Új könyv a kínai alkotmányról

2015.10.15.
Megjelent intézetünk Panta című könyvsorozatának első kötete, amely A kínai alkotmány címet viseli.

A PPKE BTK Nemzetközi és Politikatudományi Intézet és a Typotex Könyvkiadó új könyvsorozatot indított Panta címen, melynek célja, hogy széles értelemben vett társadalomtudományi munkák révén mutassa be a globális világ múltját és jelenét. A cím egyszerre utal az intézményi háttérre – vagyis a Pázmány Nemzetközi Tanulmányokra –, valamint arra a teljességre és sokszínűségre, amit megragadni hivatott. A sorozat szerkesztője Jany János.

A PANTA könyvek első köteteként a napokban megjelent A kínai alkotmánycímű könyv, melynek szerkesztője Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének vezetője.

Kína hagyományos jogi kultúrája jelentősen eltér a nyugatitól, ugyanakkor a 20. században komoly erőfeszítések történtek arra, hogy a kínai jogot – a kínai sajátosságokat figyelembe véve – modernizálják, s közelítsék a nyugati jogrendszerekhez. Ezen erőfeszítések egyik célja az volt, hogy Kína alkotmányos állammá váljék. Az alkotmányos berendezkedés kiépítése több mint száz éve tart, s a folyamat a mai napig zajlik. A „reform és nyitás" politikájának 1978-as meghirdetése után végképp egyértelművé vált, hogy kiszámítható, modern jogrendszer nélkül nem lehet a gazdaságot modernizálni, Kínát sikeressé tenni. Ehhez pedig szükség van egy korszerű alkotmányra, illetve az alkotmányos szabályok betartására és betartatására. A hagyományok és a politikai rendszer jellegzetességei azonban azt eredményezik, hogy Kínában az alkotmányosságot is másképp értelmezik, mint ahogy az a nyugati világban megszokott.

Magyarországon a világ legnépesebb államának jogrendszere szinte teljesen ismeretlen, noha Kína növekvő globális befolyása elengedhetetlenné teszi, hogy az ország működését meghatározó legfontosabb alapelveket és normákat megismerhessük. A most megjelent kötet – az első magyar nyelvű munka, amely a kínai alkotmánnyal foglalkozik – arra vállalkozik, hogy az olvasókat megismertesse a kínai alkotmány és alkotmányosság történetével, fejlődésével, sajátosságaival, egyes problémás kérdéseivel. A sinológusok és jogászok által írt tanulmányok mellett a kötet tartalmazza a Kínai Népköztársaság jelenleg hatályos alkotmányának hiteles fordítását is, így elsőként teszi elérhetőé magyarul a legfontosabb kínai törvény szövegét. A könyvet nemcsak jogászok forgathatják haszonnal, hanem azok is, akik a modern kínai történelem, politika, társadalom iránt érdeklődnek, hiszen az alkotmányos fejlődés mindig követi azokat a változásokat, amelyek az adott országban végbemennek. S manapság a Kínában végbemenő változásoknál aligha vannak fontosabbak a világon.

A könyv tartalma:

  • Salát Gergely: A mai kínai alkotmány történeti előzményei
  • Jordán Gyula: A Kínai Népköztársaság alkotmányainak történeti áttekintése
  • Koi Gyula: A Kínai Népköztársaság hatályos alkotmányának jellemzői
  • Bóka János: A népi bíróságok a Kínai Népköztársaság alkotmányos berendezkedésében
  • Kormány Attila: Az alkotmányosság és az emberi jogok egyes kérdései Kínában
  • A Kínai Népköztársaság alkotmánya (fordította: Varga Bálint Zsolt)
  • Függelék: A jogi sinológia magyar szakirodalma (összeállította: Koi Gyula)

 A könyv kapható a nagyobb könyvesboltokban, illetve kedvezményes áronmegrendelhető a kiadó honlapján.

A könyv adatai: Salát Gergely (szerk.): A kínai alkotmány. Panta Könyvek 1. Budapest, Typotex, 2015, 220 oldal, 2900 ft. ISBN: 978-963-2798-59-2.

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt