Az országos matematika tanítási versenyt is esztergomi tanítójelölt nyerte!

2016.04.12.
A márciusi kettős sikert követően a harmadik országos tanítási versenyen is az esztergomi Gyakorló iskola tanárai által felkészített hallgató hozta el az első helyezést Szarvasról.

A Bognár Péterné és Miaveczné Hetényi Katalin gyakorlós tanárok által felkészített Lódi Vivien lett a legjobb a négy, országos döntőbe jutott egyetemista közül.

A Gál Ferenc Főiskola szarvasi campusa, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a Szarvasi Gyakorló Általános Iskolával együttműködésben szervezett országos tanítási versenyt. Az ország tanítóképzést folytató egyetemeinek, főiskoláinak végzős hallgatói mérettettek meg a gyakorlóiskolai szakvezetőik felkészítésével, illetve a tanszékek módszertan tanárainak támogatásával.

A március 31. és április 1. között immár második alkalommal megrendezett tanítási verseny méltó örököse a korábbi Országos Apáczai Tanítási Versenynek.

A márciusban lezajlott környezetismeret- és testnevelés tanítási verseny után a sorozat zárásaként a matematika tantárgy tanításából mérhették össze tudásukat a hallgatók.

A versenyre nevezett hallgatók az első fordulóban tanítási óra videofelvételével és tervezettel neveztek. A jeligével beküldött anyagokat szakmai zsűri rangsorolta, és csupán a legjobb négy tanítójelölt kapott meghívást a szarvasi versenytanításra.

Idén a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Tanárképző Központ, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara, illetve a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának tanítójelöltjei mutatkozhattak be.

A másnapi tanítási órákat a hallgatóknak szakvezetőik felkészítésével egy éjszaka alatt kellett megtervezni. A hivatalos megnyitót követően sorsolással döntötték el, hogy mit, és melyik osztályban fognak tanítani. Lódi Vivien a másodperc fogalmának kialakítását kapta feladatul, harmadik osztályosok számára. A tananyag feldolgozását olyan jól sikerült megvalósítania, hogy a négy jó közül a legjobb lett.

A 2016. évi matematika tanítási verseny eredménye a következő: első helyezett Lódi Vivien (PPKE BTK VJTK), felkészítő tanára: Bognár Péterné, Miaveczné Hetényi Katalin szakvezető tanárok.

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt