Mint-a-Parlamentben a Pázmány

2013.12.05.
Idén is, mint minden szemeszterben megrendezésre került a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára a Mint-a-Parlament nevű szimulációs játék, amely a középiskolások által jól ismert Demokráciajáték elvein alapszik.

Hat csapat indulhat a versenyen, amelyek frakciókat alkotnak. Ebben a szemeszterben a Mathias Corvinus Collegium, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem három intézménye: a Biztonságpolitikai Szakkollégium, a Közigazgatás-tudományi Kar és az Ostrakon Szakkollégium, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézete is részt vehetett a játékban. A játék két napos, az első nap, a vitanap 2013. november 14-én került az Országház Vadásztermében megrendezésre. Itt a frakciók bemutatkozásán túl az előzetesen elkészített törvényjavaslatokat vitatták meg, illetve a nap végén szavazással eldöntötték, hogy melyik két javaslat kerül tovább az ülésnapra. Az ülésnapot a Parlament plenáris üléstermében 2013. november 29-én tartották meg. Ekkor magát a törvényjavaslatokat, illetve az azokhoz benyújtott módosítási javaslatokat bizottságokban megvitatatták, majd az ülésteremben összevont általános és részletes vita menetében elfogadták vagy elutasították. A játék egy sajtótájékoztatóval zárult, ahol a frakciók elmondhatták, hogy hogyan érezték magukat a játék ideje alatt és milyen volt az Országházban „dolgozni".

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézete a Napos Oldal elnevezésű kereszténydemokrata pártként vett részt a versenyen. Az előzetes felkészülés alatt a nemzetközis, a politológus és közszolgálatis hallgatók remekül együtt tudtak működni a törvényjavaslatuk elkészítésében. Kipróbálhatták, hogy milyen felszólalni az egyes törvényjavaslatok vitájában, az ülésnapos pedig mindenki valamilyen bizottság tagjaként vehetett részt a munkában. A döntés megelőzően vezérszónoki beszédeket mondhattak, és az egyik törvényjavaslat megvitatásához a jegyzőt adták. Rendkívül nagy megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy idén képviselhettük egyetemünket. Reméljük, hogy a hallgatók összefogásával a jövőben is jelen tudunk lenni a Mint-a-Parlament szimulációs játékban.


Szerző: Mészáros Dávid, Politológia Tanszék

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt