PPKE BTK Művészettörténet Tanszék középiskolai tanulmányi versenye 2024-ben

2024.05.29.

Első ízben rendezte meg a tanszék önálló tanulmányi versenyét. azzal a céllal, hogy a szakot és a tudományt népszerűsítse a középiskolai diákok számára.

 

PPKE BTK Művészettörténet Tanszék

középiskolai tanulmányi versenye 2024-ben

 

Tanszékünk első ízben rendezte meg önálló tanulmányi versenyét azzal a céllal, hogy szakunkat népszerűsítse a középiskolai diákok számára. Ez különösen fontos most, amikor a művészettörténet mint választható érettségi tantárgy megszűnt, illetve oktatása is rendkívüli mértékben redukálódott. A verseny megrendezésének anyagi hátterét az egyetemi karunk „ismeretterjesztő rendezvények és promóciós tevékenységek támogatására” kiírt pályázatán nyert pénz biztosította.

A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban meghatározott feladatokat online kellett teljesíteni. A beérkezett megoldások közül végül öt versenyzőt hívtunk be a május 8-án rendezett döntőre, ahol az első forduló feladatai közül egyet, egy szabadon választott műalkotás körültekintő bemutatását kellett szóban elvégezni. Nagy örömünkre igen színvonalas előadások születtek, a zsűrinek (Dr, Kovács Imre, Dr. Kopócsy Anna) nem volt könnyű meghatározni a végső sorrendet. Terveink szerint, amennyiben az egyetem továbbra is biztosítja az anyagi hátteret, szeretnénk hagyománnyá fejleszteni ezt a versenyt a középiskolákban.

Eredmények:

  1. helyezett: Drexler Dominik (Óbudai Gimnázium, Budapest)
  2. helyezett: Horváth Zita Zsófia (Garay János Gimnázium, Szekszárd)
  3. helyezett: Gellén Zsófia (Református Gimnázium, Szentendre)

A döntőbe került még: Görgey Ármin, Wigand Mira Brigitta (mindketten Garay János Gimnázium, Szekszárd)

 

Események

17.
2026. márc.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
19.
2026. márc.
BTK
Áni: Egy letűnt középkori örmény főváros ezeregy utóélete
Petőfi Irodalmi Múzeum
20.
2026. márc.
BTK
Doktori iskolák nyílt napja
Danubianum
20.
2026. márc.
BTK
Társadalomtudományi Doktori Iskola est
Danubianum 114
További események
szechenyi-img-alt