Kutatók Éjszakája 2024 – Pázmány Esztergomi képzési helyszín

2024.09.30.
  1. szeptember 27-én a Kutatók Éjszakája izgalmas és változatos programokkal várta az érdeklődőket a Iohanneum épületében.

A gyerekek számára különösen népszerű volt A Rejtélyes tudós kalandja, egy izgalmas szabaduló szoba jellegű játék, amely során a résztvevőknek öt próbatételt kellett teljesíteniük, hogy felfedjék egy titokzatos könyv titkait és megszerezzék a kijutáshoz szükséges kulcsot.

A felnőttek számára több érdekes előadás is elhangzott: Dr. Miklós Ágnes Kata bemutatta, milyen szerepet játszottak a tűzesetek és kóbor marhák az óvodák történetében, míg Ratimovszky Kornélia a dicséret hatékony módszereiről tartott előadást. Dr. Juhász Márta pedig a zene nyelvtanításban való alkalmazásának lehetőségeit tárta a hallgatóság elé.

Az épület történetét Csapó Csaba történész idegenvezető kalauzolásával ismerhették meg az érdeklődők.

Az est zárásaként Demeter Kata „Ahol egy csoda előfordul, ott kettőnek is van hely” című kiállítása nyílt meg, amely különleges tusrajzokkal varázsolta el a látogatókat, keverve a realitást és a csodás világot. A kiállítást Partosné Tóth-Major Krisztina festőművész nyitotta meg.

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt