Az exkurzió megszervezésének ötletét a „Barokk 2." kollokvium két kulcsfogalma: a „gyűjtőszenvedély" (Sammellust) és „távolvágy" (Wanderlust) szolgáltatta: a program pedig ennek megfelelően a Habsburg császári gyűjteményekre koncentrált. A kora újkori főúri gyűjtőszenvedély eredményeképp hatalmas Kunst- és Wunderkammerek jöttek létre, melyek később a modern múzeumok alapját szolgáltatták. Ugyanakkor a „Grand tour" intézményesülésének köszönhetően ebben az időben támadt fel a műalkotások, műemlékek személyes felkeresésének óhatatlan igénye is. E vágyat a hallgatók is egyöntetűen átérezték – tegyük hozzá, nagyon helyesen: egy leendő művészettörténész nem elégedhet meg az egyetemi előadásokon vetített, vagy könyvekben közölt műtárgyreprodukciókkal, hanem a műalkotásokat saját szemmel kell látnia! A legjelentősebb művek autopsziával történő tanulmányozása, jelenlétük megtapasztalása a 18. században mintegy a jó modor – és a jólneveltség – követelményévé vált. Nem utolsó sorban diszciplinánk megalapítója, Johann Joachim Wickelmann is éppen az autopszia jelentőségének felismerésén keresztül jutott el a művészettörténet alapvetéseit lefektető műveinek megírásához, hiszen „a művészi szépnek valódi és teljes ismerete [...] nem érhető el másként, mint maguknak az eredeti alkotásoknak a megtekintésével" (Értekezés a művészi szépérzék képességéről és oktatásáról, 1762).
Az egykori bécsi császári gyűjtemény – azaz a Kunsthistorisches Museum és Kaiserliche Schatzkammer – mindkét fogalomhoz kapcsolódó ismereteinket bővítendő kiváló kiállításkínálattal kecsegtetett. A délelőtt során a Kaiserliche Schatzkammer és a KHM Kunstkammerének kiállításait tekintettük meg. A császári kincstár a Habsburg-Lotharingiai dinasztia által felhalmozott páratlan kora újkori kincsek mellett a Német-Római Császárság koronázási jelvényeit is tartalmazza – amelyek értő bemutatását Szakács Béla Zsolt Tanár úr vállalta magára. A világi és egyházi egységekre bontott kincstárban – hasonlóan a barokk Wunderkammerekhez – egymás mellett találhatók meg a legkiválóbb ötvösök és szövőműhelyek által készített iparművészeti alkotások és az olyan raritások, mint a császári gyűjtemény elidegeníthetetlen darabját képező Unikornis (tkp. narvál) szarv, vagy a misztikusan fel- és eltűnő felirata okán a Szent Grállal azonosított ókori achát mosdótál. A KHM néhány éve újrarendezett Kunstkammere a „kisművészetek" reneszánsz és barokk történetét mutatja be. Giambologna kisbronzaitól vagy Cellini Salierájától (Artificialia) kezdve a tengeri korallokon (Exotica) és bezoárköveken (Naturalia/Mirabilia) át, a főúri lakomák vendégeit szórakoztató asztali automatonokig (Scientifica) a gyűjtemény kiválóan példázza a múzeumok előtti korszak – talán „kaotikusnak" tetsző – gyűjteményezési rendszerét. Mivel a szemeszter során a hallgatók már sokat hallhattak a témáról, in situ sokkal inkább „széljegyzeteket" igyekeztünk az egyes művekhez illeszteni.
A Kunstkammert követően egy újabb dimenziókkal bővíthettük a „távolvágyról" alkotott ismereteinket Joseph Cornell nem véletlenül Fernweh – azaz Wanderlust – címmel a KHM-ben megrendezett gyűjteményes kiállításán. A szürrealizmus és dada szellemében működő, és a pop-art egyik előfutárának tekintett amerikai művész – noha soha nem járt Európában – a barokk Wunderkammereket idéző kollázsaiban és assemblage-aiban (shadow-box) főként a klasszikus művészettörténet kulcsműveit használta fel – gyakorta éppen a bécsi gyűjteményekből válogatva. A megjelenésükben és tematikájukban avantgárd, fizikai valójukban ugyanakkor barokkosan efemer művek – éppen törékenységük okán – eddig még soha nem kerültek ilyen teljességgel bemutatásra Európában. Az időszaki kiállítást követően került sor az autopszia-túra kiteljesítésére az állandó képtári kiállításban. Ugyanakkor mégis csak quasi canis ad Nilum fugiens* tekinthettük meg az európai művészettörténet kiemelkedő reneszánsz és barokk mestereinek remekműveit felvonultató kiállítást, tekintve, hogy a múzeumi záróra és vonatunk indulása egyaránt véget vetett gondtalan szemlélődésünknek. (*Quasi canis ad Nilum fugiens, vagyis kutyafuttában, ahogy a kutyák isznak a Nílusból, ti. mert félnek a krokodilusoktól – írja Winckelmann egyik római útjának rövidségéről szomorkodva 1763-as levelében.)
A bécsi császári gyűjtemény megtekintésével párhuzamosan az építészettörténet, valamint a 19. és 20. századi művészet iránt érdeklődő hallgatók egy másik programon vettek részt, Rozsnyai József és Bizzer István tanár urak vezetésével. A program során elsőként a császárváros reprezentatív szakrális, magán- és középületeit tekintették meg, például a középkori eredetű és 18. század végén – Ferdinand von Hohenberg által – korai gótizáló stílusban átalakított főoltárral, karzattal és szószékkel berendezett Minoritenkirche épületét, továbbá a 18. századi Pallavicini-Fries palotát. A városnézés során az osztrák szecesszió és premodern építészet jelentős példáit is megtekintették, többek között Otto Wagner (Stadtbahn Karlsplatz megállója, Majolika-ház, Medallion Ház) Joseph Maria Olbrich (Sezession) és Adolf Loos (Goldman és Salatsch Áruház) épületeit. A program második felében az Albertina Welten der Romantik (Romantika világa) című tárlatán – többek között – Caspar David Friedrich, Karl Friedrich Schinkel, Alfred Rethel és William Turner remekműveit tekintették meg, ezt követően a norvég Edvard Munch sötét, örvénylő és kontrasztos színvilágot mutató, expresszionista grafikáit tanulmányozták.
A 2015. december 12-i kirándulás elsősorban a 17–18. század művészetét tárgyaló kurzus résztvevőinek tanulmányaihoz kapcsolódott, ugyanakkor a nyilvános felhívásnak köszönhetően a művészettörténet tanszék további hallgatói közül is többen részt vettek. A kirándulást Kusler Ágnes szervezte, melynek előkészítésében Havas Gyöngyvér és Hegedüs Márta Flóra demonstrátorok segédkeztek. A kirándulás komolyságához és szakmaiságához pedig Szakács Béla Zsolt, Rozsnyai József és Bizzer István Tanár urak járultak hozzá jelenlétükkel. A hallgatók utazási kötségét HÖT támogatással, utófinanszírozással térítjük vissza.
Szöveg: Kusler Ágnes és Havas Gyöngyvér
Képek: Domány Adél, Meszleny Anna és Rozsnyai József
