Nyári amerikai ösztöndíj hátrányos helyzetűmagyar hallgatóknak

2022.11.03.
Szociálisan hátrányos helyzetű magyar fiatalok jelentkezését várják amerikai gyermektáborokba, 2023. május-szeptember között

Ez a budapesti Amerikai Nagykövetség által támogatott, és a Cultural Homestay International vízumszponzor, valamint a Camp Leaders által megvalósított program lehetőséget biztosít azoknak a magyar fiataloknak, akik földrajzi, szociális vagy anyagi helyzetük miatt nem tudtak eddig részt venni a Summer Work and Travel (SWT) programban.
A program kifejezetten azoknak az egyetemistáknak szól, akik bár tanultak angolul, mégsem érzik elég erősnek az angol tudásukat.

Az ösztöndíjas résztvevők a nyár során, minimum 10 hetet töltenek az Egyesült Államokban, figyelembe véve az ösztöndíjas jelentkező preferenciáit és a fogadó tábor működési dátumait.
A legkorábbi kiutazási dátum 2023. május 20., a legkésőbbi hazautazás pedig 2023. szeptember 11. lehet.

Az ösztöndíj tartalmazza:
- a retúr repülőjegyet az Egyesült Államokba csomagdíjjal és illetékkel együtt;
- a vízum költségeket (vízumdíj, Sevis-díj, vízumhoz szükséges dokumentum);
- az egészségbiztosítást 90 napra;
- az online angol felkészítőt.

Pályázni kizárólag a https://www.campleaders.com/hu/afswt-osztondij oldalon leadott regisztrációval lehet. A pályázat benyújtása ingyenes.

Pályázni folyamatosan lehet az ösztöndíj kihirdetésének napjától, 2023. április 30-ig, vagy a rendelkezésre álló helyek (maximum 70 hely) betöltéséig.

Részletes információk itt érhetők el.
A pályázati felhívás itt érhető el.

Események

03.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Mágikus Éj
Doboz
04.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Néprajzi Múzeum
Néprajzi Múzeum
04.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt