Hallgatói siker a VI. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

2015.05.26.
Intézetünk hallgatója, Erdélyi Zsófia is sikerrel szerepelt a verseny szóbeli döntőjén

Idén, 2015. május 7-én rendezték meg a VI. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Verseny szóbeli döntőjét. Az eseményre Dr. Dancs Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztálya vezetőjének fővédnökségével és elnökletével került sor hagyományosan a KKM épületében.

A verseny (további részletek: http://www.nemzetkozijog.hu/verseny) 3 fordulóból áll, a hallgatóknak először egy fiktív jogesethez kapcsolódó kérdésekre kell válaszolniuk egy rövid beadandó dolgozatban, a második fordulóban a továbbjutóknak egy újabb esethez kapcsolódó nemzetközi jogi problémákat kell megoldaniuk időre, a saját intézményükben rendezett középdöntő keretében. A II. fordulóban legjobb eredményt elérő 10 hallgató jutott tovább a szóbeli döntőbe, akik közé Intézetünk hallgatója, Erdélyi Zsófia (MA-nemzetközi tanulmányok) is bekerült.

A döntőben a Budapesti Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, ELTE, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Széchenyi István Egyetem és Szegedi Tudományegyetem nemzetközi jogász oktatóiból, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának munkatársaiból álló zsűri előtt Zsófia kiválóan szerepelt, teljesítményét külön kiemeli, hogy egyedüli nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóként jutott tovább a joghallgatókból álló döntőbe.

A hallgató felkészítő tanára dr. Kiss Amarilla egyetemi tanársegéd volt.

Minden versenyző emléklapot és tanulmánykötetet kapott, a díjazottak pedig értékes könyvjutalommal is gazdagodhattak

Zsófia eredményéhez ezúton is nagyon gratulálunk!

 

 

Események

03.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Mágikus Éj
Doboz
04.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Néprajzi Múzeum
Néprajzi Múzeum
04.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt