Gyász: elhunyt Csúcs Sándor professzor

2026.05.03.

Intézetünk korábbi Finnugor Tanszékének vezetője 83 évet élt.

Lehet, hogy egy kép erről: tanulás

1943. április 7-én született Szegeden. Magyar–orosz–finnugor szakos diplomáját az ELTE-n szerezte meg. A Turkui Egyetemen magyar lektorként működött, majd 1976-tól nyugdíjazásáig az Intézet Finnugor Osztályának tudományos munkatársa, később osztályvezetője volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az ő közreműködésével jött létre a Finnugor Tanszék, ahol nyugdíjba vonulásáig (2013) professzorként tanított. Egy ideig Helsinkiben a Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatói tisztségét is betöltötte. Alapítója volt a Reguly Társaságnak, és kezdeményezője, szerkesztője a Társaság értesítőjének, a Finnugor Világnak. Az ő elgondolása nyomán indult el csaknem négy évtizede az uralisták évenkénti szakmai találkozója, a Finnugor Szeminárium. Kutatási területe a finnugor összehasonlító nyelvészet, az etimológiai vizsgálatok és a tudománytörténet volt, de a finnugrisztika mindenekelőtt a permisztika, s főként az udmurt nyelv nemzetközileg is nagyra becsült szaktekintélyeként tartja számon. 2012. október 12-én, a Pázmány Nap alkalmából több évtizedes kiemelkedő oktatói és kutatói munkájának elismeréseként megkapta a Pázmány Plakettet.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Események

23.
2026. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt