Akikre büszkék lehetünk

2010.12.07.

A Kommunikáció és Média Intézet hallgatói az utóbbi években halmozzák az első helyezéseket, győzelmeket. Idén elsősorban a rádiósok alkottak maradandót, tavaly viszont újságíróink jártak az élen.

2009 eredményei

A sort Havasmezői Gergely média szakos hallgató nyitotta, aki megírta az év szakdolgozatát. A pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Társasága hirdette meg, kommunikációtudomány kategóriában pedig Havasmezői Gergely győzött. Témavezető tanára Speidl Zoltán volt, győztes szakdolgozata: A Vörös Újság - Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban. 1918-1919. címet viseli.

Majd ősszel Pion István hallgatónk, a Magyar Hírlap munkatársa elnyerte Makó Város Önkormányzata és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által alapított díjat. A díjjal a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) méltó emléket kíván állítani a makói születésű sajtómágnásnak, a modern újságírás egyik megteremtőjének, Pulitzer Józsefnek. Céljuk, hogy segítsék és támogassák a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívják a figyelmet az újságírás közéleti fontosságára. Mindezt a pályadíj is bizonyítja, ami az Oktatási és Kulturális Minisztérium által felajánlott bruttó ötszázezer forint és Makó város díja: Kiss Jenő szobrászművész alkotása, egy zsűrizett sorszámozott Pulitzer-szobor.

A 2009-ben második alkalommal hirdettek a Junior Prima Primissimán magyar sajtó kategóriát. A tavalyi győztesek Csillag Péter és Stumpf András, szintén Kommunikáció Intézetünkhöz kötődnek. Csillag Péter már ekkor a Nemzeti Sportnak dolgozott egyetemei tanulmányai mellett, Stumpf András szintén korábbi hallgatónk a Heti Válasz munkatársa.
Az elismerést tíz, 30 év alatti újságírónak adományozták és a díjazottak az elismerést tanúsító oklevél mellett egy Kincsem-szobrot és hétezer eurót is kaptak. Első alkalommal -2008-ban-karunk volt tanítványa és egyik jelenlegi oktatója Iványi Balázs részesült az elismerésben.

Idén a rádiósok az élmezőnyben

„Az év diákrádiósának” négy pázmányos diákot választottak. A DUE (Diákújságírók Országos Egyesülete) országos diákrádiós pályázatán az első helyezést Kiss Anett, Kovács Piroska és Stolczenberger Klára együttes erővel zsebelte be, Túl a bölcsészeten c. műsorukkal. A szinkronrendezés és a szinkronizálás érdekességeit mutatták be filmrészletekkel és a stúdióban vendégük volt Tomasevics Zorka szinkronrendező is. „Amikor pályáztunk, szoros mezőnyre számítottunk. A Sajtófesztiválon rengeteg gyerek és műsor pályázott, de mi „idősebbek” kaptunk meg a díjat. Természetesen az elismerés az nagyon jól esett mind hármunknak. A rádiózás elég fontos szerepet játszik az életemben, mert rengeteg kihívást érzek benne.”- emlékszik vissza Stolczenberger Klári a megmérettetésre.

A verseny második helyezettje - szintén a Pázmány diákja- Molnár Zsuzsanna lett, aki egy komolyabb témával rukkolt elő, a szimbólumokkal ismertette meg a hallgatóságot. A tavalyi évben azonban Zsuzsanna érdemelte ki az első helyezést, akkori munkáját a zsűri így értékelte: Molnár Zsuzsanna nyertes pályamunkája a legértékesebb közszolgálati rádiós hagyományok méltó örököse.

Nem sokkal ezután Papp Emese és Cseh Miklós érdemelte ki az első helyezést az - Országos Diákszínjátszó Egyesület és a Tilos Rádió- Rádiójáték pályázatán, melynek célja e speciális színházi műfaj megismertetése, népszerűsítése és egyben ifjú tehetségek felfedezése volt. Két hallgatónk Katona József halálának 180-ik évfordulójára készítette műsorát, ami a zsűri szerint „művészi igényű, irodalmi dokumentumjáték, a feature színvonalas példája. Tiszta hangzás, egyszerű, hallgatóbarát építkezés, jó megszólalások…”

Áprilisban a rádiós élmezőnybe beférkőzött Faragó Mária (missqkac), aki Magyarország első netminiszterelnök választása indult, és meg is szerezte a második helyezést. Kampánya a nők és az internet kérdéskörével foglalkozott, sikeresen.

A napokban

November első hetében tehetséges rétoraink mutatkoztak be, ugyanis 12. alkalommal rendezték meg az Országos Kossuth Lajos Szónokversenyt, ahol magyarországi és határon túli fiatalok mérték össze beszédírói és előadói képességeiket. Első helyezéssel, közönségdíjjal és a legjobb női szónoknak járó elismeréssel távoztak hallgatóink. Boncsér Sára a Magyar Asszonyok Szövetségének Legjobb női szónok díját vihette haza, Tóth Julianna idén is közönségdíjas lett. A zsűri a legtöbb ponttal és az első helyezéssel Szabó Dánielt jutalmazta. A verseny első fordulóján –november 5-én- az előre megírt műveket adtak elő, melyek témájául egy közismert Szabó Lőrinc idézet szolgált: „Ha mindig csak megértek, hol maradok én?” – Hol vannak az együttérzés, a türelem, az önfeladás határai? A második fordulóban már rögtönözniük kellett a résztvevőknek: megadott témában fél óra alatt kreáltak beszédet.

Az előző évben Árok Bianka nyerte el a Legjobb női szónoknak járó kitüntetést, Tóth Julianna pedig már tavaly is a közönség kedvence volt. A szónoki beszédeket, felkészülésüket Aczél Petra tanárnő segítette, aki az első Kossuth-szónokverseny egyik kezdeményezője és szervezője is egyben: „A szónokversenyek célja a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés, a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése, a hagyományteremtés.”

A Pázmány Rádió munkatársai Devecserben november elsejétől segédkeznek. Mód Miklós, devecseri plébános szerint az egyetemisták jelenléte hatalmas segítség, mára ugyanis a legnehezebben megoldható probléma a rádió folyamatos működtetése lett. Az alapítók szándéka szerint a rádió igazi elektronikus üzenő falként működjön.

„Hetente három ember megy le Devecserre. Én a harmadik turnusban voltam - meséli Szabó Gábor. Egészen december 12-ig mennek tőlünk egyetemisták. Igazából mindent mi csinálunk teljesen egyedül, persze kapunk segítséget a Civil Rádiótól és még pár embertől, de a terepen csak mi vagyunk kint és nekünk kell felelni azért hogy legyen adás és inkább hogy a technikai dolgok rendben menjenek, ami koránt sem egyszerű feladat. :) A rádió célja a hírszolgáltatás és az, hogy az itteni embereket megszólítsa és minél frissebb információkkal ellássa. Emellett persze csinálunk kulturális anyagokat, interjúkat, van kívánságműsor is.”

Radetzky András elégedett diákjaival: „Hatalmas meglepetés volt számomra, hogy miután kiküldtem a levelet, egyetlen éjszaka alatt meglett a 20 önként jelentkező. A felhívás másnapján már el kellett utasítanom résztvevőket, mert a vizsgaidőszakban nyilván nem kérünk ilyen közösségi munkát a hallgatóktól. Ráadásul az ország több pontján "profi" rádiósok is felajánlották, hogy ha lesz folytatás, szívesen jönnek az egyetemisták mellé segíteni. Egy összedobott stúdióban, a plébánia hivatalában, sürgés-forgás között, ráadásul egy katasztrófa-sújtotta terület kellős közepén dolgoznak a hallgatók. Nagyszerű érzés ez minden tanárnak, az Intézetnek és az egyetemnek is.” (Az adás az interneten is elérhető a www.kozoshullamhossz.hu oldalon keresztül.)

Események

13.
2024. júl.
BTK
Training - Reading Communities, Shaping Identities – Lire ensemble - 2023-1-PT01
Sophianum 108
25.
2024. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Budapest, Szent István-bazilika
13.
2024. szept.
BTK
Boldog Gizella Zarándoklat
Veszprém
04.
2024. dec.
BTK
Tíz éves a vidéktörténeti témacsoport
További események
szechenyi-img-alt