Múzeumok éjszakája Esztergomban

2015.06.27.
Esztergomban évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítják meg, melyhez idén először csatlakoztunk.

 

2015. június 20.

Célunk volt, hogy minden korosztály számára könnyed szórakozást és mély tudástartalmat ötvöző programokat valósítsunk meg, növelve ezzel intézményünk jó hírnevét.

Felnőtt látogatóinknak kiállításmegnyitót és tárlatvezetést tartottunk Az esztergomi és bajnai régészeti kutatások eredményeiből, majd Dr. Major Balázs és Vágner Zsolt régészek tartottak előadást PPKE BTK Régészeti Tanszék kutatásairól A középkori Esztergom és környéke címmel.

A titkos kertben az érdeklődő gyermekekkel ástunk, titokzatos leleteket tártunk fel, majd restauráltuk ezeket. Mozaikból képet készítettünk és kódokat fejtettünk meg, pajzsot és koronát készítettünk. Az udvaron felállított bástyákban bújócskáztunk, meséket hallgattunk. Korabeli ruhákba bújtunk és emlékül fényképeket készítettünk.

A rendezvényen minden korosztály képviseltette magát, de jelentős létszámban a családok vettek részt az eseményen. Nagy örömünkre több mint 300 érdeklődő járt a Iohanneumban ezen az estén.

Események

23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
27.
2026. máj.
BTK
A Pszichológiai Intézet díjátadó ünnepsége
Danubianum 214
02.
2026. jún.
BTK
Bokody Péter habilitációs előadásai
Sophianum 112
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt