekben őrzött kódextöredékekről és feldolgozatlan iratállományokról stb.). Mindez lehetővé tette, hogy termékeny diskurzus kezdődjék a különböző tudományterületek művelői közt egy olyan kérdésben, amely vizsgálatának és kutatásának eredményei megtermékenyítően hathatnak más tudományterületekre is. A résztvevők sikeresnek ítélték a konferenciát, s szilárd az elhatározás, hogy folytatni kell a megkezdett párbeszédet. A szervezők a tanácskozás anyagát önálló kötetben kívánják megjelentetni.

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Az erőszak formái eszmetörténeti, politikatörténeti, stratégiai aspektusokban – A pszichikai és fizikai hadviselés
Danubianum 114
09.
2025. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar beszéd verseny
Iohanneum Díszterem
09.
2025. máj.
BTK
Eurázsia Hajnala / PEACH Junior hallgatói konferencia
Danubianum
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
További események
szechenyi-img-alt