1637. március 19-én hunyt el Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek, az ellenreformáció prédikátora, a nagyszombati egyetem megalapítója.

Pázmány Nagyváradon, tehát az Erdélyi Fejedelemség területén született, protestáns kisnemesi családban. Tizenhárom évesen katolizált, majd belépett a jezsuita rendbe, tanult Kolozsváron, Bécsben, és Rómában, Graz egyetemén pedig hittudományt oktatott. 1607-től tevékenykedett Forgách Ferenc esztergomi prímás környezetében, az ellenreformáció egyik leghíresebb prédikátoraként meglepő eredményeket érve el a nemesi családok rekatolizálásáért folytatott harcban. Pázmány sikere abban rejlett, hogy felismerte, az anyanyelv sokkal közelebb hozhatja a katolikus vallást a hívőkhöz, hitvitázó írásait is magyarul adta ki. 1613-ban jelent meg legfontosabb műve, az Igazságra vezérlő kalauz. Forgách érseket 1616-ban követte a prímási székben, térítő sikereit 1629-ben bíborosi kalappal jutalmazta VIII. Orbán pápa. Politikusként Pázmány közvetítőként próbálta elősegíteni az erdélyi és királyi részek közötti békét és együttműködést, I. Rákóczi Györggyel (ur. 1630-1648) jó barátságot ápolt, többször vissza is tartotta az erdélyi fejedelmet a harmincéves háború során Magyarország megtámadásától. Pázmány a legkiemelkedőbb teljesítményt az oktatás fejlesztése és a magyar nyelv ápolása terén nyújtotta. Utóbbit írásai, előbbit pedig iskolaalapításai jelzik: papneveldét alapított Nagyszombatban és Bécsben (1623 – Pazmaneum), melyeket saját érseki vagyonából finanszírozott. Pázmány Péter alapította meg 1635-ben, bölcsészeti és teológiai fakultással a nagyszombati egyetemet is, mely számos mai felsőfokú iskola (pl. ELTE, SOTE, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) őse, évszázadokig a legjelentősebb magyar felsőoktatási intézmény volt. Pázmány a XVII. századi magyar művelődés legjelentősebb alakja volt, a török kor nehézségei között nem csak a katolikus egyház, de egyetemes nemzeti kultúránk is sokat köszönhetett neki.  

Szerző: Tarján Tamás