Ismét első a Pázmány nemzetközi tanulmányokban

2017.12.01.
A Heti Válasz friss felsőoktatási rangsora szerint az ország összes nemzetközi tanulmányok szakja közül a Pázmányé a legjobb.

A napokban jelent meg a Heti Válasz 13. felsőoktatási rangsora. A készítők egyebek mellett az ország nemzetközi tanulmányok szakjait is összehasonlították, s ezen képzésben – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is országosan első helyen végzett a PPKE BTK. A vizsgált mutatók közül a Pázmány nemzetközi tanulmányok szakja első lett az egy oktatóra jutó hallgatók és a legalább középfokú nyelvtudással rendelkező diákok számában; második a szakra első helyen jelentkezettek közül bejutottak és a tudományos fokozattal rendelkező oktatók arányában; harmadik a középiskolai tanulmányi versenyen helyezést elért hallgatók számában; és negyedik a felvettek pontátlagában. E mutatók alapján összességében Magyarországon a PPKE BTK nemzetközi tanulmányok szakja a legjobb a hasonló szakok közül.

A Pázmány egyéb területeken is jól szerepelt: az informatikai és a jogi képzési területen országosan első, a műszaki képzésben a második, bölcsészettudományokban a harmadik, a társadalomtudományokban a negyedik legjobb mutatókkal rendelkezik.

A Nemzetközi és Politikatudományi Intézet képzései közül a lapnak adott interjújában Fodor György, a PPKE BTK dékánja külön kiemelte a PPKE és a BCE közös Kelet-Ázsia tanulmányok mesterképzését, mint olyat, amely csak itt működik Magyarországon.

Események

03.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Mágikus Éj
Doboz
04.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Néprajzi Múzeum
Néprajzi Múzeum
04.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt