Tudományos emlékkonferencia Granasztói György emlékére

2026.02.27.

A Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének közreműködésével valósult meg Granasztói György, egykori történész emlékére rendezett konferencia. Az esemény résztvevőjeként, Zsinka László, intézetünk oktatója, több pályatársával együtt idézte fel Granasztói György tudományos tevékenységét és szakmai örökségét.

(Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány)

Tíz évvel ezelőtt hunyt el Granasztói György, egykori történész, egyetemi tanár és diplomata, aki 1990 és 1994 között meghatározó szereplője volt hazánk euroatlanti csatlakozásának az előkészítésében. Tudományos és oktatói pályája alatt aktívan hozzájárult a magyar felsőoktatás fejlődéséhez, valamint a kulturális kapcsolatok elmélyítéséhez, különös tekintettel a frankofón országokkal kialakított együttműködésekre.

A rendszerváltás kiemelkedő személyisége volt, miután minden helyzetben a magyar nemzeti érdeket tartotta szem előtt. Diplomáciai, oktatói és kutatói munkáját, mindig a szolgálat szellemében végezte. Habsburg Ottó számára is egyértelmű volt a történész rendkívülisége: gyakran méltatta elismerő szavakkal.

Zsinka László, intézetünk oktatója is részt vett a programsorozat keretében megrendezett „Történész kerekasztal – Granasztói György tudományos öröksége” című diskurzusban. A kerekasztal beszélgetés alatt Granasztói György történészeti, diplomáciai munkáját, valamint tudományos szemléletét taglalták a résztvevők. Az esemény egy olyan helyszínt biztosított, ahol a pályatársai és tisztelői személyes emlékeken keresztül mutatták be örökségét. 

(Borítókép: Habsburg Ottó Alapítvány)

Események

05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
Szent II. János Pál Pápa Díszterem
11.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
12.
2026. nov.
BTK
M. Kiss Sándor emlékkonferencia
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt