2009. november 11-től élesben működik a multimédiás tartalmakat kínáló Médiakapu és karunk Kommunikáció intézetének új portálja.
Legalább húsz-huszonöt ember, tanár és diák gyűlt össze a Iustineum emeletén szerdán, hogy részt vehessen a két, minden BTK-s hallgató számára készült portál hivatalos megnyitóján és koccinthasson a sikerre. Cser András dékánhelyettes, Kovács Ákos, intézetvezető és Bíró Mátyás, tanár, projektvezető mondott rövid köszöntőket az eseményen.
- A Médiakapu hatékony működése a diákokon is múlik, a tartalmakat ők generálják, az oldal nekik és értük készült – közölte Kovács Ákos, intézetvezető. Külön kiemelte, hogy az oldalon való publikálás később kitűnő referenciaként szolgálhat. A Médiakapu a "lehetőség", hogy a hallgatók olyan internetes tartalmakat hozzanak létre közösön a tanárokkal, amit élvezettel böngészhet minden Pázmányos hallgató.
Cser András közölte: mindig is csodálta a kommunikáció szak megújulásra való képességét, és a lendületet, amely mindig jellemezte. Hangsúlyozta, hogy ilyen és ehhez hasonló innovatív törekvéseket a vezetés mindig készségesen támogatni fog.
Bíró Mátyás a fejlesztés menetéről szólt, mint mondta: tavaly szeptemberben indult a tervezés, azaz hosszú út vezetett az új oldalak élesítéséhez, de megérte. Megjegyezte azt is, hogy a Médiakapu már számos web 2-es funkcióval rendelkezik, mint például az RSS funkció, tartalom megosztás a Facebook, MySpace, Twitter stb. alkalmazásokkal, de a fejlesztés egy ilyen portál típusú weblapnál sohasem állhat le, ezért várják az észrevételeket és javaslatokat ezután is. Köszönetet mondott a projektben részt vevő tanároknak és diákoknak, külön kiemelve a portálszerkesztés szemináriumok hallgatóinak munkáját.
[Szerző: Vida Eszter, Médiakapu]